Feszültség Debrecenben Wass Albert tervezett szobra miatt
2007. július 3. Komoly indulatokat váltott ki Debrecenben egy civil kezdeményezés, miszerint Wass Albert egész alakos szobrát kívánják felállítani a Nagyerdőben, a Medgyessy sétányon – derült ki előbb az SZDSZ, majd az MSZP által tartott sajtótájékoztatón.
Miért kell nekünk ilyen ellentmondásos személynek szobrot állítani? – tette fel a kérdést Gadus István, az SZDSZ hajdú-bihari elnöke, debreceni önkormányzati képviselő.
A politikus szerint Debrecen fideszes vezetés szisztematikusan építi ki a Horthy-rendszer reinkarnációját. Gadus István szerint erre utal a Trianon szindróma, a Tisza István kultusz, a türelmetlenség a politikai ellenfelekkel, főleg a liberalizmus eszméjével szemben, vagy “a szélsőjobboldali hőzöngők támogatása”.
A Wass Albert tervezett szobrával kapcsolatos csütörtöki közgyűlési előterjesztést trójai falónak nevezte Gadus István, mert bár nem merik a szobrot a várossal felállíttatni, mégis a közgyűlés elé citálja az ügyet a Polgári Casino nevű “fideszes lobbiklub”.
Gadus István kijelentette: legalább azt kellene megvárni, hogy tisztázódjon Wass Albert szerepe: a hungarista-fasiszta múltja, írói munkásságának értéke és háborús bűnösségi mivolta.
Utóbbi kapcsán emlékeztetett rá, hogy az 1946-ban a romániai népbíróság által távollétében halálra ítélt háborús bűnös per-újrafelvételi kérelmét ez év májusában a Kolozs megyei törvényszék elutasította.
“Mi liberálisok minden politikai eszközt igénybe veszünk azért, hogy megakadályozzuk a Wass-szobor felállítását” – közölte Gadus István.
“Debrecen nem akar hungarista őrváros lenni” – hangzott el az MSZP keddi sajtótájékoztatóján.
Zsíros Zsolt városi elnök és Varga Zoltán önkormányzati képviselő szerint a Fidesz által vezetett debreceni önkormányzat annak a Wass Albertnek kíván emléket állítani, aki – bár az irodalmi munkásságának megítélése sem egyértelmű – közéleti szereplése miatt nem vállalható fel a XXI. századi demokratikus Magyarországon, de még a Kósa Lajos vezette Debrecenben sem.
A szocialisták is felvetették Wass Albert hungarista tevékenységét, antiszemita nézeteit és háborús bűneit.
Ugyanakkor emlékeztettek rá, hogy a diákéveiből három évet a Debrecenhez tartozó Pallagon, a gazdasági akadémián eltöltött Wass Albertnek már van egy arckép domborműve volt iskolája falán.
A szocialisták szerint az, hogy az országban egyedülálló módon már a második szobrát állítja fel az írónak a város vezetése, jelzi, hogy “Kósa Lajos nem 200 ezer debreceni polgár polgármestere kíván lenni, hanem csak azé a néhány tucaté, akik árpádsávos zászlóikat fegyverként használva a Wass Albert-féle leckét skandálják”. A szélsőségektől mentes, nyugalomra, békére vágyó debreceni polgárok nevében ezért felszólítják Kósa Lajost, hogy kímélje meg Debrecent Wass Albert kultuszától.
“Méltatlan mind az MSZP, mind pedig az SZDSZ helyi szervezeteihez az a stílus és tartalom, amely a mai napon tartott sajtótájékoztatóikat és sajtóanyagaikat jellemzi” – reagált az elhangzottakra Kovács Zoltán, az önkormányzat kommunikációs tanácsnoka.
A tanácsnok méltatlannak nevezi, hogy 17 évvel a rendszerváltás után “ezt a retorikát és ezeket a vádakat – az antiszemitizmus, a horthyzmus, a hungarizmus bélyegét – még saját városukkal kapcsolatban is ugyanúgy és bármikor gátlástalanul képesek használni a baloldal képviselői, amint a rendszerváltás előtti idők diktatúrájában szokásos volt”.
Kovács Zoltán mindemellett emlékeztet rá, hogy a Wass Albert-szobor felállításával foglalkozó napirendi pont civil kezdeményezés nyomán kerül a városi közgyűlés elé.
A Medgyessy sétány szoborparkjának részeként felállítandó szobor egy civil szervezet, illetve magánszemélyek adományaiból valósul meg, de miután köztéri alkotásról van szó, a felállítás engedélyezéséről a közgyűlésnek kell döntenie.
Az engedélyezési folyamat során a város illetékes osztálya kikérte a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrijének véleményét, s ezen támogató vélemény birtokában kerül a javaslat a szakbizottság és a közgyűlés elé – közölte a debreceni városháza kommunikációs tanácsnoka.
(Forrás: MTI)