Háború

Háború

Első pillantásra gyönyörű lánynak látszik:

a háborúval minden férfi játszani vágyik,

de amikor végre eljutnának az ágyig,

csak rút boszorkány, kibe foguk belevásik.

Ég és Föld

Az eget s a csillagokat nézem,

a földet, csúszó-mászó lényeit,

és kutatom megalkotásuk

feloldhatatlan rejtélyeit.

Tekints az égre, akár egy sátor,

hurokkal kapcsolva szegletei’;

s a csillagok között ott fenn a Hold

pásztorlány, ki nyáját legelteti;

vagy hajó, árboc s lobogó zászló

száguldó felhők hullámai között,

s a felhő maga: sétáló leány

a kertben – épp mirtuszokat öntözött;

vagy harmatfelhő, mint egy hajadon,

ki hajából ráz földre cseppeket.

De jő az éj, s tábort vernek magtárt

kifosztó földlakók, mint egy hadsereg.

Minden mint héja üldözte galamb

a múlandóság elől menekül.

Magányra ítélt lények a Földön,

mint törött agyagcserép élnek, egyedül.

Exodus, 26/6.

Sámuel Hánágid (993-1056). Eredeti neve Sámuel Hálévi Ibn Nagrela. Cordobában született, Malaga városában élt, s bár tu­dós talmudista volt, fűszerüzletéből tartotta fenn magát. Egy felkérésre levelet fogalmazott Ibn al-Arif granadai nagyvezírnek, akit annyira elragadott az írás stílusa, hogy titkárának fo­gadta. A vezír halála után ő lépett posztjára, amit közel három évtizeden keresztül töltött be. A zsidók közül a legnagyobb kar­riert futotta be a középkori Spanyolországban. Államférfi volt, hadvezér, tudós törvénymagyarázó, s a korszak kiemelkedő költőegyénisége. 1027-ben adományozták neki zsidó közössé­gek a “nágid” fejedelem címet. Halála után előkelő tisztségét fia, Joszef Hánágid vette át.

Verseiben a mindennapi élet jelenségeit dolgozta fel, me­lyekkel szülőként, gondolkodóként, nagidként, hadvezérként, vagy mint zsidó szembesült. Költészete sokkal kiforrottabb, sokrétűbb, mint kortársaié. Tematikája és hangneme elüt azok alkotásaitól. Bordalai és háborús vonatkozású poémái mellett gyermekei betegségei, vagy bátyja halála is megihlették őt. Ha­di sikerekről hírt adó dalaiban sem találni az akkor egyébként elterjedt diadalittas hangzás nyomát. Mindig érezni ellenben bizonyos melankóliát, szkeptikus borongást, ami nyilvánvaló kifejeződése a hivatása folytán harcolni köteles, de tetteit erköl­csi szempontból mérlegelő “értelmiségi” gondolkodásmódnak.

Verseiben spanyol földön először alkalmazta a héber ríme­lést, s arab költők fordítása mellett maga is írt arabul.