Gyűlöletbeszédről, Mazsihiszről

2007. december 10. / Gadó János A Mazsihisz vezetői nem fogadták el a köztársasági elnök meghívását az immár hagyománnyá vált, a történelmi egyházak képviselőivel együtt elköltendő ebédre. Udvarias, de egyértelműen fogalmazott levelükben azzal indokolták döntésüket, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a gyűlöletbeszéd polgári peresítéséről szóló törvényt.

	Flódni

E szokatlanul kemény gesztus híre még éppen csak végigfutott a médián, amikor a Judapest.org internetes portál gazdája egy csomag flódnit kézbesített a Mazsihisz által bojkottált elnöki vacsorára. E gesztussal (valamint a mellékelt levéllel) tudatta: vannak zsidók, akik nem értenek egyet a Mazsihisz lépésével, kifogásolják, hogy e szervezet jogot formál a magyar zsidóság egyedüli képviseletére, holott a zsidóság mindig is plurális volt. A köztársasági elnök jó szívvel fogadta a gesztust. Míg a Mazsihisznek csak irodavezetője útján válaszolt, az eddig a közéletben teljesen ismeretlen Judapestnek személyesen és feltűnően baráti hangon fejezte ki köszönetét. A kínos ügyben vélhetőleg jól jött neki az akció, méltatta is kellőképp a zsidó pluralizmust. Mindez nem csekély PR-hasznot hozott a Judapest.org konyhájára.

*

A flódniakciót kitörő örömmel fogadta a mérsékelt jobboldal (Heti Válasz, Reakcio.blog.hu) is. A hitközség és a szocialista párt jó viszonyát nehezen viselő, Orbán-párti középjobb ugyanis rühelli a vezérét és pártját érő antiszemitizmus-vádakat. A Fidesz és holdudvara szívből utálja az MSZP antifasizmusát, és sokért nem adná, ha ezt a fegyvert kicsavarhatná riválisa kezéből, mint azt a különböző ellenvádak és vádaskodások mutatják. A magyarországi zsidóság azonban hagyományosan balra húz – Magyarországon ugyanis az antiszemitizmus alapvetően jobboldali jelenség. A Fidesz ellenvádjait ezért csak saját tábora veszi komolyan, a zsidókat nemigen hatja meg, s a szocialistákon nemigen tudnak fogást találni. Érthető hát örömük egy fiatal és autentikusnak tűnő zsidó közösség láttán, amely szembefordul a – szemükben MSZP-szövetséges – hitközséggel és egyértelműen az (inkább a konzervatív tábor felé hajló) köztársasági elnököt támogatja.

A Judapest tehát, a hitközségnek szánt fricskával, e fiatalos csínnyel egyszerre a nagypolitika erőterében találta magát. Akcióját fölhasználták a két párt viszálykodásában, s óhatatlanul összefüggésbe került a gyűlöletbeszéd törvénnyel is – amelyre egyébként nem reflektált -, hiszen a Mazsihisz általa bírált lépése ezzel állt kapcsolatban.

Nem kellett sokat várni a hitközség képviseleti monopóliumát mindig is nyíltan helytelenítő EMIH reakciójára. Az EMIH vezetője, Köves Slomó rabbi, a Judapesténél valamivel összetettebb válaszában bírálta mind a Mazsihiszt elutasító gesztusáért, mind a köztársasági elnököt is, amiért a törvényt visszadobja, de pozitív javaslata nincs az ügyben.

	Sólyom László

Két nap múlva drámai hangú levelet intézett Sólyom Lászlóhoz a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága, e Kádár-korból fennmaradt, Mazsihisz-közeli szervezet. Az üldözöttség felülbírálhatatlan jogán a szokásos udvariassági formákat is mellőző, inkább szemrehányó hangú üzenetükben még a címzett elnöki és magánemberi integritásának csorbulásával is riogattak, amennyiben az tétlenül szemléli a gyűlöletbeszéd elharapózását. A politikai mezőben működő, ezért a diplomáciai formákra mégiscsak adó Mazsihisz-vezetéssel szemben itt – üzeni a levél – a Holokauszt áldozatai szólalnak meg, akiknek igazságát senki és semmi nem bírálhatja felül.

A mókás flódni-akció és a kiegyensúlyozottságra törekvő EMIH nyilatkozat után ez a levél még keményebb hangon fogalmazza meg az elvárásokat. A tét emelkedik.

*

A fenti eseménysorban egyszerre jelenik meg a zsidó közélet két alapproblémája: az antiszemitizmus elleni fellépés és a Mazsihisz belső állapota. Hogyan tudhatnánk valamiképp visszaszorítani (legalább a nyilvánosság terein) az antiszemitizmust, valamint hogyan tudhatnánk változtatni a – zsidóságot egyedül képviselő és az állami juttatásokat egyedül bevételező – Mazsihisz siralmas, Kádár-kori viszonyain és légkörén? Sajnos e két törekvés – immár nem először – szembekerült egymással. A bornírt hitközség az antiszemitizmus elleni harc zászlóvivője. Antiszemitizmus elleni fellépés az egyik oldalon, zsidó pluralizmus és demokrácia a másikon.

Mondhatnánk: hitközségi szemmel nézve, ha nem lenne antiszemitizmus, ki kéne találni. A Mazsihisz legitimációja a nyilvánosság előtt ugyanis elsősorban az antiszemitizmus elleni küzdelemre épül. Nem hazug ürügy ez: nagyon is komolyan veszik, mert ez az ő zsidó identitásuk.

	Zoltai Gusztáv

1990 táján, a demokrácia megjelenésének pillanatában talán lett volna esély valamiféle zsidó képviseleti pluralizmusra. Ám a fél évszázados szünet után újra fellobbanó antiszemitizmus mindent feledtetett, s a hitközség népe önfeledten vetette magát egy újabb kádári pótatya (Zoltai Gusztáv) karjai közé, tőle remélvén védelmet. Kit érdekel a zsidó demokrácia, amikor nyilasok randalíroznak az utcán! Így érzett a Síp utca közönsége, sőt, nagyon sok szekuláris zsidó is. Hiszen az asszimiláns zsidóság jelentős részének identitása is az antiszemitizmusra adott reflexiókban merül ki. (lásd: Eörsi István: „Addig vagyok zsidó, amíg el akarnak gázosítani.”)

*

A gyűlölködés újabb és egyre változatosabb megnyilvánulásai ellen felszólamló hitközségi vezetést – önmagában e lépésért – nem lehet kárhoztatni. Az antiszemitizmus kétségkívül nem csak jelen van, hanem rendkívül gyorsan változik és alkalmazkodik. Az elmúlt másfél év fejleményei nyomasztóak. Mióta az öszödi beszéd nyomán az ellenzék az utcára vitte a politikát, s a XX. század első felének (ellen)forradalmi módszereivel próbált kormányt buktatni, a légkör határozottan romlott. Az utcai politizálás haszonélvezője és legavatottabb művelője a szélsőjobb.

Az immár hagyománnyá vált éjszakai randalírozás a nemzeti ünnepeken; a melegparádé résztvevőinek bántalmazása (bárhogy is vélekedjen valaki a parádé külsőségeiről); szirénabőgetés a hanuka ünnepségen, s a huligánokat mozgósító és koordináló honlapok dinamizmusa mind arról szól, hogy a szélsőjobb újabb és újabb területeken jelenik meg, s velük szemben hatékony ellenszert még nem találtak. A No. 1 szélsőjobboldali hírportál az iszlámista honlapok light változata: nem uszít ugyan az ellenségnek kinevezettek meggyilkolására, de közzéteszi arcképüket, nevüket, lakcímüket, s így közvetve, de világosan erőszakra buzdít. Zsidóságról szóló mondatai útszéliek: fröcsögnek a gyűlölettől és a gátlástalanságtól.

Mindezen jelenségek ellen a törvény oltalmát kérni – helyénvaló dolog. Szintén érthető, ha némelyek a köztársasági elnök hozzáállását sérelmezik, aki a jóváhagyott törvényt nem írja alá, mást azonban nem javasol.

A kérdés csak az, hogy ezután mi a teendő. Az elnöki meghívást elhárítani igen látványos, de kockázatos gesztus: a népszerűségi listákat (jelenleg) vezető elnökkel szembehelyezkedni – visszaüthet. Igaz ugyan, hogy a hitközségi vezetés elsősorban saját választóinak elkötelezett, de rövidlátás az országos közvéleményt figyelmen kívül hagyni. Az ilyen erős felütés egy esetben érthető: ha a nemzetközi média figyelmének felkeltése a cél, s általa bizonyos nyomás érvényesül a gyűlöletbeszéd szankcionálása érdekében. Lehet, hogy a NÜB levelének közzététele – alighanem a Mazsihisz tudtával – éppen ebbe az irányba próbál hatni.

*

Itt visszajutunk a cikk elején említett problémához: a Holokauszt áldozatainak súlyos erkölcsi tőkéjére olyan világi vezetők hivatkoznak, akiknek erkölcsi tőkéje egyébként szerény. Az elmúlt években a Mazsihisz vezetőit két szerepkörben lehetett látni a nyilvánosság előtt: vagy az antiszemitizmussal kapcsolatban nyilatkoztak, vagy (ritkábban) valamilyen, a Mazsihisz monopóliumát fenyegető jelenséget igyekeztek elhárítani.

Ugyanakkor: ha varázsütésre széles látókörű, hiteles és demokratikus stílusú vezetés váltaná fel e mostani hitközségi garnitúrát, az sem folytathatna alapjában más politikát antiszemitizmus ügyben. Nem szorulna rá – mint e mostani – , hogy az antiszemitizmusból merítse legitimációját, de a kérdést nem tudná megkerülni.

A Mazsihiszben Kádár-kori reflexek élnek: ahogy akkor, az antiszemitizmust most is „be kell tiltani”! Legyen végre egy törvény! – ez a varázsformula. E naiv álmot foszlatta szét a köztársasági elnök a törvény visszadobásával. Érthető a csalódottság és frusztráció. Ugyanakkor azonban a gyűlöletbeszédet eredményesen szankcionáló törvények és bírói döntések valóban léteznek Nyugat-Európában – mindez tehát nem fantazmagória. Így keverednek az ügyben anakronisztikus kívánságok és korszerű joggyakorlat.

	Feldmájer Péter

Az utóbbi évben az alternatív zsidó szervezetek, személyek az országos nyilvánosságban többször is bírálták a hitközségi vezetést antiszemitizmussal kapcsolatos fellépéseik miatt. (Lásd Feldmájer Péter március 15-i nyilvános intelmét arról, hogy a zsidók maradjanak otthon.) Ezzel a hitközségi vezetés számára legkedvezőbb terepen is vitát kezdeményeztek.

Ez a vezetés számos ügyben feltétlenül megérdemli a bírálatot. Jó lenne, ha a zsidó közösség bejáratott fórumain kezdeményező és felkészült hozzászólók vitatnák meg ennek különböző szempontjait. Nem csak a vezetés viselt dolgait, hanem egy demokratikusabb képviselet kialakításának lehetőségeit. Elsősorban nem az antiszemitizmus kérdése az, ahol a korszerűtlen hitközségi vezetéssel vitába kell szállni.