Harmónia a középső birodalomban

A Szombat tavaly közölt cikkeket a kínai zsidókról. A beszámolót a kuriózum iránti érdeklődéssel fogadták olvasóink. Most egy újabb frissebb adalékkal igyekszünk hírt adni a távol-keleti zsidó közösségről.

A jó hír: van egy olyan hely, ahol zsidók és muzulmánok együttélése annyira harmonikus, hogy ugyanaz a szó jelenti a me­csetet is, a zsinagógát is.

A rossz hír: Kínáig kell utaznia annak, aki meg akarja találni ezt a helyet.

1993 tavaszán Zhao Xiangu kaifengi professzor előadást tartott a jeruzsálemi Héber Egyetemen, a Ben Cvi Intézetben az ő kaifengi zsidó hitközségének életéről. Zhao professzor a kínaiaknak ahhoz a kis csoportjához tartozik, amely csak nemrégiben kezdte zsidó gyökereit megkeresni. Ő maga a Kínai Társadalomtudományi Akadémián a muzulmán és kelet-türk stúdiumok specialistája. Mint a régi zsidó hitközségek minden sarja, ő is az ősi Jeruzsálemig vezeti vissza családfáját.

Zhao professzor szerint ma 2000-5000 zsidó él Kínában. S közülük mintegy 200 Kaifengben. A diplomáciai kapcsolatok felvétele Izraellel és az amerikai zsidók Kínában tett látogatásai sokakat bátorított zsidó gyökereik kutatására.

Az első zsidók már több mint 1300 éve megtelepedtek Kaifeng­ben. A Szung-dinasztia alatt (10-13 sz.) néhány ezret tett ki a számuk.

Az egykori régi zsinagóga, amikor 1163-ban megépült, a jeruzsálemi Szentélyre utalva, egy sor udvarral rendelkezett, ame­lyek közül a legbelső a legszentebb volt. A zsidókat szomszédaiktól mindenekelőtt az étkezési előírásaik különböztették meg. Innen kapták az elnevezésüket is: „az a törzs, amely az inat kitépi”. Így nevezték azt az utcát is, ami Kaifengben a zsidó negyed központját alkotta. Azt az utcát ma „Az írástudományok utcájának” nevezik, és még mindig két zsidó család lakik benne.

A kaifengi zsidók írásai az Ószövetség könyveit is tartalmazzák. A sábbátot nem a hét hetedik napjaként jelölik meg, hanem – a buddhizmus alapján – a hónap négy szent napja egyikeként. Hét ünnepet tartanak, ezek közül a peszah a legfontosabb. Zhao pro­fesszor szerint a peszahot „az élesztőmentes ünnepnek” nevezik. Kaifengben szokás volt – de csak ott -, hogy a kínai tavaszünnep alkalmából megesznek egy élesztő nélkül sütött kenyeret. A zsidók minden szombaton egy, a kelet-európai zsidóknál „tegelákh” néven ismert ételt fogyasztottak: ez mézzel és gyümölcsökkel sütött „kugli” volt. Ez „halla-do” néven volt ismert – ebben a „do” szócska „babot” vagy „labdácskát” jelent, a „halla” azonban kínaiul nem jelent semmit: a „halla” vagy „hále” a kelet-európai zsidóságban a „barhesz” másik neve. Érdekes megjegyezni azt is, hogy „halla-do” kizárólag muzulmán üzletekben kapható.

Éz csak egyik példája a muzulmán-zsidó kultúra szimbió­zisának. A két vallási közösség között csaknem mindig jók voltak a kapcsolatok. A hitbeli sok azonosság – egyetlen isten, a sertéshús fogyasztásának tilalma, a körülmetélés – az oka, amiért a muzulmánokkal való vegyes házasság a hitközség alkonya után megengedetté vált. Zhao professzor is muzulmán nővel kötött házasságot. A muzulmánok és a zsidók közti különbözőségeket egyik fél sem hangsúlyozta ki különösebben.

Mindössze a ruházat egy részlete jelezte a különbséget: a muzulmánok fehér fejfedőt viselek, a zsidók mindig kéket. Ezért nevezik a kínaiak a zsidókat, Zhao professzor szerint, ekképpen: „Kék fejfedőjű muzulmánok”.

A Jewish Agency szerint 1991-ben 27 lélek alijázott Kínából, a legtöbbjük Sanghaiból, de néhányan Kaifengből is.

(Die Gemeinde, 1993/42)

Jólesz László fordítása