Házavató a MAZSIKÉ-ben

Egy májusi délutánon, a Szombat szerkesztőségi értekezlete idején, svájci sapkás, hetven körüli férfi lépett be a MAZSIKE Garay utca48. alatti emeleti irodájába, két hölggyel az oldalán, akik­hez héberül beszélt. A Knopfler nevel mondta bemutatkozáskor, és megkérdezte, szabad-e körülnézni. Persze, mondtam, hogyne, s arra gon­doltam, hogy az iroda lehangolóan kopottas falai, az egybezsúfolt titkárság-szerkesztőség-előadóterem ren­detlensége csak a „magyar zsidó jövő” mániákusainak jelentheti a hajlék élményét, de az udvariasság kedvéért kommentár nélkül ballagtam a trió mögött, s a pergő héber szavakat hall­gatva igyekeztem el-elkapni a beszél­getés fonalát. – Meg lehet nézni a lenti helyiségeket is? – fordult hozzám várat­lanul a férfi. – Sajnos egy labdakészítő szövetkezeté – feleltem, ő fordított, s már indultak volna, mikor eszembe jutott, hogy a labdásoktól fallal leválasztott kis tér, ahol a Szombat re­mittenda-raktára található az áron kódes szomorú maradványaival tulaj­donképpen megtekinthető – az elmúlt évtizedek szomorú mementójaként.

A frigyszekrény romjai láttán az idős úr sírva fakadt. – Itt ültem mindig, apám mellett – mutatta a pad egykori helyét. S elmondta a történetet. A ház a családé volt, ők építtették s rendezték be az egykori ortodox imaházat, mely a Knopflereket s a környék híveit szol­gálta. A háború után a család maradéka Izraelbe települt, s ő azóta először tért vissza hajdani lakóhelyére.

Láthatóan megrázta az öregembert a viszontlátás, szinte menekült felkavaro­dott emlékei elől. Búcsúzásuk és távoz­tuk nyomán, már az emeleti szerkesz­tőségben, néhány Szombat-számot kaptam fel, s utánuk szaladtam, hogy gyermeteg módon valami ajándékkal enyhítsem fájdalmát. Mire az utcára értem, már nem voltak sehol.

*

Amikor a nyár elején a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Budapesti Orthodox Hitközséggel tárgyalt, azt kérve, hogy emeleti terme mellett a lab­dakészítő szövetkezet megürülő földszinti helyiségét is céljaira használ­hassa azok elköltözte után, keserű hangú levél érkezett Izraelből Knopfler úrtól az Orthodox Hitközség címére, melyben azt írta, hogy tudomása szerint az egykori zsinagóga kultúrterme töb­bek között zenés ifjúsági rendez­vényeknek ad otthont, megszegve a szombat szentségét, s kéri in­tézkedésüket. Knopfler úr fájdalmát és indulatait megértve, azonban a mai magyarországi helyzetet ismerve, az orthodoxia vezetői bölcs döntést hoztak: a MAZSIKE – tiszteletben tartva a Hit­községgel kötött, vallási szempontokat is figyelembe vevő megállapodás passzusait – felújíthatta, és az október 11-én lezajlott ünnepélyes megnyitó óta közösségi és kulturális céljai érdekében működtetheti az egykori zsi­nagógát.

*

Telt ház csodálhatta meg az üvegablak mögül feltáruló renovált frigyszekrényt, a modem világítástech­nikát s az ízléses berendezést az avatás napján. Korányi László MAZSIKE el­nökségi tag, a budapesti B’nai B’rith páholy elnöke emlékezett a ház történetére, köszönte meg az újjáépítés­ben résztvevők közreműködését, kie­melve Simonyi Péter áldozatos munkáját. Raj Tamás főrabbi mondott áldást a mezüzére, s Fekete László főkántor a Má tovu imával tette valóban ünnepivé az eseményt.

Kóser libatepertő, falafel, flódni és szilvapálinka körítésével oldott hangu­latú állófogadás kerekedett, s a tervek szerint a jövőben hétről-hétre változa­tos társasági rendezvényeknek ad ott­hont a Garay utca 48. földszintjén talál­ható helyiség.

Bízunk benne, hogyha Knopfler úr legközelebb felkeresi egykori otthonát, jó érzéssel veheti tudomásul, hogy ami itt és ma megmenthető a valahai épület fizikai és szellemi mivoltából, azt az újjáépítésben résztvevők megmentet­ték, s a majdani vendégek folyamatosan mentik.