Gadó János: A Szövetség Fiai Magyarországon — A B’nai B’rith budapesti páholyának elmúlt tíz éve

I.

A B’nai B’ríth (héber nyelven: a Szö­vetség Fiai) ma az egyik legbefolyáso­sabb nemzetközi zsidó szervezet. Az ős-B’nai B’rith 1843-ban alakult az Egyesült Államokban. Tizenkét New York-i zsidó kiskereskedő és iparos ala­pította a szekuláris szervezetet, a kor szabadkőműves hagyományainak szel­lemében, ekképp próbálván közös plat­formot teremteni a New York-i zsidóság számára, amelynek holland, portugál, angol, lengyel, német hitközségeit erő­sen megosztotta az örökös torzsalko­dás. A Németországból bevándorolt alapítók anyanyelvén megfogalmazott alapító irat szerint a szervezet célja „egyesíteni az izraelitákat azon munká­ban, amely előmozdítja mind a maguk, mind az egész emberiség legnemesebb érdekeit”. Az alapítók jótékony célokra hatvan dollárt adtak össze. A kezdetek­től – szabadkőműves mintára – páho­lyokba szerveződő B’nai B’rith sikerrel hidalta át a viszálykodó hitközségek közti szakadékokat és növelte jelentő­ségét.

A századforduló időszakáig németor­szági bevándorlók, illetve azok leszár­mazottai adták a B’nai B’rith gerincét, akik gyanakodva és gyakran bosszúsan tekintettek Kelet-Európából érkező, túl­nyomórészt jiddis nyelvű hittestvéreik­re, akiknek elmaradottsága – úgy érez­ték – veszélyezteti a már sikeresen be­illeszkedett zsidók elfogadottságát. El­lenérzéseik azonban nem elzárkózás­ban öltöttek testet: éppenséggel igye­keztek az újonnan jöttek asszimiláció­ját előmozdítani. Ezért nyelvtanfolya­mot szerveztek, munkát kerestek az újonnan bevándorolt zsidóknak, és gondoskodtak arról is, hogy egy részük ne New Yorkban, hanem az ország más részein telepedjen le. Ahogy a követke­ző évtizedekben a bevándorlók új hul­láma sikeresen beilleszkedett az ameri­kai társadalomba, és elfoglalta a súlyá­nak megfelelő helyet a zsidó közösség­ben, a B’nai B’rith „német” jellege is megszűnt. A szervezet éppen ezáltal maradt meg sikeresen az egész zsidó közösség szószólójának: univerzalista szabadkőműves hagyományainak szel­lemében nyitott volt a zsidóság külön­böző csoportjai előtt, így nem vált egy partikuláris csoport képviselőjévé. A hagyományok egy része ugyanakkor lassította is alkalmazkodását a változó világhoz: alig tizenöt éve, hogy a nők teljes jogú tagjai lehetnek a páholyok­nak (azelőtt külön női szekciók működ­tek). Vallási gyökerei miatt pedig – no­ha alapvetően szekuláris szervezet – csak zsidókat vesz föl tagjai közé. (Emi­att nem is teljes jogú tagja a nemzet­közi szabadkőműves organizációknak, amelyek – univerzalista elveikből következően – a tagfelvételnél semmiféle megkötést nem ismernek.) A B’nai B’rith legkülönbözőbb szociális, oktatá­si és más segélyprogramjai ugyanakkor mindenki előtt nyitva állnak. így példá­ul az 1985 és 1995 között a különböző katasztrófák áldozati számára gyűjtött egymillió dollár felét az emlékezetes 1995-ös oklahomai pokolgépes me­rénylet áldozatainak adományozták.

A B’nai B’rith tevékenysége ma a zsi­dó közösségi élet szinte minden terüle­tére kiterjed: a legkülönfélébb szociális programoktól kezdve az antiszemitiz­mus elleni küzdelmen keresztül Izrael támogatásáig szinte mindennel foglal­kozik. Van ifjúsági szervezete, felnőtt- oktatási programjai, kórházai, szociális otthonai, rokkantak átképzését elősegí­tő tanfolyamai – még gyógynövények is­meretére oktató kurzusokat is szervez. Mivel az amerikai zsidóság a zsidó vi­lágban Izraeléhez mérhető befolyással rendelkezik (lásd az elmúlt évek kár­pótlási fejleményeit, mindenekelőtt a World Jewish Congress szerepét), a leg­befolyásosabb három-négy amerikai zsidó szervezet bizonyos helyzetekben szinte önálló külpolitikát folytat: a B’nai B’rith például egyetlen zsidó szervezet­ként állandó képviselővel rendelkezik az ENSZ-ben. E helyzetéből következő­en jelentős szerepe volt abban, hogy a szovjet közreműködéssel 1975-ben meghozott cionizmus=rasszizmus hatá­rozatot 1991-ben az ENSZ közgyűlése visszavonja.1

A B’nai B’rith által 1913-ban alapított Anti Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga – ADL) ma az amerikai zsidó­ság legfontosabb szervezete a diszkri­mináció elleni küzdelemben. Az ADL nemcsak az antiszemitizmus, hanem mindenfajta diszkrimináció ellen fel­lép. Vezetője, Abraham Foxman, a be­folyásos amerikai zsidó személyiségek listáján is az elsők között szerepel.2 A szintén B’nai B’rith-keretek közt műkö­dő Hillél Alapítvány a felsőoktatásban tanuló zsidó diákság számára igyekszik olyan szervezeti keretet, minél sokszí­nűbb elfoglaltságot kínálni, amely esély a zsidó közösségben való megmaradás­ra – ez utóbbi ugyanis az egyetemek iz­galmas, sokszínű világában gyakran megkérdőjeleződik. A Hillél Alapítvány mintegy 260 egyetemen van jelen, öt kontinensen. (Noha a szervezet öt kon­tinensre kiterjedő jellegét a B’nai B’rith minden kiadványa hangsúlyozza, tagjai­nak 80 százaléka az Egyesült Államok­ban él, az amerikai szervezetek adják politikai súlyát és költségvetésének döntő hányadát.) A nagyszámú ameri­kai zsidó civilszervezet versenyében, ahol a programokhoz szükséges szpon­zorpénzekért ma már éppoly kemény küzdelem folyik, mint a kapitalista pia­con a vevőkért, olyan vonzó programo­kat kell felmutatni, amelyek támogatás­ra érdemesnek minősülnek. Ebben a B’nai B’rith egyik erőssége az egész vi­lágra kiterjedő hálózat, ahol természe­tesen számtalan lehetőség kínálkozik a helyi zsidóság támogatására, megerősí­tésére. A nagy önállósággal rendelkező páholyok rendszere kedvez a terjeszke­désnek. Fennállásának százötvenedik évfordulójára megjelentetett ünnepi kiadványában a B’nai B’rith tagjainak szá­mát félmillióban jelöli meg, akik öt kontinensen és a föld ötven országá­ban élnek.3 A szervezet jelszava: Ahol a szabad világban zsidók élnek, ott van a B’nai B’rith is. A fentiek ismeretében világos volt tehát, hogy a vasfüggöny le­omlása után a B’nai B’rith hamarosan megjelenik majd Magyarországon is, ahol Közép-Európa legnagyobb megma­radt zsidó közössége él.

II.

Noha a B’nai B’rith első európai pá­holya, a német Birodalmi Páholy már 1882-ben megalakult, és e század első évtizedeire már Kelet-Európában is szá­mos páholy működött, Magyarországon a szervezetnek csekély előélete volt csupán. A magyarság iránti hűségét mindenek fölé helyező honi zsidóság nem volt kedvező közeg a zsidóság ha­tárokon túlterjedő egységét hirdető B’nai B’rith számára, amely csak az 1918 előtti liberális korszakban léte­zett Magyarországon.4

A magyarországi zsidóság előtt hiva­talosan 1989-ben nyílt meg a világ, de egyes zsidó szervezetek már a nyolcva­nas években próbálkoztak óvatosan tá­jékozódni. Az angol reformzsidó-mozgalom két tagja 1986-ban járt Budapes­ten, ahol az akkori zsidó társasági élet első számú fórumán, a Rabbiképző In­tézet péntek esti kidusán tettek látoga­tást. Itt ismerkedtek meg néhány fiatal­lal, akikkel barátságba kerülvén óvato­san (és nem hivatalosan5) érdeklődtek: vajon van-e Magyarországon igény a re­formzsidó irányzat tanítására. Miután néhány érdeklődő fogékonynak mutat­kozott, pár hónap múlva már hat Fiatal felnőtt jött Angliából, hogy egy-két hé­tig rendszeresebb oktatásban részesít­sék az érdeklődőket. (Mindebben per­sze nyilván nemcsak a progresszív ju­daizmus iránti vonzalom, hanem a kül­földi zsidó kapcsolat iránti érdeklődés is szerepet játszott az akkor – zsidó szempontból – szinte teljesen zárt Ma­gyarországon.) A reformzsidósággal kapcsolatot tartó pesti fiatalok közül néhányan Raj Tamás rabbi vasárnapi Biblia-óráira is jártak, és magántársasá­gokon keresztül is kapcsolatban álltak másokkal. Ezen az informális hálóza­ton keresztül sikerült annyi érdeklődőt elérni, hogy 1989-ben – amikor ez már nagyobb kockázat nélkül lehetséges volt – meghívtak tíz embert a prog­resszív judaizmus legnagyobb európai központja, a londoni Leo Baeck Col­lege nyári kurzusára. Miután ez volt az első komolyabb kapcsolatfelvétel a magyar zsidóság fiatalabb nemzedéke és az angliai zsidók között, a vendéglátók igyekeztek közösségüket minél több oldaláról bemutatni. így került sor egy találkozásra az angliai B’nai B’rith né­hány tagjával, majd egy látogatásra a londoni páholy egyik ülésén.

A londoni páholy helyi notabilitásai közölték a magyar vendégekkel, hogy az európai körzet összejövetelére, Stock­holmba vendégül látnak négy embert Magyarországról, akik a B’nai B’rith tevé­kenysége iránt érdeklődnek. A négyből három történetesen a londoni látogatók közül került ki. A stockholmi látogatás során már konkrétabban került szóba a budapesti páholy megalapítása. A törté­net szereplőinek elbeszélése szerint ezt evidenciaként kezelték: elsősorban nem azok a gondok, feladatok kerültek szó­ba, amelyek megoldására a B’nai B’rith magyarországi tevékenysége szükséges lenne, hanem a páholyalapítás technikai előfeltételei. A stockholmi vizit után a B’nai B’rith európai tisztségviselőinek többrendbeli pesti látogatása6 és buzdí­tása után Bollmann Györgyi és az idő­közben az ügyek középpontjába került Korányi László utaztak Münchenbe (a legközelebbi működő páholyba), ahol ceremoniálisan a tagok közé fogadták őket. Immár – amiként azt az előírások megkívánták – B’nai B’rith-tagként kezd­hettek hozzá a budapesti páholy meg­szervezéséhez.

A páholy indításához szükséges har­minc-negyven ember verbuválása első­sorban személyes csatornákon zajlott, de lehetőséget kínáltak ehhez az akkor aranykorát élő Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) összejövetelei is. Végül 1990 februárjában a Fórum Szál­lóban került sor az ünnepélyes alakuló ülésre. Miután a budapesti volt az első páholy az egykori vasfüggöny mögött, a szertartáson a B’nai B’rith számos nota- bilitása vett részt. Induláskor a páholy­nak 45 tagja volt

III.

A B’nai B’rith budapesti páholyának megszületésével eddig ismeretlen lehe­tőség jelent meg a magyarországi zsidó közösség számára. A páholy mögött egy nagy politikai befolyással és pénz­ügyi lehetőségekkel bíró szervezet ál­lott, amely pontosan azt nyújthatta, ami a magyar zsidóságból hiányzott: jártasságot a modem társadalom dolga­iban és a hagyományban gyökerező kö­zösségi felfogást. Ez utóbbi kettő Ma­gyarországon történelmi okok miatt szinte tökéletesen különvált egymástól, a zsidó közösség hallatlan gyengeségét okozva ezáltal. Az előbbit megtestesítő Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az utóbbi letéteményeseként működő hit­község mellé a közösségi élet porond­jára lépett egy olyan szervezet, amely (legalábbis Amerikában) valósággal megtestesítője volt a zsidóság modem kori sikereinek, hatékonyságának. A B’nai B’rith International tálcán kínálta a lehetőségeket, a kérdés az volt, hogy a magyarországi zsidó közösség mind­ebből mivel tud élni. Az alábbiakban arra keresem a választ, hogy a magyar- országi B’nai B’rith szervezet mennyi­ben tudta ezeket az adottságokat hasz­nálni saját politikai súlyának növelése és az egész magyarországi zsidó közös­ség modernizálása érdekében.

Mint már szó volt róla, a B’nai B’rith budapesti páholya és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ugyanabból a kö­zegből verbuválta tagjait. Ez az indulás azonban a születendő budapesti pá­holy jellegét is sokban meghatározta: az egyesület hangadói az asszimiláció­ból visszafelé tájékozódó liberális zsi­dó értelmiségiek voltak. Körükben do­mináns volt a zsidóságról vallott liberá­lis felfogás (zsidó az, aki annak vallja magát), az erős elkötelezettség a de­mokrácia mellett és mindenfajta kire­kesztés ellenében. Még csak csíráiban létezett azonban az a zsidó vállalkozó réteg, amely a töretlen hagyományú nyugati országokban a B’nai B’rith szer­vezetek gerincét alkotja, és amely sok tekintetben meghatározza a páholyok auráját. (A nyugati világ zsidó közössé­geiben a pénzes réteg természetsze­rűen nagyobb befolyással rendelkezik, mint Keleten, a nagy amerikai zsidó szervezetekben pedig meghatározó je­lentőséggel bírnak.) Az évek során akadtak jómódú vállalkozók a buda­pesti páholy tagjai között, de komo­lyabb összegű felajánlást ők sem tet­tek. A B’nai B’rith budapesti páholya többször komoly szerepet játszott az antiszemitizmus elleni fellépésben, vi­szont a jótékonyságban – amely szintén az anyaszervezet kiemelkedő céljai kö­zé tartozik – inkább akkor jeleskedett, amikor a külföldi páholyok adományait juttatta el a Magyarországon élő címzet­teknek.7 A szervezet hírlevele a későb­biekben rendszeresen korholja a tago­kat, amiért azok (évi ezerkétszáz forin­tos) tagdíjukat sem fizetik be. A mint­egy 150 főnyi (címlista szerinti) tagság­ból általában 50-40 fizetett tagsági dí­jat8 – nem sokkal az éves közgyűlés előtt, mivel enélkül nem lett volna sza­vazati joguk. Szembeszökő a hasonló­ság a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tagságával, de a többi zsidó szervezeté­vel is. Általánosabb értelemben pedig az egész magyarországi civilszféra jel­legzetességét fedezhetjük fel a buda­pesti páholy tagjainak hozzáállásában: 1988-1990 között a civil kezdeménye­zés, egyesületalakítás az alternatív poli­tizálással volt egyenértékű, a rendszerváltás, a politikai pluralizmus megjele­nése után viszont a civilszféra e saját­sága megszűnt, a gazdasági hátrány ön­kizsákmányoló ledolgozásával elfoglalt polgároknak pedig amúgy sem maradt energiájuk az egyesületi életre.

Annak idején a nyugati páholyokba látogató pesti vendégekre a legmé­lyebb benyomást a vendéglátók szem­beszökő, külsőségekben erősen meg­mutatkozó gazdagsága tette. A szabadkőműves hagyományokon alapuló B’nai B’rith megőrzött bizonyos exkluzi­vitást a zsidó közösségen belül is. így például nem – vagy csak egyes alkal­makkor – reklámozza programjait a széles nyilvánosság előtt, ideértve még a zsidó szervezetek nyilvános fórumait is. Tagja is csak akkor lehet valaki, ha két tag ajánlásával kopogtat. A jóté­konyság mint a szervezet egyik alapve­tő célja, szintén anyagi jómódot feltéte­lez. Ezek az íratlan hagyományok a gaz­dag nyugati társadalmakban azt ered­ményezték, hogy a B’nai B’rith-összejövetelek (legalábbis jelesebb alkalmak­kor) az anyagi jólét látható jegyeit vise­lik magukon.9 A magyarországi páholy ezt a tradíciót nem követte. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 1988-89-es fellángolása után a magyar zsidó civil­társadalom önszervező ereje elsorvadt, és kialakult nála egy olyan fogyasztói attitűd, amely a különböző – elvileg a tagság kezdeményezésén és bázisde­mokrácián alapuló – zsidó szervezetek­ben szolgáltatót lát, melynek program­jait akkor látogatja, ha azt vonzónak ta­lálja. Ez a látogató-fogyasztó hozzáállás természetesen nem alkalmas arra, hogy egy szervezet egyéni karakterét, sajátosságait, a genius locit kialakítsa. Ehhez legalább egy kezdeményező, el­kötelezett kemény mag szükségeltetik. Miután a magyarországi páholy összejö­veteleire nem jellemző a nyugati páho­lyok „rongyrázása” (így például – eddig egy-két kivétellel – nem tartják összejöveteleiket szállodában), ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincs olyan kemény mag, amely – leg­alábbis e tekintetben – sajátos B’nai B’rith-aurát hozott volna létre. A hazai zsidó civiltársadalom nem különbözik lényegesen a magyarországitól: egyelő­re az eredeti tőkefelhalmozás korát éli, és az adakozás kultúrája még gyerekci­pőben jár.

IV.

A budapesti páholy első éveiben mindazonáltal komolyabb pénzössze­gekről tesz említést a szervezet hírleve­le. Az alakulás utáni hónapokban még magától értetődő volt, hogy az új pá­holy anyagilag nem tud azonnal saját lábára állni, így több nyugat-európai pá­holy nyújtott támogatást az infrastruktúra kialakításához.10 Az eszmélkedő zsidó civiltársadalmat komoly össze­gekkel segítette a párizsi központú Rich Alapítvány, amely a budapesti páholy közreműködésével 24 500 dollárt osz­tott szét hat pályázó között.11 Ez a ma­gyarországi B’nai B’rithnek megelőlege­zett bizalom gesztusa volt: az új pá­holyt úgy kezelték, mintha máris a nyu­gat-európaihoz hasonló befolyással rendelkezne Magyarországon.

Ennél is nagyobb szabású program volt a B’nai B’rith Alapítvány létrehozá­sa. Ez az évi 150 ezer font költségve­téssel dolgozó alapítvány a magyaror­szági kisvállalkozások fellendítéséhez kívánt hozzájárulni. A pénz az angol ál­lam által alapított Know How Fundtól származott, amely a kelet-európai át­alakulást volt hivatott előmozdítani. A jelentős összeget pályázaton nyerte el az angliai B’nai B’rith, amelynek jó kap­csolatai és tagjainak a vállalkozások te­rén meglévő komoly tapasztalatai egy­aránt hozzájárultak e sikerhez. A pályá­zat elnyerése után az „angolok” felállí­tották a B’nai B’rith Alapítvány irodáját Budapesten. Az angliai és budapesti iroda különböző programokat hirdetett az újonnan indult magyarországi vállal­kozások számára, amelyek ingyen ve­hettek részt az alapítvány által szerve­zett különböző tanfolyamokon, szakta­nácsadásokon, utazásokon. Ezek során az angliai B’nai B’rithnek az üzleti világ­ban jártas tagjai osztották meg tapasz­talataikat a kezdő magyar vállalkozók­kal. Az angol kormány által kitűzött cé­lon túl a B’nai B’rith szándéka a prog­ramban való részvétellel az volt, hogy a zsidósággal kapcsolatos előítéleteket oszlassa. A tanácsadás, tanfolyam ugyanis minden alkalommal úgy kezdő­dött, hogy a résztvevőkkel ismertették, kik és milyen szervezet megbízásából nyújtják számukra ezt a lehetőséget, négyéves működése során az alapít­vány több mint négyszáz magyar vállal­kozással került kapcsolatba. A közvet­len visszajelzés a szervezők elbeszélé­se szerint minden esetben pozitív volt: a résztvevők köszönetüket fejezték ki az alapítványnak, amiért ingyen juthat­nak komoly üzleti ismeretekhez.12 A magyar B’nai B’rith-tagok pedig első íz­ben láthatták, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemnek más módja is le­hetséges, mint a nyilvános dörgedel­mek vagy a hatósági eljárás követelése.

Az 1990-94 között működött alapít­vány és a budapesti páholy tevékenysége között ugyanakkor kevés volt a ka­pocs. Az alapítvány budapesti irodájá­nak vezetőjét a pestiek segítségével vá­lasztották ki, és az iroda (kapacitásá­nak egy kicsiny részével) a páholy ügye­it is intézte. Ez súrlódásokra adott al­kalmat az alapítvány munkatársai, illet­ve a páholy tagjai között. Utóbbiak – magukénak tekintvén az irodát – elvár­ták, hogy ügyeiket az intézze, míg a profi menedzsment módjára működő iroda vezetője ezt inkább alkalmi szí­vességnek, nem pedig kötelességének tekintette. A kényelmes tempójú, gyak­ran az utolsó pillanatokban kapkodó társadalmi szervezet és a precíz ügyvitelű menedzsment között ezek a súrló­dások törvényszerűen léptek fel. A lon­doni testvérpáholy gesztusa, egy kész iroda átadása a budapestieknek, nem teljesen a várt eredményt hozta.

1994-ben a B’nai B’rith Alapítvány befejezte magyarországi munkáját, és az iroda nem állt már a budapesti pá­holy rendelkezésére. Az egykori vasfüg­göny túloldalán létesült első B’nai B’rith szervezetnek szóló gesztusok ideje véget ért. A budapesti páholy nem diszponált már komoly összegek fölött. Két ízben esik még szó nagyobb összegekről a hírlevélben: külföldi pá­holyok adományai ezek a zsidó kórház, illetve a Lauder iskola javára. A buda­pesti páholy hírlevele egy ízben számol be a tagok között folytatott gyűjtésről: 1992-ben ismertté lett, hogy az azóta híressé vált 1944-es budapesti zsidó­mentő, Giorgio Perlasca méltatlan kö­rülmények között él Olaszországban. Ekkor a budapesti páholy tagjai 15 ezer forintot gyűjtöttek Perlasca részére, aki azonban nem sokkal ezután meghalt, így a pénzt már nem vehette át. A fen­tieken túl a hírlevélben anyagi ügyekről leggyakrabban akkor esik szó, amikor az (évi 1200 forintos) elmaradt tagdíj befizetésére buzdítanak.13 A hírlevél 1998. februári száma közli, hogy az 1996-os esztendő 1 százalékos adófel­ajánlásai nyomán 21 594 forint folyt be a szervezet kasszájába.

1998-ban változott a helyzet: ekkor a Magyarországi Zsidó Örökség közalapít­vány (Mazsök) „alanyi jogon” 500 ezer forintot juttatott a B’nai B’rithnek mint tagszervezetnek. A semmilyen feltétel­hez nem kötött pénzkiutalás elve ellen Szeszlér Tibor elnök tiltakozott, de vé­gül elfogadta a juttatást. Miután a Ma­zsök pályázati rendszere révén számot­tevő összeg vált elérhetővé a zsidó civil­kezdeményezések számára, a B’nai B’rithnek is sikerült programjaihoz mintegy 200 ezer forint támogatást szereznie. Szeszlér Tibor elnök pedig tagja lett a pályázati bizottságnak, amely a támogatásra javasolt pályáza­tok jegyzékét teszi le a Mazsök-kuratórium asztalára.

V.

A B’nai B’rith budapesti páholya te­hát saját tagjainak erőfeszítéséből igen szerény összegeket tudott összegyűjte­ni, lévén hogy tagjai között nem a vál­lalkozók súlya a meghatározó. Komo­lyabb összegek fölött az első egy-két évben diszponált a B’nai B’rith Alapít­vány jóvoltából, illetve amikor egy kül­földi páholy ezzel megbízta, valamint az utóbbi egy-két évben, amikor a Mazsök útján tízmilliós nagyságrendű összegek áramlottak át a magyar zsidó civilkezdeményezések támogatására.

Lássuk most, mi a helyzet a közéle­ti befolyás, a zsidó civiltársadalom építése terén, olyan területen tehát, ahol a B’nai B’rith-tagság korántsem volt olyan „tőkehiányos”.

A B’nai B’rith hivatalos indulásakor a magyar zsidó civiltársadalom legakt­ívabb korszakának utolsó hónapjait élte. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesü­let számtalan kezdeményezést bocsátott útjára, amelyek (ha megmaradtak) a maguk önálló életét élték. 1990 már inkább a külföldi zsidó szervezetek megjelenésének ideje, amelyek gyak­ran befolyásuk, presztízsük emelése végett hoztak létre „fiókokat” az egy­kori szocialista országokban. E fiók­szervezeteket nem az adott zsidó kö­zösség valós igényei generálták, ha­nem a külföldi központú anyaszerve­zet bürokratikus növekedési mecha­nizmusa. A különböző fiókok tagsága gyakran ugyanabból a körből verbuvá­lódott. A vezetőség kellemes helyzet­ben volt: kapott némi apanázst, időkö­zönként meghívták az anyaszervezet New Yorkban, Párizsban vagy Jeruzsá­lemben tartandó kongresszusára, és az utazás minden költségét fedezték. A tagság, amely nem küzdött, nem szenvedett meg a szervezet alapításá­ért, nem is érezte azt úgy sajátjának, mint tagjai a Mazsikét 1988-ban. Mint fentebb már említettük, fogyasztói-­szolgáltatói viszonyt alakított ki a szer­vezettel, amelynek elvileg alapítója és fenntartója volt.

Ezek a jegyek a B’nai B’rith működé­sében is tetten érhetők. A 40-ről idő­közben 150-re szaporodott tagság túl­nyomó része nem fizeti a havi 100 fo­rintos tagdíjat, mint ez a hírlevél ismé­telt felszólításaiból kiderül. (Viszont amikor a kassai testvérpáholy egy cse­reprogram keretében Ótátrafüreden eltöltendő közös hétvégére szóló meg­hívót küldött Budapestre, ötven jelent­kező is akadt. A költségeket ugyanis a meghívó állta.) A hírlevél minden szá­mában megismételt buzdítás, hogy a tagok is írjanak, az évek során össze­sen két alkalommal talált meghallga­ tásra.14 (Kivétel ez alól az 1996-ban elnökké választott Szeszlér Tibor, aki rendszeresen precíz és részletes be­számolókat tett közzé a kárpótlási kér­désekről, valamint a B’nai B’rith által folytatott perek állásáról.) A páholy programjai szabályosan, hetente is­métlődnek, spontán kezdeményezés ezt a szabályos rendet egyszer sem za­varja meg, amiként történt az a Mazsike első két évében, amikor a hírlevél szerkesztői alig győzték követni és kö­zölni a burjánzó programokat. 1996-ban az újonnan megválasztott elnök elmarasztalja elődjét, mert az nem ha­gyott maga után áttekinthető viszonyo­kat az adminisztrációban. Mindezek arról tanúskodnak, hogy a tagság és a vezetőség túlnyomó része inkább a kí­vülálló, mintsem a jó gazda szemével tekint a páholyra.

A heti programok nem különböznek lényegesen a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület programjaitól: közéleti em­berek, tudósok, művészek, néha rab­bik és zsidó vezetők a meghívott ven­dégek. A kétségkívül érdekes névsor elfogulatlan, kritikai hozzáállást sejtet. Mindez nem is csoda: a páholy vezető­ségének harmada-fele többnyire a Ma- zsike vezetőségi tagja is egyben. Az 1990-től 1996-ig két cikluson át elnök­lő Korányi László 1996 és 1998 között Mazsike-elnök volt, a kincstárnok sze­repét betöltő Simonyi Péter pedig 1997-ig a Mazsike ügyvezető igazgató­ja, ahonnan a gazdálkodást érő súlyos kifogások miatt kényszerült távozni.

Szűk három évet élt meg a B’nai B’rith ifjúsági szervezete (BBYO) ma­gyarországi tagozata. Az összesen né­hány száz főt mozgató magyar zsidó if­júsági mozgalmak sorában hatodik­ként megalakuló BBYO 1995 novem­berében nyolc fővel indult, s tagjainak száma időközben mintegy huszonötre szaporodott. A hírlevél 1998. októberi száma arról tudósít, hogy „a kezdetek­ben mutatkozó érdeklődés és kamasz­gyerekeink ifjonti fellángolása ellen­ére Simon Tamás, a szervezet vezető­je nem tudta a gyerekek érdeklődését értelmes zsidó programokkal fenntar­tani, a szervezet széthullott.”

VI.

Kétségkívül újat hozott viszont a pes­ti B’nai B’rith, amikor a politizálás új eszközeivel ismertette meg a magyaror­szági zsidóság vezetőit. Az 1990-ben alakult magyarországi páholy éppen az Antall-kormány idején élte legaktívabb korszakát, amikor a szélsőjobboldal hangja a legerősebb volt Magyarorszá­gon, amikor befolyása a kormánypárt­ban is számottevő volt, és amikor so­kak számára nem volt egyértelmű, va­jon a demokratikus intézményrendszer elbírja-e a szélsőségek támadásait. A B’nai B’rith nemzetközi súlyával, a disz­krimináció elleni harcban szerzett ta­pasztalataival ideálisnak látszott a ma­gyarországi antiszemitizmus elleni fellé­pésre. Számos tagot éppen ez vonzott a páholyba. Ebben az időszakban több ilyen témájú konferenciát is szervez­tek. Emelte ezek súlyát, hogy a nemzet­közi B’nai B’rith segítségével megnyer­ték az együttműködéshez a konzervatív német Konrad Adenauer Alapítványt. Az 1993 januárjában rendezett kétna­pos konferencián részt vett a két legna­gyobb párt, a kormánypárti MDF és az ellenzéki SZDSZ egy-egy kulcsembere. Az antiszemitizmus kérdésére mindig fogékony sajtó komoly összefoglalóban ismertette az eseményt.

Egy 1992 februárjában rendezett, széles körben nem reklámozott, két­napos összejövetelen nyugat-európai B’nai B’rith-aktivisták számoltak be ar­ról, hogy a nyilvános megbélyegzés mellett/helyett milyen más eszközökkel le­het hatékonyan leszerelni a zsidókról barátságtalanul nyilatkozó személyeket, szervezeteket. A konferencia szervezői megtették, ami tőlük telt, nem rajtuk múlott, hogy a honi zsidóságból csak az mutatott valódi érdeklődést, aki a mé­dia sokoldalú felhasználása iránt amúgy is nyitott volt. A hitközség, amely a zsi­dóság képviselete terén szinte monopó­liummal rendelkezik, formálisan volt je­len az eseményen, és a sokoldalú esz­közhasználat elvét nem tette magáévá. Bizonyíték erre a Jézus-hívő zsidók 1998. augusztusi budapesti fellépése során kialakult vita. A zsidó szimbólu­mokkal visszaélő térítők ellen a hitköz­ség egyetlen használatos fegyverét, a holocaustot vetette be, és 600 ezer mártírja nevében tiltakozott rendezvé­nyeik ellen.15 E fantáziaszegény megnyi­latkozással szemben a B’nai B’rith hig­gadt hangú közleménye16 mindenkinek elismerte azon jogát, hogy saját hitét gyakorolja és hirdesse, csupán a félre­vezető és tolakodó hangvételt kifogá­solta. Az MTI-hez eljuttatott közleményt azonban egyetlen napilap sem közölte, feltehetőleg azért, mert az azt megfogal­mazó szervezet nem volt ismerős vagy eléggé súlyos a közéletben. A magyar nyilvánosságban a zsidóság képviselője továbbra is a hitközség, annak tiltakozá­sa keltett – a liberális közvéleményben inkább negatív – visszhangot.17

Fontosak a nemzetközi kapcsolatok akkor is, amikor a magyarországi pá­holy vezetői a B’nai B’rith amerikai csúcsvezetését tájékoztatják a honi helyzetről, a zsidósággal kapcsolatos esetleges megoldandó kérdésekről. Ezekre általában akkor kerül sor, ami­kor a csúcsvezetés és magyar kormánytényezők találkozója esedékes. Magyar kormányküldöttségek amerikai látoga­tása során rendszeresen sor kerül talál­kozóra a legfontosabb négy-öt zsidó szervezet vezetőivel, amelyek közt je­len van a B’nai B’rith képviselője is.

*

A magyarországi B’nai B’rith szervezet tagsága túlnyomórészt abból a közegből verbuválódott, mint a Magyar Zsidó Kul­turális Egyesületé: az asszimilációból visszafelé tájékozódó zsidó középnemze­dékből. Tagságuk és vezetőségük – és en­nélfogva politikai beállítottságuk – között is erős volt az átfedés. A nagy átalakulás elmúltával mindkettőre jellemzővé vált a tagok viszonylagos passzivitása, fogyasz­tói attitűdje, a szervezet szolgáltatóként való felhasználása. A Mazsike esetében azonban jóval erősebb a legitimáció: a hősi múlt és a nagyobb tagság éltet egy kemény magot, amitől a Mazsike valódi társadalmi szervezet maradt. A külföldi biztatásra megalakult magyarországi B’nai B’rith páholy hazai legitimációja ki­sebb, tagjainak fogyasztói attitűdje erő­sebb. A szervezet igazi differentia specifícája a befolyásos amerikai anyaszerve­zettel fenntartott kapcsolat, az antiszemi­tizmus elleni fellépéshez nyújtott támoga­tás (ez volt az egyik fő vonzereje) és a se­gítségével tartott különböző rendezvé­nyek. Ebben tudott igazán újat nyújtani, nem magyarországi zsidó társadalmi szer­vezetként. Ebből próbálja levonni a kon­zekvenciákat a jelenlegi elnök, Szeszlér Tibor, aki a magyarországi páholy elitjelle­gének erősítésére, és ezzel egy sajáto­sabb, a B’nai B’rith hagyományainak job­ban megfelelő arculat kialakítására törek­szik. A taglistán szereplőknek levelet kül­dött, amelyben felkért mindenkit, ha B’nai B’rith-tagságát meg kívánja erősíte­ni, küldje vissza a mellékelt nyilatkozatot, illetve kérdőívet. Akik a megkeresésre nem válaszoltak, azokat törölték a tagok sorából. Ezáltal a szervezet tagsága száz­ötven főről hetvenötre csökkent.

A tanulmány a „Zsidó civilszervezetek Ma­gyarországon – az első tíz év” című kutatási program keretében készült. A kutatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tá­mogatta.

E sorok írója köszönetet mond Bakonyi Évá­nak, Bollmann Györgyinek, Fekete Lászlónak, Korányi Lászlónak, Szeszlér Tibornak, Szita Évának, Újlaki Györgynek, amiért a tanul­mány megírásához segítséget nyújtottak.

Jegyzetek

Ha a helyi zsidóság ezt kívánja, a B’nai B’rith más országokban is föllép a közösség érdekében. így például európai szekciója szót emelt a balti államok kicsiny zsidó közösségei érdekében, amikor a függetlenedő országok – elsősorban a betelepített orosz lakosság mi­att – rendkívül szigorú feltételekhez kötötték az állampolgárság elnyerését. „Alija, érdekvé­delem, elöregedés” – Szombat, 1996. január.

„Toplista” – Szombat 1999. március.

A szervezet hivatalos honlapját (http://bna- ibrith.org/index.html) böngészve a látogató csakhamar rájön, hogy nem minden felsorolt országban működik valóban B’nai B’rith szer­vezet: a cikk írásának idején Oroszország fenn volt a B’nai B’rith-szervezetnek otthont adó országok listáján, de név, cím nem volt mel­lette található. A kerek évfordulóra azonban kerek számok kívántatnak.

Az 1929-ben kiadott Magyar Zsidó Lexikon, amely részletesen ismerteti a honi zsidó szer­vezeteket, a B’nai B’rith-ről említést sem tesz. Létezett viszont B’nai B’rith páholy a két vi­lágháború közötti Erdélyben, ahol a román vezetés – a zsidók magyarsághoz kötődését ellensúlyozandó – bátorított minden disszimilációt előmozdító kezdeményezést. (A Scheiber-féle folyóirat-bibliográfiában csak egy er­délyi B’nai B’rith-folyóirat neve szerepel. Scheiber Sándor: Magyar zsidó hírlapok és fo­lyóiratok bibliográfiája. Budapest, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993. 146. oldal.)

A hitközség (akkori nevén MIOK) a magyarországi zsidóság monopolhelyzetben lévő kép­viselője a 80-as évek második felében a nyuga­ti zsidó szervezetek érdeklődésére már nem válaszolt elutasítóan, de mindig óvakodott at­tól, hogy a nyugati érdeklődőket a kincstári kereteken kívül bármivel is megismertesse. így például az európai zsidó diákszervezet, az EUJS meghívására 1987-ben az ortodox tago­zat akkor negyvenes éveiben járó egyik elöljá­róját küldte el mint a magyarországi zsidó di­ákság képviselőjét. (David Berlowitz, az EUJS 1989-1992 közötti elnökének közlése.)

6. A látogatás elsődleges oka az „orosz alija” volt: a Szovjetunióból kivándorló zsidók dön­tő többsége 1989-90-ben Budapesten keresz­tül utazott Izraelbe.

7. A két legnagyobb összegű külföldi ado­mány címzettjei a Magyarországon keresztül alijázó exszovjet zsidók és a jugoszláviai bom­bázások idején Budapestre menekült szerbiai zsidók voltak. Előbbiek részére a budapesti páholy tagjai is adakoztak: elsősorban nem pénzt, hanem ruhát és élelmiszert.

8. B’nai B’rith-hírlevél, 1994. november, 1996. augusztus-szeptember, 1996. október.

9. „A müncheni páholy döntött úgy, hogy kettőnket fölvesz tagnak. Mert a B’nai B’rithben az alapíthat páholyt, aki már pá­holytag máshol. Korányi László és én men­tünk Münchenbe, mert az volt a legközeleb­bi működő páholy. Talpig aranyba és perzsa­bundába öltözött nők és férfiak fogadtak bennünket, mert páholytagnak illik ilyen gazdagnak lenni. Pompázatos szállodában foglaltak nekünk szobákat, és a még pompázatosabb étterem különtermében volt a pá­holy-összejövetel, ami rengeteg ceremóniá­val járt.” (Bollmann Györgyi)

10. B’nai B’rith-hírlevél, 1990. december. A beszámoló bútorokról és egy faxkészülékről tesz említést.

11. B’nai B’rith-hírlevél, 1991. május. A pá­lyázat első helyezettje, Babits Antal 6000 dollárt kapott a B’nai B’rith könyvek néven indítandó új sorozat közelebbről meg nem nevezett első kötetére. A későbbiek során Babits Antal még két kötetet adott ki a B’nai B’rith könyvek keretében, majd ez a sorozat megszakadt, és később az általa gondozott könyvek a Logos Kiadó neve alatt jelentek meg.

12. Néhány esetben a formális jó viszonyon túlmenő közvetlen kapcsolatot is sikerült ki­alakítani. Az egyik magyar cég munkatársai, amikor megtudták, hogy a hozzájuk érkező előadók vallásos zsidók, Budapestre utaztak kóser húst vásárolni. Később már arról is el lehetett velük beszélgetni, milyen érzés a vá­rosuk főutcáján egykor deportált zsidók há­zában lakni. (Szita Éva közlése)

13. Korányi László beszámolója szerint még további három-négy alkalommal folyt gyűj­tés, hasonló nagyságrendű eredménnyel.

14. B’nai B’rith-hírlevél, 1991. november. Ma­gén István tiltakozása Mónus Áron hírhedt könyve, a „Nagy összeesküvés, avagy a nietz­schei birodalom” ellen.

B’nai B’rith-hírlevél, 1993. június. Róna Jánosné tiltakozó levele az ellen, hogy a hit­községi vezetés el akarja cserélni a kárpótlás során visszaadandó külügyi szállót, egykori zsidó fiúárvaházát a Munkácsi Mihály utcá­ban.

15. Új Élet, 1998. augusztus 15.

16. B’nai B’rith-hírlevél, 1998. szeptember.

17. Kertész Ákos, Magyar Hírlap, 1998. au­gusztus