Füstbomba a Dob utcában

„Roppant furcsa, hogy a magyar- országi demokratizálódás kezdeti szakaszában olyan jelenségekről hallani, mint hogy füstbombát dob­tak egyik vasárnap egy Dob utcai cukrászdába. A dologban nem is az a furcsa, hogy egy budapesti zsidó cukrászdába füstbombát dobtak, ha­nem az, hogy kísértetiesen hasonlít más helyzetre. A két világháború között – igaz, nem füstbombát – valódi bombát dobtak a Dohány ut­cai zsinagógába, és ennek áldozatai is voltak.

Vajon a történelem ismétli-e ma­gát? – tette fel a kérdést az izraeli rádió tudósítója dr. Benedek Pál­nak, a rádió másik munkatársának, aki elmondta: Budapestről hazaér­kezvén izraeli turistáktól hallott a történtekről. Elsősorban az döbben­tette meg, hogy Budapesten maga a belügyminiszter fordult a zsidó ve­zetőkhöz és kérte: ne szellőztessék az ügyet. A zsidó közösség ígéretet kapott, hogy rendőri alakulatot ál­lítanak szolgálatba a Síp utca 12. környékén.

A magyar kormánynak rendkívül kellemetlen, ami történt, holott egy ilyen merénylet végrehajtásához mindössze három emberre, illetve három elvakult antiszemitára van szükség. Magyarországon általános, kiterjedt antiszemitizmus létezik. Nagyon sok antiszemita van, ha pe­dig nagyon sok az antiszemita, ak­kor az lassan antiszemitizmussá vá­lik. Ennek ellenére Benedek Pál a mai magyar kormányt a legkevésbé sem tartja antiszemitának. A kérdést abban látja, hogyan képes a kor­mány úrrá lenni az antiszemitákon.

Benedek Pál járhatatlan útnak tartja azt a módszert, hogy egy hír­nek nem adnak nyilvánosságot, hanem igyekeznek eltitkolni. A Dob utcai cukrászdában történt sajnála­tos eseménynek zsidók és nem zsi­dók körében is óhatatlanul híre kelt. Az ország tele van hazai és külföldi újságírókkal. A hírt egy budapesti újságíró pattantotta ki, akit nem kötelez a budapesti zsidó hitközség vezetőinek a belügyminiszter előtt tett ígérete. A hír eljutott Izraelbe és megjelent a zsidó világban.

A párhuzamokon túl most már az a kérdés, hogy mivé fejlődik ez a dolog. Sor kerül-e további hasonló merényletekre, mit tesz a kormány az ilyen merényletek ellen? Milyen közhangulatot teremt a kormány zsidók és nem zsidók körében? Mi­lyen közérzete lehet ennek a zsidó­ságnak, mennyire érezheti úgy, hogy a hasonló merényletek időszerűtle­nek?

Közös vállalatok alakulnak, közös bankok létesülnek Magyarországgal, az izraeliek irodákat nyitnak Buda­pesten – nem titok, azért teszik, hogy ezek a kereskedelmi vállalatok pénzt fektessenek be, de azért is, hogy munkaalkalmakat teremtsenek és segítsenek megoldani a magyarországi gazdasági helyzetet – fej­tette ki Benedek Pál, majd hozzá­fűzte: ilyen légkörben bombát dobni a Dob utcai cukrászdába enyhén szólva groteszk és rendkívül idősze­rűtlen magatartás – és nagyon ve­szélyes.

Ha ugyanis egy Izraelben élő ma­gyar zsidó arról értesül, hogy ilyes­mi történik Budapesten, akkor nagyon sajnálatos következtetést von le.”

A szerkesztő megjegyzése:

Szeptember második hetében hangzott el a jeruzsálemi rádióban a fenti kommentárszerű tudósítás. Jó tudni, hogy Izraelben árgus sze­mek figyelik, mi történik a világban és ezen belül a közép-európai térségben, így Magyarországon. A reánk irányuló figyelem biztonságtudatot ad, mert ebből is úgy érez­hetjük, hogy nem vagyunk magunk­ra hagyva, s van hová fordulni, van kikre támaszkodni a bajban. Tény, hogy az elhangzott tudósítást meg­előzően a magyarországi sajtó való­ban nem számolt be az esetről, de az Új Élet igen. Mi magunk is szándékoztunk hírt adni róla, de lapunk hosszú nyomdai átfutása miatt már csak ennek a számnak a lapzártája előtt tudtunk foglalkozni az esettel. Úgy gondoltuk, helyes, ha olvasóinkat megismertetjük izraeli kollégáink beszámolójával, mert eb­ből két tanulság adódik. Az egyik az, amiről fentebb már szóltunk, a másik, hogy a mi dolgainkban meny­nyire létfontosságú a tájékoztatás pontossága és megbízhatósága. Izra­eli kollégáink ugyanis tévednek, amikor azt feltételezik, hogy a füstbomba ügyében bárki is hírzárlatot kért vagy rendelt volna el. A bel­ügyminiszter semmi ilyesmit nem kért a hitközség vezetésétől, s az nem is tett semmiféle ígéretet. A kérdéseket, amelyeket izraeli kollé­gáink megfogalmaztak, feltehetjük mi magunk is, s fel is tesszük. Sőt részben meg is tudjuk válaszolni. Való igaz, hogy lépten-nyomon ta­lálkozunk antiszemita megnyilvánu­lásokkal, s ezekről Zoltai Gusztáv, a BIH–MIOK ügyvezető igazgatója szeptember harmadik hetében inter­jú keretében nyilatkozott a Népsza­badság hasábjain, a cukrászdái füst­bomba esetét is érintvén abban. Hozzátehetjük, hogy Magyarország miniszterelnöke Zoltai igazgatóhoz intézett levelében saját személyé­ben vállalt ismételten garanciát ar­ra nézve, hogy a demokratikus Magyarországon, a keresztény nemzeti koalíció kormányzása alatt a zsidó­ság nem lesz kitéve semminemű hántásnak, ő, a kormányfő nem tűri el, hogy bárminemű sérelem érje. Arról is tájékoztatta a felekezeti ve­zetést, hogy a Szent Korona című lap ellen ügyészségi vizsgálat indult nyílt antiszemita uszító cikkei miatt. A magyar belügyminiszter pedig e lap szerkesztője jelenlétében adta ki az utasítást a rendőrség vezető­jének, hogy a nagy ünnepeken a zsidóság áhítatát és nyugalmát sem­mi meg ne zavarhassa. Az azonban sajnos tény, hogy a füstbomba-hajigálókat nem találták meg. A kerü­leti kapitányságon olyan kijelentés is elhangzott állítólag, hogy az ak­ciónak aligha volt zsidóellenes éle, csupán az üzlet előtt álldogáló kis­lányokat akarhatta néhány bohókás fiatalember megtréfálni. Ha ez a mendemonda igaz, akkor végképp nem tudjuk, ki viccel: aki füstbom­bát hajigál, vagy aki az ilyesminek nem tulajdonít jelentőséget…