Gyökerek, avagy egy közösségi ház keresi identitását
Vasárnap este sétáltam a Révay utcában, amikor megláttam egy hosszú, kígyózó sort. Amikor közelebb értem, alig mertem elhinni, hogy az emberek nem a Vidám Színpadhoz és nem is fagyiért, hanem a Bálint-házhoz állnak sorba” – mesélte Israel Sela, az amerikai Joint magyarországi igazgatója az idén második születésnapját ünneplő zsidó közösségi házról.
Az amerikai Joint, a Londonban élő Bálint család – a Central British Foundon keresztül – és a Hitközség 1994 őszén hozta létre a Bálint Zsidó Közösségi Házat. Addigra működött már a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, több iskola, óvoda, idősklub, amely megkísérelt a magyarországi – főleg a budapesti – zsidóság számára a tanulás, a szórakozás, a beszélgetés színhelye lenni. A Bálint-ház volt azonban Közép-Kelet- Európában az első olyan közösségi ház, amely már nem korosztályok alapján vonzotta az embereket, hanem egyszerre több nemzedék érintkezését teremtette meg.
„A cél az volt – mondta Fischer Miklós, a ház igazgatója -, hogy ez ne egy egyszerű művelődési vagy kultúrház legyen, ne máshol is megtalálható programok utánjátszó helye, hanem valami speciális, valami más.” A modellek az Észak- és Dél-Amerikában, Nyugat-Európában, illetve Izraelben működő közösségi házak lettek volna. De ezeket csak Israel Sela ismerte. Sem Fischer Miklósnak, sem a ház többi – összesen négy – alkalmazottjának nem volt fogalma arról, milyen egy zsidó közösségi ház. Csak művelődési házakat ismertek. Olyat pedig nem akartak.
„Akik a házat építették, azok sem tudták, hogy melyik termet mire fogják majd használni. Úttörő idők voltak azok” – emlékezett vissza Fritz Zsuzsa, a házban működő ifjúsági központ vezetője. Létrehoztak egy tanácsadó testületet a magyarországi zsidó közélet résztvevőiből, összegyűjtöttek egy csomó programot, és elsődleges céljuk az volt, hogy megtöltsék a házat emberekkel. „Eleinte nagyon nem jöttek az emberek, legfeljebb csak az esti előadásokra – mondta Fritz Zsuzsa. – Napközben kongott az épület. És akkor egyszerre csak kezdtek beindulni a tanfolyamok, szakkörök, és lassan-lassan tele lett a ház, de azért még most is van ’hova telnie’.”
„Ez zsidó intézmény, tehát tudatosan igyekszünk olyan előadókat meghívni, olyan műsorokat szervezni, akiknek vagy amiknek van valami közük a zsidósághoz – mondta az igazgató, aki egy koordinátor segítségével állítja össze a programokat. – De nemcsak erről van szó. Azért, mert mi zsidók vagyunk, attól még ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Ugyanúgy szórakozunk, ugyanúgy élünk, ugyanazokat a dolgokat szeretjük” – tette hozzá. Ha megnézzük a műsorfüzetet, valóban találhatunk „nem zsidó” rendezvényeket, a diszkótól a sajtóbeszélgetéseken keresztül a pszichoterápiás előadásokig. Vannak állandó programok – gyerek játszóház, táncház, filmklub, nyugdíjasklub sorozatok – pszichoterápiás előadások, filmek -, tanfolyamok – nyelvek, bridzs, komputer -, működnek műhelyek – patchwork, kerámia -, és persze vannak alkalmi rendezvények – vallási ünnepek, konferenciák, előadások, kiállítások. Működik a könyvtár is, ahol egyelőre a legfőbb érték az izraeli követség videotára.
Fischer Miklós utalt rá, hogy a legnagyobb figyelmet a fiatalok, aktív korú felnőttek, gyerekek megnyerésére helyezik, de nagy szeretettel látják az idősebbeket is. Popper Péter pszichológiai előadás-sorozata mellett – ennek a sorozatnak az egyik előadására várakozó tömeget látta azon a vasárnap estén Sela úr a Bálint-ház előtt – a Salom-klub, a nyugdíjasok klubja a legnépszerűbb az összes program közül. Az óvodások, kisiskolás korúak el-eljárogatnak a játszóházakba, de a náluk idősebbek közül nagyon kevesen keresik fel a házat. „Ha valami tanulós, zsidó oktatási programot szervezünk, kevesen jönnek el. Az egyszeri eseményekre inkább eljönnek – bulikra, diszkóra, de a 10-14 éves korosztály nagyon hiányzik a házból… – mondta Fritz Zsuzsa. – Óriási apátia van az ifjúság körében. Nagyon nehéz elérni a fiatalokat, és nehéz bevonni őket a programokba” – tette hozzá.
A Salom-klub a legnépszerűbb, mégis ezzel vannak a legnagyobb problémák. A ház építésekor – mint már e cikk elején szó volt róla – nem volt tiszta elképzelés arról, melyik teremben milyen foglalkozás lesz. A kétszintes közösségi ház alsó szintjén a büfén kívül még két termet építettek. A kisebbik terem lett a Salom-klubé. Ez azonban állandó konfliktusok forrása. A klub ugyanis túlnőtte a várakozásokat – naponta közel száz ember fordul meg itt és vannak napszakok, amikor nem fémek be a maximum negyven főt befogadó kisterembe. Az összetűzések száma még inkább növekszik akkor, ha a nyugdíjasok egyik része – mondjuk – kártyázni akar, a másik pedig a meghívott előadót szeretné hallgatni. Ilyenkor nincs hová menniük, mert nagy részük képtelen a lépcsőkön felmenni a második emeleten levő kisebb termekhez. Lift pedig nincs.
Még több problémát okoznak a sokféle program megszervezésében előforduló hibák. „Nincs egy vezérfonal, ami mentén folynának itt a dolgok… Az események összekeverednek, összetorlódnak, egymás hegyén-hátán vagyunk; az embereket ide-oda ráncigáljuk; nem tudjuk teljesíteni azt, amit meghirdetünk, hogy történni fog. Ezek a keveredések elveszik az emberek kedvét és hangulatát attól, hogy részt vegyenek a ház életében. Hogy csak egy primitív dolgot mondjak, nincs itt a ruhatáros, de nyitva van a ruhatár, és senki nem tudja, hogy akkor most berakhatja-e a kabátját, kiveheti-e, vagy sem. Ez olyan káoszt okoz, hogy minden más eljelentéktelenedik mellette” – panaszkodott Kertész Erzsébet, a Salom-klub vezetője.
A ház egyik legfontosabb feladata Fischer Miklós szerint a sokszor magányos vagy gyermektelen holocaust-túlélők – vagyis a Salom-klub tagjai – és a harmadik generáció – azaz a gyerekek – közötti kapcsolat teremtése és erősítése. Ez eddig nem nagyon jött létre. Hiába vannak gyerekek és idősek egyszerre a házban, programjaik között nincs „átjárás”. Kertész Erzsébet sokszor és sokféle módon próbálta a „nagymama-unoka” kapcsolatokat létrehozni. Tárgyalt a zsidó iskolákkal, hogy azok szervezzenek önkéntes csoportokat, amelyek tagjai valamiféle szociális munkát vállalnának az idősekkel. Intézményesen mégsem jött létre a kapcsolat. „Lehet, hogy rosszul tárgyaltunk az iskolákkal” – mondta a klub vezetője. A kapcsolat felvétele nehéz. „Ezek az idős emberek – részben a holocaust, részben más, számomra sem nyilvánvaló okok miatt – nagyon rosszul kommunikálnak” – magyarázta Kertész Erzsébet.
A Bálint-ház „nyitott” intézmény. A látogatók nagy része zsidó, de bárki bemehet vallástól és a vallásosság fokától függetlenül. „Az biztos, hogy ide mindenki bejöhet, azoktól kezdve, akik semmit nem tudnak a vallásról, az ortodoxokig bezárólag… Tök mindegy, hogy ki az, csak legyen valaki, aki bejön” – mondja Fritz Zsuzsa. így férhet meg egymás mellett Oberländer Baruch rabbi előadás-sorozata és Gerendás Péter koncertje. A Bálint-ház ebben Különbözik a zsidó közösség más intézményeitől. Israel Sela szerint azáltal, hogy ilyen sok korosztályt kiszolgál, egyedülálló a világon.
Ami a házat ezenkívül megkülönbözteti a nyugati modellektől, hogy azok nagy része – a dél-amerikaiak mindegyike – klubként működik. Míg oda elsősorban sportolni járnak, addig itt a hétvégi pingpongozáson kívül nem nagyon van erre lehetőség. Egy fitness-center létrehozása azonban nagyon sokba kerülne.
A közösségi ház bevételei a következő elemelvből állnak: a legnagyobb összeget az amerikai Joint adja, ezenkívül pénz folyik be a programok belépőiből, a törzstagkártyából, szponzorok kisebb-nagyobb hozzájárulásából és a helyiség bérbeadásából rendezvények céljára. Az épület a Budapesti Zsidó Hitközségé, a Joint a fenntartáshoz szükséges pénzt állja. A költségekről azonban nem adnak információt. Israel Sela annyit volt hajlandó elárulni, hogy csak a takarítás megközelítőleg havi 150 ezer forintba kerül. Mivel azonban a programbevételek körülbelül arra elegendőek, hogy fenntartsák magukat a programokat, a ház a Joint nélkül semmiképp sem tudna működni.
„A Joint nem szeret birtokolni, csak kezdeményez, támogat és végül a közösségre hagyományoz” – mondta Israel Sela. A világon mindenütt – így Magyarországon is – azt a politikát folytatja, hogy miután kinevel egy szakembergárdát, életre hívja az intézményrendszert, és ezáltal megadja a kezdő lökést, kivonul az adott országból. Ezért a Joint 1994-ben két évre vállalta a ház finanszírozását. Látva azonban, hogy a szakemberek és a Hitközség a közeljövőben nem tudják átvenni az irányítást, még egy jó pár évig nem hagyják magára az intézményt.
Mindezek ellenére már megkezdődött a Jointról való leszakadás. Tervek készülnek a tanácsadó testület önálló alapítvánnyá átalakításáról. „A zsidó élet neves személyiségei mellett olyan embereket vonnánk be, akik gazdasági helyzetük és kapcsolataik révén adományoznának, pénzt gyűjtenének a háznak, és akiknek rendkívül fontos az, hogy gyerekeik, szüleik és ők maguk is elfoglaltságot, jó programokat találjanak” – magyarázta Fischer Miklós. „Ennek a közösségnek meg kell tanulnia finanszírozni önmagát… A zsidó közösségnek a jótékonyság az egyik alapköve” – tette hozzá Fritz Zsuzsa.
A ház egyik programja, a Gyökerek, László Klára szociológus vezetésével az identitással, az azonosságtudattal és az önmegvalósítással foglalkozik. A Bálint-ház első két éve is ezekről szólt. Ötezer ember merte leadni a címét a portán. (Hokik küldenek programfüzetet.) „A közösségi ház lehetővé tette az embereknek, hogy anélkül legyenek zsidók, hogy zsinagógába járnának” – mondta Israel Sela.
Ez az identitáskeresés még nem fejeződött be. Kérdés, hogy az ünnep csak távoli szimbólum legyen vagy az élet szerves része. „Minden ünnep dilemma. Elég-e egy zsidó közösségi háznak Hannuka ünnepélyén meggyújtani a gyertyát, vagy legyen mindennap gyertyagyújtás?” – mondta Fritz Zsuzsa. Az új közönség meghódításához vezető utak megtalálása is még a házra vár. Fritz Zsuzsa: „Az, hogy előadások vannak, nagyon jó, de minél több szűk körű dolgot csinálunk – olyat, mint például a pszichodráma -, annál jobban meglendül az élet. Megnő a lehetőség arra, hogy az emberek ne csak passzívan, hanem aktívan is részt vegyenek a ház életében. Ez teszi otthonossá a Bálint-házat, és szerintem a közösségi ház legfőbb feladata az, hogy otthont adjon.”
*
A Bálint közösségi ház tanácsadó testületének működéséről megkérdeztük a testület néhány tagját.
Frőhlich Róbert főrabbi két alkalommal kapott meghívót a ház megnyitása utáni kezdeti időszakban. Ezekre nem tudott elmenni. Azóta nem hívták, s bár elviekben még tagja a kuratóriumnak, a gyakorlatban nem az.
Szeszler Anna, a Lauder Javne Iskola igazgatója nem tudta pondosan megmondani, mikor vannak a gyűlések. Talán kétszer, háromszor évente. Ebben a tanévben formális ülés még nem volt. Neki mint az iskola igazgatójának sokkal szorosabb a kapcsolata a Bálint-házzal, mintha csak egy kuratóriumi tag lenne. Szerinte különben sem a kuratóriumi ülések, hanem az ülések közötti időszak a fontos.
Simonyi Péter, a Mazsike vezetője saját bevallása szerint csak névlegesen tagja a testületnek. A két év alatt összesen egyszer hívták meg és akkor sem volt szó semmi érdemlegesről, csak a Bálint-ház dicsőítése folyt.
Címkék:1996-12