Fotó, szín, tézis – Fehér László kiállítás a Ludwig Múzeumban

2007. június 21.

Fehér László képei olyanok, mint a kacér lányok: megfejthetetlenek. Mégis muszáj újra és újra visszatérni hozzájuk, elgondolkodni rajtuk és udvarolni nekik – tartja Heller Ágnes filozófus, akinek portréja ott látható a Ludwig Múzeum ma nyíló, retrospektív kiállításán. Kedd délután a festő kalauzolt életművében.

	Fehér László (portré)

Ácsorgunk a földalatti peronján. Arclenyomatok az elsuhanó szerelvény ablakaiban. Nekilódulunk a kijárat felé, a zsúfolt lépcsősoron.

Így fest a Ludwig Múzeum hűvös termében, falnyi olajtáblákon a hetvenes évek: az Andrássy út a képzőművészeti főiskolára menet, az aluljáró, a nagykabátos emberek. Amilyennek akkoriban Fehér László látta, fényképezte, festette őket, olajjal – farostlemezre.

Földalatti I., Földalatti II., Aluljáró I.

– Ez az én keresztem is, nem csak a tied. Ezért majdnem engem is kirúgtak – idézi az útikalauzunknak szegődő festő tanárát, Kokas Ignácot, aki a vizsgabemutatón kiállt az első extravagáns, úgynevezett fotórealista képek mellett.

Engedékenyen pördülnek elő az évtizedekkel ezelőtti történetek: a borgőzben éjszakázó, lázadó diákról, a főiskolai felvételi sikerének eufóriájáról a Ratkó-korszak tolongásában, a nagynéniktől kapott vasutas zakó, amely a válldíszektől lecsupaszítva maoista egyenruha hasonmásként borzolta a konzervatív tanárok kedélyét, míg egy jóakarója nem figyelmeztette Fehért.

Éveket hagyunk magunk mögött, hirtelen. Újabb terem újabb korszakkal kecsegtet. És újabb állomásképek villannak fel: a Fiatal Művészek Stúdiója, ismerkedés Matisse-szal, Chagall-lal, Picassóval.

– Az átrajzolt figurák időszakának kezdete – kommentálja a mélyzöld tájképet művészettörténészek precizitásával. – Sehogy sem tetszett, amit csináltam. Másnap fogtam, kitöröltem az alakokat, úgy, hogy csak a körvonaluk maradt meg, és átjött rajtuk a táj – leplezi le az egyik, védjegyéül szolgáló ötlet születésének körülményeit. Kontúrfigurák, akiket barlangrajzokhoz is hasonlítanak, akik annyira finomak, mintha csak a képzelet lehelné őket a vászonra. Alkotójuk féltékenyen rejti valós személyiségüket. A sejtetésben pedig lehetőséget kínál, hogy bárki belebújjon vonalaiba.

	Fehér László: Csók

Azért nem minden hely kiadó. A Kőbéka című kép figurája például a rövidnadrágos, gyermek Fehéré. Ötvenes évek, egynapos vonatozás Szolnokra, a rokonokhoz, fotó a kőbékás kútnál. De mint egy feszes tempójú városnézésen, már indulunk is tovább.

Fehér magabiztosan tapossa a kilenc terembe zárt életutat. Mi pedig engedékenyen lassítunk az általa kitüntetett pillanatoknál. Az emlékek, mint megannyi expozíció. 1956. A himnuszt éneklő kórus hangjai. 1979. Auschwitz, Trabanttal. Cipők, hajkötegek, műlábak. 1986. Római ösztöndíj, a Villa d’Este szökőkútja, a Liszt Ferenc emlékét őrző táblával. 1990. Velencei Biennále.

Bármerre nézek, folyamatosan az az érzésem, ez megint összetéveszthetetlenül Fehér László-s. Pedig egész másmilyenek a korszakok. Hol alapvetően szürkék és fehérek, hol sárga-feketék, hol rózsaszínek, hol pirosak. Kilátótoronyban merengő kisfiú, csónak mellett váró alak, földön fekvő férfi, és a siratófal előtt imádkozó emberek.

– Végre legyen béke. Ezt írtam a cetlire, amelyet a falrésbe szorítottam – mesél 2000-es, izraeli útjáról. Ott ünnepelték Dávid fia bármicvóját.

Végleg összekeveredik látvány és emlék, és egyre szürreálisabbá válik a múltbéli bolyongás. Fehér láthatóan élvezettel végzi saját élveboncolását. Miután segédek nélkül hajtja végre a feladatot, magának kell kimondania azt is, amit talán jobb volna, ha más mondana ki. Gyermeki természetességgel beszél el sikert és világhírt.

Megérkezünk a jelenbe.

– Utoljára pubertáskoromban festettem önarcképet – fűz újabb szálakat a képek köré, miközben képmását vizslatjuk. – Ezek itt már a számvetés képei.

Látlelet. Fehér László váza mögött. Fehér László kis tükörrel. Fehér László vízen lebegve. Fehér László füles sapkában.

A festő, aki nyolcévesen kezdte, aki nagyon kilógott a sorból, és azt teszi ma is. Nagy magabiztossággal.

Szédülünk. Egy gyorsan vetített, szélesvásznú Fehér László-film jeleneteit emésztjük. Ő eközben már egy fehér ernyő alatt áll, a tévéstáb felvételre kész. A vágóképben a kiállítás kurátora, Néray Katalin piheg, és egy pillanatra feltűnik a feleség és a lány.

Fehér mágia.

(Forrás: www.nol.hu)