Finogenov elvtárs nem tűrte a képregényt

Forrás: Figyelőnet / Zeisler Judit 

2007. október 14.

A nyugati és japán társadalommal ellentétben nálunk a képregény soha nem számított a felnőtt szórakozás, illetve a magas kultúra részének. Mintegy két éve azonban a hazai piac is ébredezni kezdett.  

Gyerekkönyvek közé sorolta az egyik nagy hazai könyvesház Art Spiegelman Maus című önéletrajzi képregényét, amely a holokauszt témáját tárgyalja rajzos eszközökkel, ám kíméletlen művészi őszinteséggel. Ez a baki jól tükrözi, hogy nálunk kevesen tekintik felnőtteknek szóló alkotásnak, vagy a magas kultúra részének a képregényt. Erről a szegmensről mélyen gyökerező téveszmék élnek tovább: a képregény csak irodalmi adaptáció, vagy szuperhősös füzet az ifjúsági szórakoztatására. A műfaj kiadói két éve hangoztatják a kilencedik művészeti ágként aposztrofált képregény létjogosultságát a felnőttek könyvespolcain.

A képregény – a filmhez hasonlóan – alulról jövő művészeti ág, éppen ezért könnyebben befogadható sokak számára. Legrangosabb darabjai azonban egyszerre nyújtanak irodalmi és képzőművészeti élményt, és lassan az akadémikus művészetben is helyet kapnak.

Beindult a hiánypótlás

A könyvárusító paloták ugyan végre kitették polcaikra a képregényeket, ám – például a szakácskönyvekkel ellentétben – külön kategóriára még mindig nem tartják érdemesnek a műfajt. A hazai teljes kínálat jóformán csak az évente megrendezett képregény-fesztiválokon elérhető. Ezt a hiányt szeretné pótolni a szeptember közepén a Dalszínház utcában megnyílt, jelenleg legnagyobb hazai képregénybolt. Az üzletet vezető Korcsmáros család, a képregényekkel foglalkozó Képes Kiadó tulajdonosa – az egyebek mellett Rejtő Jenő-adaptációival befutott múlt századi neves képregényrajzoló Korcsmáros Pál leszármazottai – minden hazai forgalomban kapható példányt elérhetővé akarnak tenni a műfaj kedvelői számára.

Ha nagyon lassan is, de 2005-ben valami elindult a magyar képregény körül. Az utóbbi két évben tízről mintegy kétszázra nőtt az évente megjelenő kiadványok száma. A fellendülést mutatja az is, hogy 2005-ben az év elején még csak három kiadót összefogó Magyar Képregénykiadók Szövetsége az év végére tizenöt tagot számlált, s mára már mintegy húsz kisebb kiadó munkálkodik a képregény népszerűsítésén.

A legtöbben sokkal inkább szerelemből, mint üzleti megfontolásból kezdték megjelentetni egy-egy kedvencüket, így a képregénypiac volumene egyelőre a 60-70 milliárdos könyvforgalmazás 1 százalékát sem éri el, s az olvasótábora is mindössze 4-5 ezer fős. „Legalább kétszer ennyi olvasóra lenne szükség, hogy rentábilis legyen a műfaj. Addig minden képregénykiadó kénytelen más feladatokat is ellátni. Mi például, nem titok, grafikai munkákat is végzünk” – vall színt Korcsmáros Gábor, a Képes Kiadó vezetője, akit a családban elsőként fertőzött meg a nagypapa művészete. A 2002-ben Korcsmáros Pál felújított Rejtő-képregényeivel induló kiadó mára a legnagyobbá nőtte ki magát a piacon. S bár egyre több külföldön népszerű sorozatot is megjelentet, mint az örökbefogadott árva, Largo Winch története vagy a Batman, azt nem tudja megengedni magának, hogy rétegkiadványokkal foglalkozzon. Míg Amerikában az elvontabb alkotásokból is gond nélkül elfogy sok ezer példány, addig nálunk egy-két ezer a maximum. Miriam Katin, a magyar származású, New Yorkban élő népszerű képregényrajzoló hazánkban játszódó második világháborús és ’56-ról szóló albumát például hiába szeretné magyarul látni Korcsmáros Gábor, nem vállalhatja az anyagi kockázatot.

Finogenov elvtárs öröksége

A hazai képregény-kultúra hanyatlásáért sokan egy bizonyos Finogenov elvtársat tesznek felelőssé. A tüskés nyelvű szovjet esztéta imperialista kultúrmocsoknak titulálta a műfajt, s könnyelmű kijelentésével elérte, hogy jó húsz évre önálló kiadványként eltűnjön hazánkból a képregény. Szerzői művek nem jelenhettek meg, csak az irodalmi és filmes adaptációkat – mint az Egri csillagok, netán a Piszkos Fred képes feldolgozása – tűrték meg. A Fülesben megjelenő képregények azonban annyira népszerűek voltak ebben az időben, hogy a rejtvényújságot az olvasók 60 százaléka szinte kizárólag azok miatt vásárolta.

A kilencvenes években érte el az igazi enyészet a képregényt, elsősorban a befektetők hiánya miatt – vélekedik Kozma Péter, a kArton képregény és karikatúra galéria alapítója. „Úgy működik, mint amikor egy cipőgyár elküldi két képviselőjét egy afrikai országba. Az egyik azzal jön vissza, hogy ott nekünk semmi keresnivalónk, mert mindenki mezítláb jár. A másik pedig azt mondja: Micsoda piac! Magyarország és a képregény esetében ezt úgy képzelhetjük el, hogy míg itt a többség mezítláb jár, körülötte már az összes országban mindenkinek 10-15 pár cipője van” – illusztrálja érzékletesen a hazai helyzetet Kozma Péter. Most viszont optimista: talán az áttöréshez nem lesz szükség a nagy befektetőkre, a kis kiadók ténykedése nyomán beindulhat valami nálunk is, ahogy máshol is elkezdődött a folyamat.

A képregény Mekkáját, az európai képregény egyik őshazáját, Franciaországot szívesen hozzák fel követendő példaként a hazai rajongók. Ott ugyanis az egész országban bárhol fellelhető, gyakran kávézóként is üzemelő képregénybolt-hálózatokat kortól és társadalmi státustól függetlenül mindenki látogatja. Nem hiába adtak ki heti 80 albumot tavaly az országban. Ezzel azonban Franciaország jóval elmarad a világelső Japán mögött, ahol egymillió különböző kiadvány talál gazdára évente. A japán képregény, a manga pedig már nemcsak a hazájában népszerű: néhány éve világhódító útra indult, vastag szeletet hasítva ki magának a francia, no meg az éppen kibontakozó magyar piacon is.

Sokoldalú műfaj

Életünket körbeszövi a képregény: amellett, hogy a harmincas évekhez hasonlóan egyre több reklám használja nagy sikerrel, hasznát veszik a nyelvoktatásban és diszlexiások segítésében. Sok film készítésekor képregényszerű story-boardokon tervezik meg a jelenetek dramaturgiájának és egyes figurák karakterét. A képregény sokoldalúságát mutatja az is, hogy a rajongók mellett egyre több, döntően képzőművészettel foglalkozó gyűjtő fordul az eredeti képregényrajzok felé. Nem véletlenül csaptak le erre a területre: a kArton galéria eddigi két árverésén például előfordult olyan tétel, amelynek egyik évről a másikra húszszorosára (!) nőtt az értéke. Az idén novemberben harmadszorra megrendezésre kerülő képregény-aukció azt jelzi, hogy ez az alulról jövő műfaj nálunk is helyet követel magának az akadémikus művészeti ágak között.

**

Egy időben a premierrel
Hatalmas űr van Magyarországon, ráadásul pont az olyan jellegű képregényekből tapasztalható hiány, amelyek képesek bebizonyítani azt, hogy a műfaj felnőtteknek is szólhat, képes gondolatiságot közvetíteni, és egy teljesen más típusú művészeti élményt nyújt a befogadónak – vallja Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely kiadó vezetője, aki ez utóbbi gondolatot választotta Art Comix sorozatának ars poeticájául. Idén ősszel például a Marjane Satrapi iráni alkotó Persepolis című négyrészes sorozatának első két kötetével rukkolnak elő.
A teljesebb hatás érdekében az iszlám forradalom idejében játszódó, a Maushoz is hasonlított albumot egy időben adják majd ki az azonos című, Cannes-ban is díjazott animációs film bemutatójával. Kérdés, hogy nálunk mennyire lesz sikeres a Franciaországban 300 ezres példány-számú bestseller. Az általában 1500-3000 példányban megjelenő úgynevezett graphic novel típusú, művészeti képregények ugyanis csak két-három év alatt fogynak el, de a kiadóvezető elmondása szerint a képregény feltámasztásához az igényt meg kell teremteni, ez pedig hosszú távú tevékenység.