Gesztus

December végén, január elején tö­megével hozza a posta a karácsonyi és újévi jókívánságokat. Különféle állami szervek, társadalmi szerveze­tek, kulturális intézmények tisztelik meg így szerkesztőségünket, s igazá­ból nem tudja az ember, hogy örülnie kell-e a figyelmességnek, hogy szá­mon tartják és e gesztussal megbe­csülésüket fejezik ki, vagy azon szo­morodnia, hogy még mindig figyel­men kívül hagyják, s valójában nem tudják kezelni az egyébként oly tiszteletben tartott másságot, mely ab­ban is megnyilvánul, hogy mi, zsi­dók történetesen a többségi társada­lométól eltérő ünnepeket tartunk.

Elnéző mosollyal tesszük félre ilyenkor az üdvözlőlapokat, s csak akkor gondolkodunk el komolyab­ban, ha példának okáért a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok országgyűlési biztosa feladó bélyegzővel ér­kezik Kellemes karácsonyi ünnepe­ket és boldog új évet! kívánó levél.

A gesztus akkor ér valamit, ha sze­mélyre szabott, ha a címzett valóban úgy érezheti, neki, hozzá, érte szól. Figyelmetlen, végig nem gondolt ak­tusként éppen ellenkező hatást vált­hat ki, mint az egyébként nyilván jó szándékú gesztustevő véli.

Mégsem megsértődni, hanem egy tanuló demokrácia botlásait korri­gálni lenne közös feladatunk. Gesz­tusokat gyakorolni – gesztusokért cserébe.