Gólesz és identitás – Egy konferencia az új Európa jegyében (Gantner Brigitta Eszter)

Gólesz és identitás

Egy konferencia az új Európa jegyében

Ma Berlinben körülbelül 16.000 zsidó él. Nagyrészük a FÁK országaiból vándo­rolt be az elmúlt tíz évben.

Ha Berlinben a Hakescher Hof Theaterben jiddis nyelven dalokat énekel­nek, akkor a rendezők bizton számíthat­nak telt házra. Ha Berlin szívében egy új étterem nyílik – mondjuk „Rimon” né­ven – akkor esténként nehéz szabad asztalhoz jutni. A napilapok majd min­dennap írnak emléktábláról, Holocaust-emlékműről, kárpótlásról, kulturális na­pokról; beszélnek az orosz zsidók ne­hézségeiről, a hitközségről, egy új Né­metországról, amely új zsidó központ­ként is meghatározó lesz Európában.

Kialakult egy „játéktér”, ami zsidókról szól vagy arról, amit zsidónak neveznek, amely kulturális rendezvényektől kezd­ve, a zsidó éttermeken át, a frissen ala­kult judaisztika szakokig sok mindent magában foglal – anélkül, hogy e játék­tér és az „igazi” zsidók között túl sok érintkezési pont lenne.

A zsidó identitás kérdése éppen ezért talán itt Berlinben a legizgalmasabb. Berlin történelmi múltja, az itt élő zsidók eltérő hagyományai, a környezethez fű­ződő, gyanakvással, félreértésekkel át­szőtt kapcsolat, mind-mind részei egy majdan kiforró német zsidóságnak. Ez­zel párhuzamosan egyre több szó esik egy jövendő, közös európai zsidó identi­tásról, egy nemzeteken felül álló identi­tásról, melynek a közös európai múlt, ta­pasztalatok és jövő lesznek az elemei.

Ez az „építő” optimizmus lengte be a Berlinben, 1998 decemberében a „Galut 2000 – Egy európai zsidó identitás fe­lé” címmel rendezett konferencia elő­adásait.1

Vitaindító – és egyúttal a konferencia legizgalmasabb – előadását Dr. Diana Pinto2 négy olyan esemény ismertetésével kezdte, melyek sokban hozzájárultak ah­hoz, hogy az európai zsidóság lehetősé­geit, szerepét Európában újragondoljuk.

A berlini fal leomlása, az arab-izraeli békefolyamat, a Vatikán nyitása a zsidóság felé, és nem utolsó sorban a soának a nemzeti (illetve európai) történelembe való integrálása kialakította azt a teret, ahol kiforrhat egyfajta új európai zsidó identitás. Még soha ilyen nyitott nem volt Európa – hangzott el az előadásban – és ezzel együtt még soha ilyen lehető­ség előtt nem állott az európai zsidóság.

Új kulturális és szociológiai jelensé­gekre figyelhetünk fel ebben a nyílt Eu­rópában. Ezek közé sorolható a „zsidó tér” („Jewish space”) jelensége, amely Európa majd minden országában fel­bukkant. Ez a „zsidó tér”, az adott or­szág zsidóságától – többek között annak nagyságától – függetlenül létezik, s ma­gában foglalja a holocaust integrációját a nemzeti történelembe, és az ún. „pozi­tív zsidóság”3 jelenségét is. E fogalom itt a zsidóság kreativitására utal, arra a kreativitásra, amely oly sokban gazdagította az európai országok nemzeti kultúráját.

Ebbe a „zsidó térbe” klezmertől kezd­ve, Hermann Cohen munkásságán át a kulturális napokig minden belefér. A kulcskérdés számunkra az, hogyan rea­gáljunk erre a valójában nem zsidó je­lenségre, határoljuk-e el magunkat vagy tevőlegesen vegyünk részt ennek kiala­kításában?

Pinto asszony előadásában válaszként mindössze annyi hangzott el, hogy az európai zsidóságnak tevékeny szerepet kell vállalnia az új, demokratikus Európa életében, ehhez kapcsolódóan nyitnia kell a környezet felé, és ez a nyitás felö­leli e „zsidó tér” tolerálását is.

Erre a toleranciára lesz képes az új tí­pusú „önkéntes zsidó” („voluntary Jew”) melyről immáron Európa mindkét felé­ben beszélhetünk. Ez az önkéntes zsidó szabadon dönthet önnön zsidósága fe­lől; bármikor elhagyhatja, erősítheti azt, lehet vallásos stb; sem az állam, sem más külső erő nem üldözheti emiatt és nem határozhatja meg a zsidóságának mibenlétét.

Az „önkéntes zsidó” – Európában sza­badon választhatja a zsidó identitás bármely formáját – hiszen ez a zsidó identitás sokoldalú és összetett – illet­ve kialakíthatja a számára legmegfelelőbb formát.

Ezek a jelenségek azok, melyek a kö­zös múlt, hagyományok mellett az új eu­rópai zsidó identitás kialakításában jelen­tős szerepet kapnak, és szinte predeszti­nálják a zsidóságot, hogy egyfajta nemze­teken felüli avantgarde-ként vegyen részt az új, egységes Európa kialakításában.

Az előadáson átszűrődött az a – Nyugat-Európában oly gyakori – bizakodás Európa jövőjéről, amely nem ismeri a közép-kelet-európai valóságot, vagy ha igen, akkor nem vesz tudomást ennek nehézségeiről. Mintha a vasfüggöny el­tűntével minden kiegyenlítődne kelet és nyugat között, mintha nem hordozná­nak teljesen különböző tapasztalatokat, hagyományokat és lehetőségeket, stra­tégiákat a jövőre nézve Európa két felé­nek közösségei, melyek között egyéb­ként alig létezik kapcsolat – hiszen alig ismerjük egymást. Az európai zsidó identitás létrejötte egymás és a közös is­merete nélkül aligha képzelhető el.

Hiányérzet maradt a hallgatóban más téren is, mivel az egyik legfontosabb problémára: mit is jelent a zsidó identi­tás a felvázolt elképzelésben – nem adott választ az előadás. Az előadó többször is hangsúlyozta, Európa nem kínál lehetőséget teljes körű (azaz: vallá­sos) zsidó életre, így azok számára, akik eszerint kívánnak élni, csak Izrael ma­rad. Ez viszont azt jelenti, hogy az euró­pai zsidó identitásnak semmi köze sincs a valláshoz, az semmilyen mértékben sem határozza meg ez utóbbit – noha ugyanekkor szó esett a zsidó identitás sokrétűségéről, mely természetesen a vallásos érzést is magában foglalja.

Közös európai identitásból beszélt az előadó, közös világképet feltételezve ez­zel, mely a múltbeli tapasztalatokból, ha­gyományokból is táplálkozik. Márpedig a zsidó hagyomány igen szorosan kötődik a valláshoz, anélkül el nem képzelhető. Amennyiben eltűnnek a múltban, hagyo­mányokban gyökerező kötelékek, ha ezáltal feloszlik a közösség – egyrészt a vallás kiszűrésével, másrészt ama sza­badság révén, mely szerint mindenki sa­ját maga határozza meg zsidósága mi­benlétét – akkor előbb-utóbb maga a zsi­dó közösség fog felbomlani, felolvadni környezetében. Ebben az esetben vi­szont már nincs értelme közös európai zsidó identitásról beszélni. Az előadó ál­tal felvázolt egységes európai identitás lehetősége semmiféle kérdésre sem adott választ, csak újabbakat vetett fel az amúgy sem egyszerű témában.

Ugyanígy az identitás kérdéséről szólt Emmanuel Moses francia író, aki a nyel­ven, a használt nyelven keresztül próbál­ta meghatározni az identitást. Az európai zsidó írók számára a nyelv mindörökre elveszítette ártatlanságát. Míg az ameri­kai vagy izraeli írók számára a „nyelv egyenlő világ” jelenségének igazsága nem változott, addig az európai író, még- inkább pedig a költő használatában a nyelv csak erőtlen, lassan szétmálló esz­köz marad. A választó vonal pedig a Soá.

A galut és a diaszpóra koncepciójának történetét vázolta fel előadásában Michael Galchinsky, az atlantai egyetem szoci­ológia professzora. Bemutatta e két foga­lom szerepét a prófétai és rabbinikus iro­dalomban, majd részletesen ismertette a politikai gondolkodásban való megjele­nésüket. Beszélt az új Európában jelent­kező „rugalmas” diaszpóráról amely sok­féle identitásból tevődik össze. Ezt a di­aszpórát tehát egyrészről a „belső” sok­színűség határozza meg, másfelől pedig az a tény, hogy egy az Európában élő kü­lönböző kultúrájú csoportok között. E ki­jelentés hallatán rögtön felmerül a kér­dés, mennyiben sorolható be az Európá­ban élő etnikai csoportok (mint pl. Né­metországban a török kisebbség stb.) kö­zé a zsidóság, hiszen meglehetős különb­ség áll fenn egyfelől az említett csoportok másfelől az európai zsidóság helyzete, háttere, szocializációja és között.

A diaszpórában fellelhető sokféle identitás veszélyeire mutatott rá a konfe­rencia befejező előadásában Göran Rosberg4 stockholmi újságíró. A Soá és Izra­el a háború utáni zsidó nemzedék iden­titásának tartópillérei, melyek azonban napjainkban, az új generációk identitásában egyre kisebb szerepet játszanak.

Magunk határozzuk meg, mit jelent zsi­dónak lenni (ebben a kérdésben egye­tért Pintoval) és ez a meghatározás sok esetben már „folklorisztikus” elemeket hordoz. Pintoval ellentétben az előadó azonban hangsúlyozta, hogy igenis meg kell találni a közös elemeket, amelyek az európai galut zsidóságát összefűzik, hiszen ha a hagyományt, vallást és az ehhez tartozó fogalmakat Izraelbe „szá­műzzük”, akkor ismételten felbukkan a már említett probléma: milyen alapon nevezzük magunkat zsidónak, mitől va­gyunk mi itt még zsidók?

Végül Pintoval, Galchinskyval szem­ben Rosberg hangsúlyozta, hogy az olyan kategóriák, mint pl. a pluralizmus, a multiplex identitás, stb., csak felolva­dáshoz, megszűnéshez vezethetnek. Ha az európai zsidóság nem talál valamifé­le közös nevezőt, nem tudja meghatározni önmagát, akkor a zsidó fogalma a jövőben nem lesz használható. A zsidó­ság, a zsidó kultúra túlélése nem vá­lasztható el a következő kérdésektől: mit jelent zsidónak lenni, és vajon a vi­lág zsidóságát összeköti-e a kollektív tör­ténelmen és a talán nem is annyira kö­zös jövőn túl más is?

Jegyzetek

1. „Galut 2000 – Towards a European Jewish Identity” – Colloquium, Berlin 1998 december 5-6. A szervező a Geser (Híd) nevű, fiatalokból álló csoport volt, amely maga is az önálló arcu­latú európai zsidóság megteremtését tűzte zászlajára.

2. Dr Diana Pinto, történész és az Európa Tanács Politikai Igazgatóságának Kelet-Európával foglalkozó tanácsadója

3. Pozitív zsidóság: a fogalom részletes magyará­zatát lásd az előadás hátteréül szolgáló írásban: Diana Pinto: Új zsidó azonosságtudat az 1989 utáni Európában. Szombat: 1997. november.

4 az előadáshoz lsd: Göran Rosenberg: Das jüdische Dilemma,: Lettre International, 1997 tél