„Háború folyik…” – Beszélgetés Katriel Shory-val

A hatvanas években a New York-i Egye­tem film tanszakán végzett, többek kö­zött Martin Scorsese tanította, s asszisztált Robert Altmann-nak is. Hosszú ideig saját produkciós cégét ve­zette. négy évig társelnöke volt az Izra­eli Film- és Tévé Producerek szövetsé­gének, az Izraeli Film Alapítványt más­fél éve vezeti.

Milyenek a legfontosabb nézettségi mutatók?

Ha a hatmillió lakosból leszámítjuk a moziba nem járó egymillió vallásos zsidót és az egymillió arabot, körülbe­lül négymillió potenciális nézővel szá­molhatunk. 1999-ben a 88 mozi 310 termébe tizenkétmillió jegyet váltottak. Mintegy 160 külföldi filmet mutattak be, közülük 145 amerikai volt. (Egy át­lagos izraeli a televízió-csatornákon he­tente 100-110 filmet láthat, s azok nagy része is amerikai.) Ugyanazzal a problémával nézünk szembe, mint a legtöbb európai ország. Háború folyik, harcolnunk kell.

Hány izraeli film készül évente?

– Nagyjából tíz. 1999-ben, s 2000-ben is nyolc-nyolc film készült. Átlagos költségvetésük 750-800 ezer dollár volt. A nyolc izraeli játékfilmre 1999-ben a tizenkétmillió néző három-három és fél százaléka, vagyis 360-400 ezer ember volt kíváncsi. Boldog lennék, ha nekem ezt a nézőszámot sikerülne hat­nyolc százalékra felvinni.

Mikor mondható sikeresnek egy iz­raeli film?

Ha a 25 ezres átlagnál több nézőt vonz. Az 1999 évi nyolc filmből három érte el ezt a határt: a Jana barátait több mint százezren, a Vulkan junctiont és a Total love-ot negyvenezren. Amos Gitai Kadoshára – amely szerepelt a 1999 évi cannes-i fesztivál hivatalos válogatásán – itthon tizenötezren, Párizsban viszont több mint háromezren voltak kíváncsi­ak. Hagy sikert akkor arat egy film, ha eléri a kétszázezret. Ez a mutatvány utoljára a Tel-Aviv árnyainak sikerült.

Miből és hogyan élnek a rendezők?

A körülbelül 120-130 rendező csak játék- és dokumentumfilm rendezésből nem tud megélni, de a televíziók renge­teg, jól fizető munkát adnak. Az 1993-ban indult kereskedelmi televízió prog­ramja negyven százalékának saját ké­szítésűnek kell lennie. A rendezők taníthatnak a jeruzsálemi filmiskolán, a tel-avivi egyetem film tanszakán és még vagy hat helyen. Akárhogy is, ma job­ban meg tudnak élni, mint húsz éve.

Az Alapítvány évente hány filmet támogat?

– A forgatókönyvi fázistól a bemuta­tásig hét-nyolcat, emellett minden év­ben akad négy-öt olyan film, amire a készítői valahogy össze tudják szedni a pénzt. Ezekre a produkciókra általában a nyersvágás időszakában nyújtunk 50-100 ezer dolláros segítséget az utó­munkálatokhoz. Az Alapítvány nem köl­csönt ad vagy támogatást, hiszen mi befektetünk. A filmek költségvetésé­nek kétharmadát invesztáljuk, s ezért mienk a film kétharmada. Ennek fel­éről azonban lemondunk, ez a rész – már, ha van miből – a rendező, az ope­ratőr, a producer, az író, és a színészek között kerül szétosztásra. Az Alapítvány húsz éves fennállása alatt 145 film megszületését segítette elő; nélkülünk nem létezne játékfilmgyártás Izraelben. Idei költségvetésünk közel ötmillió dol­lár. Stábunk összesen négy emberből áll, s tízen szabadúszóként vagy szerződéses alapon időnként segítenek nekünk. Takarékoskodunk, minden egyes shékelt a filmgyártásra igyek­szünk fordítani.

Ki és hogyan dönt az alapítvány pénzeinek odaítéléséről?

Alapvető változtatásokat hajtottam végre: három, mindenki által ismert művészi konzultánssal dolgozunk. 1999-ben 120 forgatókönyvet kaptunk, azért ilyen sokat, mert az alapítvány alig működött, miután 1996-ban felére csökkentették költségvetését. A konzultánsok egyenként az anyag kb. har­madát olvassák el, s kiválasztanak hét­nyolc forgatókönyvet. Az így összegyűlt 20-25 forgatókönyvet aztán mindannyi­an elolvassák és elolvasom én is. né­gyen ezután 14 forgatókönyvet válasz­tunk ki és azokat – mivel nekünk csak hét filmre elegendő a pénzünk – véle­ményezés céljából elküldjük a televízi­ós csatornáknak, amelyek legalább évi két film elkészítéséhez járulnak hozzá, egyenként mintegy 250 ezer dolláros összeggel. (1999-ben ez a támogatás másfél millió dollárt tett ki.) A válogatás második fázisában négy hónapot adunk a rendezőknek, hogy megszerez­zék a költségvetés egyharmadát, s hogy összeállítsák a stábot, beadjanak egy nagyon részletes költségvetést. A forga­tókönyvek, s az úgynevezett produkci­ós csomagok alapján a végső döntést a négy évre választott, tizenegy tagú, na­gyobb részt nem szakmabeliekből álló Rendezői Tanács hozza meg velem egyetértésben.

Gervai András