„Ha nem vonulunk vissza, Izrael elpusztítja saját magát” – Beszélgetés Juli Tamir filozófus-politikussal

Mi volt az ön szerepe a Camp David-i béketárgyalásokon?

A tárgyalások idején Washington­ban az izraeli delegáció sajtóirodáján dolgoztam.

Most visszanézve miként látja: Ara­fat akkor valóban a megbékélés szán­dékával ment Camp David-be, vagy már eleve tudta, hogy megegyezés nélkül fog onnan távozni?

– Amennyire tudom, a palesztinok egyáltalán nem lelkesedtek Camp Davi­dért, már a kezdet kezdetén sem. Ara­fat úgy vélte, hogy az egész tárgyalás el­sietett és gyengén előkészített, ezért nincs sok esély a sikerre. Mindez nem jelenti azt, hogy ők nem akartak békét, csak azt, hogy szerintük a tárgyalás rosszul volt előkészítve, és ez sajnos igaz. Arafat nagyon súlyos hibát vétett, amikor nem vette fontolóra Ehud Barak javaslatát, ám ezzel együtt úgy vé­lem, ha a találkozót jobban előkészítik, talán áttörést hozott volna.

Izrael ma azt várja Arafattól, hogy arab nyelven egyértelműen szóljon saját népéhez, és szólítson föl az erőszak leál­lítására. Reális ez az elvárás? Van ma a palesztin társadalomnak olyan csoport­ja. amely fogékony a béke üzenetére?

A társadalom nagyon nagy része ilyen. Létezik egy Békekoalíció nevű szervezet, amelynek izraeli és palesztin tagjai vannak. Arafat maga is tett már ilyen nyilatkozatot, amely egyidejűleg héberül és arabul is megjelent az izrae­li és a palesztin sajtóban, valamint a New York Times-ban. A szavak azonban már nem elegendőek: Arafatnak sokkal többet kell tennie, hogy megállítsa az erőszakot. Ezt nem teszi meg és ez a legnagyobb hibája. Ebben a pillanatban sem izraeli, sem palesztin oldalon nincs komoly szándék a tárgyalások megújítására.

A palesztin nyilvánosságban ma megjelenhet egy olyan nyilatkozat, amely Izrael elismerésére szólít fel?

Már sok ilyen megjelent. Én ugyan nem olvasom a palesztin sajtót, de hal­lottam palesztinokat beszélni és hallot­tam, hogy Izraelről és Palesztináról be­szélnek. Szari Nuszeiba, Mohamed Dahlan, Jasszer Abed Rabo** és még sok más palesztin vezető szólt már a megegyezésről.

Igen, de ez nemzetközi használatra szólt. Elmondták ők ugyanezt arab nyelven is?

Ismétlen, nem olvasom a palesztin sajtót, nem tudom, milyen gyakran lát napvilágot ilyen vélemény arab nyelven, de tudom, hogy ezeket a javaslatokat már a palesztin sajtóban is megvitatták. Például Szári Pluszéiba beszédét a palesz­tinok visszatérési jogáról, arról, hogy mi­ként lehetne ezt Izrael zsidó jellegének megszűntetése nélkül rendezni. Ezt szé­les körben vitatták a palesztin sajtóban. Vannak tehát olyan kérdések, amelyeket Izraelben és Palesztinában is vitatnak.

De vajon ezek közé tartozik az is, hogy Izraellel békét kell kötni?

Persze. A palesztinok már aláírták az Oslo-i megállapodást, amely az 1967-es határok mentén elismeri Izra­elt. Nemrég a Palesztin Hatóság meg­hívta Mose Kacav államelnököt, hogy tartson beszédet a palesztin parlament előtt a hagyományos iszlám fegyver­nyugvás alkalmából. A miniszterelnök azonban ehhez nem járult hozzá. De végül is nem az a kérdés, hogy vajon békét akarnak-e a palesztinok. Az igazi gond az, hogy jelenleg a Közel-Keleten senki sem tudja, hogyan lépjünk ki az erőszak ördögi köréből.

Ön szerint valóban az erőszak ördö­gi köréről van szó? Nem inkább arról, hogy a palesztinok támadnak és Izrael visszavág?

Ez az erőszak ördögi köre. A palesz­tinok borzalmas terrorista akciókat haj­tottak végre és mi erre borzalmas mó­don válaszoltunk. Az izraeli válasz ugyanis további erőszakot vált ki.

Ön szerint Arafat ura még a helyzet­nek?

Egyre kevésbé. Izrael mindent meg­tett, hogy aláássa a hatalmát. Nem mintha Arafat híve lennék – szörnyű hi­bát vétett azzal, hogy elutasította a Camp David-i ajánlatot és nem állította meg az erőszakot – de honnan tudjuk, hogy aki utána jön, az nem lesz-e még rosszabb, mint ő?

– A palesztin városokban ma burjánzanak a fegyveres milíciák. Mi erről a véleménye?

Ma anarchia van Gázában és a Nyu­gati Parton, mert leromboltuk a Palesz­tin Hatóságot. Arafat gyakorlatilag fog­ságban van Ramallahban, az izraeli hadsereg úgy harcol a Tanzim ellen, mint a palesztin hadsereg ellen. Ez volt Saron célja, és ez tökéletesen sikerült. Saron lerombolta Arafat hatalmát és most anarchia van: a Területeken min­den ember fegyverrel rohangál. Úgy vé­lem, Izraelnek érdeke az, hogy a Pa­lesztin Hatóság ereje helyreálljon és megfékezze az anarchiát.

– Manapság Izraelben sokan hányják a baloldal szemére, hogy illúziókba rin­gatta magát a békefolyamattal kapcso­latban, és a jobboldalnak volt igaza, amely kezdettől fogva bizalmatlan volt Arafattal szemben. Tart-e most a balol­dal lelkiismeret-vizsgálatot?

– Nem hiszem, hogy erre szükség vol­na. A jobboldalnak kéne lelkiismeret vizsgálatot tartania, mert amit Saron most csinál, az nem egyéb, mint Izrael lerombolása. Ha ugyanis a települések tovább szaporodnak, és Saron folytatja jelenlegi politikáját, akkor Izrael hama­rosan kétnemzetiségű állammá válik. Mi azért jöttünk a Közel-Keletre, hogy egy zsidó többségű, demokratikus álla­mot építsünk. Ha Saron és a telepesek győznek, akkor Izrael nagyon gyorsan el fogja veszíteni zsidó többségét, és ennek következtében zsidó voltát vagy demokratikus jellegét is. Nem azért jöt­tünk Izraelbe, hogy kisebbség legyünk – kisebbségként maradhattunk volna a diaszpórában is. A baloldalnak tehát tö­kéletesen igaza volt abban, hogy be kell fejeznünk a megszállást, hogy megőrizhessük Izrael demokratikus és zsidó jellegét. Az igaz, hogy Arafat elu­tasította a megegyezést Camp David-ben, ám ez nem jelenti azt, hogy a bal­oldalnak ne lett volna igaza, ami az ál­talános helyzetértékelést és az erre ja­vasolt megoldást illeti. Ha akkor nem sikerült, meg kell próbálni újra. Nem Arafat kedvéért, hanem a zsidó nép ér­dekében. Mert amit Saron most csinál, az destruktív és a cionista álom végét jelenti.

Úgy gondolja, hogy a jelenlegi hely­zetben biztonságos dolog az egyoldalú visszavonulás?

Ha meg akarjuk menteni Izraelt, ak­kor igen. Elég erősnek, bölcsnek és jövőbe látónak kell lennünk, különben elpusztulunk. Most ez történik: Izrael elpusztítja saját magát.

Gadó János

* Juli Tamir a Tel Aviv-i Egyetem filozófia pro­fesszora. A budapesti Közép-Európai Egyetemen is tanít, ott adott interjút munkatársunk­nak.

** Szari Nuszeiba a Jeruzsálem ügyéért fe­lelős palesztin politikus; Mohamed Dahlan a legerősebb palesztin biztonsági szervezet, a Preventív Biztonsági Szolgálat gázai vezetője; Jasszer Abed Rabo miniszter a palesztin kor­mányban, Arafat közeli munkatársa.