Gáti Oszkár szóról szóra
A színművész beszédének átirata, ahogy a színházban elhangzott
NOL
2008.06.02
Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész sem Győrött, sem más színházban nem vállal több szerepet. Ezt a Győri Nemzeti Színház társulati ülésén jelentette be és indokolta. A szövegből többen saját feljegyzéseik alapján rövidebb részleteket – sokszor pontatlanul – idéztek, de teljes egészében sehol sem jelent még meg. Az alábbiakban – a művész engedélyével – szó szerint közöljük felszólalását.
 |
||
| Gáti Oszkár |
A szövegben Gyuriként emlegetett igazgató Korcsmáros György, akit tavaly gazdálkodási hiányosságok miatt fegyelmivel bocsátott el a közgyűlés. A Péter megszólítás Forgács Pétert, színész-rendezőt, az önkormányzat megbízásából jelenleg is a színház élén álló igazgatót jelöli. Nyár közepétől a Győri Nemzeti Színház új igazgatója Nagy Viktor lesz, aki nem volt jelen a társulati ülésen. – a szerk.
Tisztelt Társulat!
„Mielőtt innen végképp elmegyek, szeretnék elköszönni emberek
Mint a rab, akinek int a szabad út, búcsút rebeg mielőtt szabadul
Mint a madár, akit dél vár arra túl, az eresz alján még egy dalt tanul
Mit is dadogjak én szegény beteg, mit is daloljak nektek, emberek
Talán nem is kell még búcsúzni se, hisz észre sem vett engem senki se
Csak egy könny voltam, ki porba hull, egy sóhaj ki égbe szabadul
Egy csók, aki hideg kőre lel, egy szó kire visszhang nem felel
Egy pillangó, aki csillagot keres és elgázolja egy durva szekeres”…
Lehet, hogy kissé érzelgős és teátrális a módja a szerződésbontásomnak, de színházban a teatralitás megengedett, esetenként, pedig egyenesen kötelező. Én meg alapvetően érzelgős vagyok, csak eddig sikerült eltitkolnom.
Hogy miért ezt a módját választottam az egyszerű ténynek, miszerint a jövőben nem kívánok színpadra lépni, nemcsak Győrben, de máshol sem, elmondanám, ha lenne annyi türelem és érdeklődés bennetek, ami ehhez szükségeltetik.
Természetesen tudomásul veszem, ha valakinek dolga van, mégis, kérem, maradjatok itt, hiszen a távozásom mindenkire tartozik és erre majd, bővebben kitérek, valamennyien okai is vagytok. Nem kell megijedni, senkinek nem teszek szemrehányás, illetve, lesznek, akik a történetben magukra ismernek, azoknak nem lesz kellemes, de ígérem igaztalanul, senkit nem fogok bántani.
Talán azzal kezdeném, sajnálom, hogy az előző és a jövőbeni igazgatónk nincs itt, nem lehet jelen. Gyuri, hát Ő már nem, de a frissen kinevezett direktorunk itt lehetne, ha végre jól működne az egyeztetési gépezet, de erről majd később.
Gondolom valamennyien most valami csattanós, gusztusos kis történetet vártok, mert ha valakinek, nekem aztán semmi okom nem lehet a távozásra, pláne most, ismerve a jövő évad tervét, három premier, jobbnál jobb darabok, magas gázsi, mi a fene ütött ebbe az emberbe? Nincs csattanó.
Van viszont, morális válság, bennem, etikai kényszer, nálam, ízlésbeli antagonisztikus különbségek, a kultúra egészen másfajta értelmezése, és még sorolhatnám, de maradjunk csak ezeknél.
A színháznak, ennek, amióta itt vagyok, immár 18 éve mindig volt, van, és lesz is igazgatója, jogilag, kinevezésileg, vagy nyert pályázat által. Szellemi vezetője nem volt, nincs és az előzetes tájékoztatás szerint nem is lesz. Nem kell felhorkanni, mindjárt megmagyarázom.
A szellemi vezető legfontosabb erénye a színházban, hogy szereti a rábízottakat, értük él, dolgozik, velük lélegzik. Tanító, mester, tanítómester. Nincs más alternatíva. Megkérdőjelezhetetlen erkölcse, etikája, ízlése, kultúrája. Higgyenek neki és benne. Tudjon szembenézni mindenkivel, veled, velem. Legyen befogadó, jóra, rosszra. Legyen figyelme mindenkire, nem csak az általa favorizáltakra. És a végeláthatatlan türelem. És ne ordítson. Ha visszanéztek ugye mélységes az egyetértés? Nekünk ez nem volt, nincs, és az előzetes tájékoztató szerint nem is lesz.
Velünk nem törődtek, sem a múltban sem a jelenben és az előzetes tájékoztató szerint a jövőben sem fognak.
Ez maga a valóság, a válság.
Hosszú évek óta.
Hiány, amiről nem beszélhetsz. Mert meghalsz.
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát a kispárnámnak. Hazudok neked, magamnak, mindenkinek, reggel, délben, este, hogy jól vagyok, hogy minden rendben, isteni a szerepem, a fizetésem a jövőm megalapozott. Ezt hazudom neked, a barátomnak, kedvesemnek, szeretőmnek, feleségemnek, gyerekeimnek és mindenkinek, aki elég vak, hogy ne jöjjön rá, hogy hazudok, mert túl kell élni, mert éhen halsz, ha mást beszélsz, pedig nem is politizálsz, csak egy icipicit szeretnéd magad jól érezni.
Tükröm, tükröm, mond meg nékem, ki néz szembe mostan vélem.
Ez egy szomorú társulat, ez egy boldogtalan társulat, ez egy megalázott társulat , ez egy átvert társulat, ez egy hazugságba kényszerített társulat, ez egy megfélemlített társulat.
Fortélyos félelem igazgat. Ő a te igazgatód.
Hosszú évek óta pocsékul érzem magam, és azt látom, egyre erősebben, hogy ezzel mindenki így van. Ki mondhatja el először, végre, ki az, akinek nincs veszteni valója és még hiteles is lehet a többiek szemében. Kimondani is furcsa, 60 éves vagyok, bácsi, 40 éve a pályán, bukásokkal, persze ha most visszagondolok olyan egetverőt nem buktam, és némi sikerrel. Nincs felhatalmazásom, de ugyanannyiszor megaláztak, mint titeket, tehát ildomos, hogy beszéljek, helyettetek is, akik nem beszélhettek, mert előttetek van még minden –látszólag- és helyettetek is akik már utána vagytok, mindennek, de bele fáradtatok.
Beszélnem kell, mert féltem, mert elgyávultunk, mert még mindig hisztek, mert nem akartok és nem tudtok felszabadultan sírni, örülni, mert már a színpadon is hazudni kényszerültök, nem csak a folyosón, öltözőben, büfében.
És ha most azt mondjátok nem így van, akkor is hazudtok.
Morális válságban vagyunk, mindannyian, valakinek el kell menni, de senki nem akar, ragaszkodnak a pozícióhoz, mert persze ők is félnek.
Ez nem hőstett, de én elmegyek. Mert nem tudom ezt tovább játszani és elég, ha egy távozik, akkor általa le kerül a teher, általa minden kimondatott, akkor nagy levegőt lehet venni, és minden megoldódik.
Egy darabig. Egy lélegzetvételnyi ideig.
Ha még bírjátok, vegyünk egy nagy levegőt, lássuk a mélységet. A kiáradást. A tüdő tisztulását.
Talán először a múltról. Cyrano. Ezzel kezdtünk Gyuri is, én is. Vannak, akik még emlékeznek, persze másképp. Ez azt mondják egyszereplős darab. Igaz, ha alulról nézed a szereposztást, de ha felülről. Nekem kellett mindenkinek a háta, bevallom. Főként a rendezőé. És lehet, hogy erre már nem emlékeztek, sajnos jellemzően, a tartó ember Gyuri, kiugrott negyed kettőkor és elment igazgatni.
Volt balhé. Ti mindenről nem tudtok, de a liebling /én/ az irodában bizony ordított, rendezel, vagy igazgatsz, a kettő nem, megy, ráadásul mind a kettőt még tanulnod kéne.
Milyen furcsa, hogy ez most is így volt, és a jövőben is így lesz.
Volt egy művészeti vezetőnk, Kossuth díjas, érdemes, kiváló, alkoholista. Se szeri, se száma a konkrét színészmegalázásnak. Úgy emberileg, mint művészileg. Ordítottam toporzékoltam, Gyuri hagyd az alkoholistát másra, minket vegyél be a színházba! Nem. Aztán persze egy idő után igazam lett. Ő ment, mi maradtunk És a sebek, amik nem gyógyulnak.
És a vezető dramaturg? Jelenléte folyamatos merénylet volt a színház ellen. Elviseltük, mint annyi mást. Sikítva, szétrobbanva hitelesítettük saját gyötrelmünk által, nem létező jelenlétét, amit a plakátokon rendezésként aposztrofáltak.
Gyurikám, a kártya a pia, mindig előbbre való volt egy jelenet megoldásánál. Én a barátja voltam, én mondhatom. A végelszámolásnál, ha csak a tizede igaz, az is elegendő, lett volna. Nem szabad tovább rombolnia azt, amit talán észre sem vettetek, vagy ha igen nem szóltatok, de én sem szóltam, elég hangosan.
És akkor a tenyerére vett valakit, színészt, rendezőt csinált belőle, Jászai díjast, a színház vezető művészét,- addig azt hittem az én vagyok-, aki szemünk láttára szúrta hátba és ez volt egyetlen mérhető képessége. Persze Gyurinak mindent megbocsátottunk a múltból, lettünk követség, küldöttség, gyártottunk petíciót, nyilatkoztunk, tiltakoztunk, körömszakadtáig harcoltunk, hogy visszakapjuk a régit, a langymeleget, aki előtt a képmutatásunk is igaznak látszott, ahol már befeküdtünk, kifeküdtünk és lefeküdtünk, és a sok fekvéstől fekélyesek lettünk és most itt állunk megint, gyógyíthatatlanul, sebekkel, kelésekkel telten.
Ne mondjátok hogy nem igaz.
Péter! Tudom, hogy még senki nem kérdezte, de hogy voltál erre képes. Lenyilatkoztad soha nem múló háládat a barátod iránt, így nevezted. Köszönetedet a színészi, rendezői létedért, hogy befekhettél Jászai Mari ágyába –ahol nem neked kellett fizetned, te kaptál pénzt. Nem rossz numera mi?.
Júdás 30 ezüstért árulta el Jézust, te két alkoholmentes sör mellett szálltál pokolra. Megérte? Ez a másfél év igazgatásod ideje, mérhető gazdasági sikerekkel, és mérhetetlen emberi, erkölcsi, morális traumákkal terhes.
A Cyránóval kezdtem, egy pillanatra álljunk meg itt, egy pici részlet, talán tanulságos lehet, kérem a türelmeteket.
„Nos, hát mit tegyek? Tán pártfogót keressek valahol,
Hogy kapzsi szájjal rátapadva jól,
Mint élőfához a kúszó növény:
Nap- nap után zsírját kiszívjam én,
S ne önerőmből menjek föl, de gazság
Segítsen és kapaszkodó ravaszság?
Nem köszönöm!
Ugrándozzak vígan
Miniszterek előszobáiban,
Nevettetvén Ő exellenciáját,
Amíg fanyar mosolyra vonja száját,
Bókoljak míg megfájdul a nyakam
És piszkos lesz a térdem? Szép szemet
Vágván örökké, a gerincemet
Puhítsam folyvást? Nem! Köszönöm!
Dicsérjek mást, mert bőven visszajön
A másra szórt hízelgés? Legyek gőggel tele
Egy ici-pici körnek apró nagy embere?
Ha nincs elől hely, surranjak be hátul?
Nem köszönöm!- Avagy tán holmi vad
Korhely buták közt, kik zsinatjukat
Csapszékben tartják, én legyek a pápa?
Nem, köszönöm!
Talentumot ne lássak soha másban,
Csak a hülyékben? Égjek forró lázban,
Hogy rólam iksz vagy ypszilon mit írt?
Számítsak, féljek, kunyoráljak, sírjak,
Menjek vizitbe mélán, hogy egypár ostoba
Esetleg rám szavazzon? Nem nem nem nem soha!
Egyszóval: csúszó inda szerepet
Nem vállalok halálomig!…Lehet
Tölgy nem vagyok, nincs bükk természetem,
De egyedül növök, ha már magasra nem!”
És egy igen, igen személyes. Felkértél az estem játszására a Kisfaludy teremben . Nem tudtad mit veszel, mert nem láttad előtte. A bizalmat köszönöm. Négyszer ment, telt házzal eleinte, aztán kevésbé, mert kiváló szervezésünk odafigyelt. Hívtalak de nem voltál kíváncsi, pedig a címe elég hívogató: Ha megérinthetnélek…
Nem érdekelt, se mint kollégát, se mint öltözőtársat, se mint színészt, se mint férfit.
Megbocsátom, de mint igazgatót…
Aztán, eltűnt az est az áprilisi széllel, erre sem voltál kíváncsi , pedig a színháznak jó bevétel volt. Persze akkor már szerepet osztottál, nagy szakértelemmel, hogy jövőre biztonságban legyünk.
Nekem azt mondtad, minden rendező engem akar, de nem játszhatok csak hármat , mert sokba vagyok a színháznak. Megoldottam a problémát, visszaléptem Higgins szerepétől, mert a figura negyven éves, én pedig már hatvan. És e nélkül is elég nevetséges vagyok. Che Guevara 30, te mennyi is vagy?
Vendégjáték pesten. Üvegcipő. Nagy siker. Valamire való igazgató együtt örül a társulatával, te hol voltál. Elbújtál? Nem kellett miattunk szégyenkezned. Jók voltunk. Persze egésznap próbáltunk. Nem ment már másfél hónapja. A híres egyeztetés. A szerződésünk szerint egy próba gázsi járt volna, de azt mondtad, üzented, örüljünk hogy pesten játszhattunk. Örülünk. Hogy már nem vagy az igazgatónk.
És végezetül a jövő direktora. Sajnálom, hogy nem tudom közvetlenül neki mondani, mert nem szoktam semmit hát mögött. De valaki nem akarhatta, hogy ő itt legyen a búcsúnál. Valószínűleg a híres egyeztetés.
Hogy mire számíthattok. Amikor bemutatkozott azt mondta senki múltja nem érdekli. Ok. Pályázatában a sajátját 3 oldalon át taglalta. A mesedarabot ismeretlenül, olvasatlanul, kihúzta a játékrendből, helyette, mint színház újító a maga által már kétszer rendezett tuttit hozza bemutatkozásként. Nekem felajánlja a főszerepet, kettőzve a pesti sikercsinálóval Huszti Péterrel. ’14 évig álltam a Madáchban a második sorban és játszottam a Kossuth díjas elhullajtott szerepeit, Lucifert, Ferdinándot.
Akkor Ő ott volt, mindannak tudatában ajánlata, hogy úgy mondjam bárdolatlan, alulkultúrált.
Viszont mindenben együttműködésre alkalmasnak találja elődjét s hiszi jól fognak kijönni egymással. Úgy úgy, „jó szóval oktasd, játszani is engedd, szép komoly fiadat”.
És befejezésül: pontosan 40 évvel ezelőtt, majd azonos időben először felvételiztem a főiskolára. Nagyon fiatal és tudatlan voltam, a versválasztásom is ezt tükrözte, négy sort engedtek végigmondani és eltanácsoltak. Remélem a mostani bírálóim ti kedves társulatom, kegyesebbek lesztek és végighallgatjátok. A vers megérett bennem, mint egy jó pohár vörösbor.
Ady: FINITA…
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?…
…Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret —
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?!…
Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert…
Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szivén…
Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjúságom,
Utolszor voltam troubadour…
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szűzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom…
…Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
