FÉNYÜNNEP

Kiszlév hónap 24. napjának estéjén gyújtjuk meg hánukká ünnepének első lángocskáját, hogy aztán nyolc estén át mindig egy-egy gyertya vagy olajmécs lángjával többet gyújtsunk meg – ekképpen emlékezve arra a szabadságharcra, amit a zsidó nép vívott a görög-szír elnyomók a Szeleukida uralom ellen. A hánukká – askenázi-jiddis kiejtéssél ״hánüké” – egy történelmi dátumhoz kapcsolódik: az i. e. 164. év decemberében – a zsidó kalendárium szerinti kiszlév havában – a zsidó felkelés vezére, Júdá Mákkábi csapata élén visszafoglalta Jeruzsálemet. A hagyomány szerint a pogány szírek-görögök megszentségtelenítették a Szentélyt, a zsidó vallásnak és népnek ezt a központi létesítményét meg kellett tehát tisztítani, újra föl kellett avatni – a ״hánukká” szó ״avatást” jelent -, csakhogy mindössze egyetlen érintetlen, a főpap pecsétjével lezárt olajkorsóra bukkantak. Szent célokra ez csupán egyetlen napra lett volna elegendő. Isteni csoda révén azonban a korsó tartalma kitartott nyolc napon át – ez alatt az idő alatt pedig ismét préselhettek és megszentelhettek kellő mennyiségű olajat.

A csoda nyolc napját ünnepli most már több mint kétezer éve a zsidóság, s énekli az ünnep estéin a ״Máóz Cúr” – ״Móauz Cúr”, Móajz Cür” – ismert dallamát és szövegét.

A liturgia és a rítus számos imarendbeli utasítást ad a jámbor zsidónak: mi mindenben jut kifejezésre az imákban ennek a kedves ünnepnek a jelenléte; milyen módon kell elhelyezni a mécseket, mit lehet, illetve illik hánukkámécsnek felhasználni, hová kell elhelyezni a mécseket, milyen ételek ״illenek” ehhez az ünnephez és így tovább.

E sorok írójának gyermekkorából két, a hánukkához kötődő emléke maradt elevenen emlékezetében. Az egyik egy kártyajáték a ״kvitli”, ami olyan volt, mint a ״huszonegyes”, de mégis valamelyest más – már csak azért is, mert rendszerint nem gyári, hanem házilagosan készített kártyákkal játszották- játszottuk estéről estére, hol ennél, hol annál a családnál. Előfordult, hogy ״pénzre”, ment a játék, de mehetett dióra, más effélére.

A másik emléket a pörgettyű jelentette, hivatalos, de inkább bevett nevén: ״trendeli” vagy ״trenderli”. A falunkban Reb Hers Neuman – egy személyben metsző, kántor és iskolamester – nagy műgonddal ólomból öntötte ki ezeket a kedves, forgó eszközöket, amiknek a négy oldalán négy héber betű állt: nun – vagyis n -; gimel – vagyis g hé – vagyis h és sin – vagyis s. Ezek a betűk minálunk még annyit jelentettek ״nist”, ״gánc”, ״hálb” és ״stel-ájn”. Ami jiddisül annyit jelentett – az előbbi sorrendben -: nist – ״semmi”, tehát aki megforgatta volt a trendelit, nem kapott a banktól semmit, de nem is kellett betennie semmit: gánc: az egész bankot megnyerte: hálb: a szerencsés nyertes megkapta a bank felét; stel-ájn – ״tégy be”, ״fizess a banknak”.

Ma már tudom, hogy a betűknek nem jiddis, hanem héber értelmük volt-van: Nész gádől hájá sám, azaz: Nagy csoda volt ott, azaz a Szentföldön, a Makkabeusok korában. És ilyenképpen Izraelben a negyedik betű nem a sin, hanem a ״pé”, s ennek megfelelően a kiolvasandó szöveg: Nész gádől hájá pó. Nagy csoda esett itt.

Az említett ólomtrendelinek volt kisebb és nagyobb változata, de még az én időmben eljutottak a falunkba a fából, iparszerűleg készített trendelik is.

*

A zsidó hagyományú Biblia – Tánákh – könyvei között nem szerepel a Makkabeusok két könyve, de a katolikus egyház elfogadta úgynevezett sugalmazott – deuterokanonikus – könyvnek. Ebben azt olvashatjuk többek között az elnyomók elleni ellenállás egy idős alakjáról, a tudós Eledzárról:

״…ezt az előrehaladott korú, tiszteletre méltó külsejű férfit arra kényszerítették, hogy nyissa ki a száját és egyék sertéshúst. De ő inkább a dicső halált választotta, semmint a szégyenletes életet. Önként lépett a kínpadra, de előbb kiköpte a falatot… Akik a törvényellenes áldozati lakomán felügyeltek félrevonták a férfit, mivel régóta ismerték és megpróbálták rábeszélni: hozasson magának olyan húst, amit megehet, amit maga készített el magának. Aztán tegyen úgy, mintha a király által elrendelt áldozati húsból enne. Ha így tesz, elkerüli a halált és a régi barátságra való tekintettel elnézők lesznek irányában. De ő korához, hajlott korának megfelelő tekintélyéhez, munkában megőszült hajához és lelki nagyságához, továbbá ifjúkora óta folytatott példás életéhez méltó módon, de még sokkal inkább az Istentől szabott szent törvényekhez ragaszkodva, nemes elhatározást tett … ״Korunkhoz nem illik a képmutatás.”

Judá Makkábiról pedig ezt olvashatjuk egyebek között:

״Hírt szerzett népének messze földön. A páncélt óriásként viselte, felöltötte fegyverzetét, úgy szállt harcba, oltalmazva kardjával a tábort… Hírneve elért a föld határáig, és maga köré gyűjtötte, akik szétszórattak.”

A Makkabeusok elsősorban J’hudá – Juda – hősiességének szabadságszeretetének emlékére komponálta Hándel híres oratóriumát, a ״Judás Makkabeus”-t.

Jólesz László

 

 

(kiszlév)