Gyilkos náci orgia a grófi birtokon? – Megdöbbentő fényben tünteti fel az 1945-ös rohonci mészárlást egy brit újságíró

Forrás: Népszabadság

2007. október 31. / Dési András A rohonci mészárlásról David Litchfield brit újságíró írt tavaly könyvet, majd az ismert történelmi tényt új fényben beállító teóriájáról idén októberben hosszabb cikket a londoni The Independentben, amit átvett a Frankfurter Allgemeine Zeitung is.

Litchfield állítása – miszerint a mészárlásra a fényes buli mentén, Franz Podezin, a náci párt helyi vezérének ötletére és a “pokoli háziasszony” cinkos összejátszásával került sor – komoly vitát váltott ki. Wolfgang Benz német holokauszt-kutató szerint a brit újságíró bizonyítékok helyett hallomásokra építi összesküvés-teóriáját. Osztrák kutatók is cáfolják Litchfieldet, de Eduard Erne osztrák filmes szerint Thyssenéknek eddig sikerült leplezniük, hogy a család örökösnője hogyan kollaborált a nácikkal.

	Batthány Margit grófnő a kép baloldalán

A hátborzongató történet főszereplője, Batthyány Margit grófnő 1911-ben Margareta Thyssen Bornemisza néven született – az I. Ferenc József által bárói rangra emelt Heinrich Thyssen és Bornemisza Margit bárónő második gyermekeként. Apja annak a híres August Thyssennek a fia, aki a család nevét viselő konszernt felépítette. A magyar állampolgárságát a haláláig megtartó Heinrich Thyssen 1932-től Svájcba költözött, a műgyűjtés mellett innen irányította a III. Birodalommal zsíros üzleteket kötő vállalatbirodalmát. Ezen kívül nemzetközi banki kapcsolatokat biztosított barátjának és a náci párt egyik vezéralakjának, Hermann Göring birodalmi légi marsallnak.

Az osztrák-magyar határhoz közeli rohonci kastélyt Thyssen azt követően ajándékozta lányának, hogy Margit 1933-ban – elsősorban nemesi státusza emelése érdekében – hozzáment Batthyány Iván grófhoz. Míg az ifjú ara az egykori Batthyány-birtokon az SS-hez és a náci párthoz (NSDAP) tartozó vendégekkel szórakozott, férje a házassággal érkezett vagyont lótenyésztésre fordította. Thyssen bőséges apanázst biztosított lányának, intézőnek pedig egyik alkalmazottját, a náci párttag Joachim Oldenburgot küldte.

A front közeledtével, 1944 végén több ezer magyar zsidó és roma munkaszolgálatost vezényeltek a térségbe, a Vörös Hadsereget feltartóztatni hivatott Délkeleti Sánc (Südostwall) építésére. Hatszáz zsidó a rohonci kastély pincéiben, embertelen körülmények között tengette életét.

Litchfield állítása szerint a grófnő 1945 március 24-i, orgiába torkolló partijára mintegy negyvenen – az SS, a Gestapo, az NSDAP és a Hitlerjugend helyi notabilitásai – jöttek el. Éjfél után Podezin fegyvereket és töltényeket kezdett osztogatni a részeg vendégeknek, majd a kastélyhoz közeli pajtához mentek, ahol elkezdték öldösni a teherautókkal odaszállított, meztelenre vetkőztetett szerencsétlen, munkára alkalmatlannak nyilvánított zsidókat. A vérfürdő után a gyilkosok – állítja Litchfield – még hajnalig mulattak, egyikük, egy bizonyos Stefan Beiglböck állítólag azzal kérkedett, hogy puszta kézzel ütött agyon hat-hét szerencsétlent.

Litchfield a barbár partiról olyan rohonciakkal beszélt, akiknek a szülei az események idején a kastélyban szolgáltak. Az osztrák igazságszolgáltatás a II. világháború után több eljárást is indított, de a tanúk visszavonták korábbi vallomásaikat. A grófnő Svájcba, Oldenburg Argentínába, Podezin Dél-Afrikába menekült, állítólag úgy, hogy ahhoz pénzt Batthyány Margittól kapott. Az adományozó haláláig visszavonultan élt, idejét versenylovak tenyésztésének szentelte.

A brit újságíró eredetileg a Thyssen-Bornemisza család történetét akarta megírni, s kutatásai során bukkant a szörnyűséges történetre. Amikor szerette volna Margitot Svájcban felkeresni, a család akkori feje, a híres műgyűjtő és világpolgár, a 2002-ben elhunyt Hans Heinrich “Heini” Thyssen Bornemisza azzal beszélte le, hogy idősebb nővére félős, visszahúzódó asszony. A bécsi zsidó családból származó neves brit lap-, és könyvkiadó, Lord Weidenfeld hallgatag asszonynak írta le a grófnőt, akivel teljesen érdektelen dolgokról lehetett beszélgetni. Lényegében a banális gonoszság iskolapéldájának.