Fenntartani és eltartani…

A ZSIDÓ KULTÚRA NAPJA a nagystílű cím és annak döcögős repertoárja közötti ellentmondás sokakat önelemzésre késztetett Nem mintha tavaly vagy az azt megelőző évben nem motoszkáltak volna a fejekben hasonló gondolatok, de akkor a rendezvény újdonságának öröme, jobb megkomponáltsága elhessegette az effajta tépelődést. A magyarországi zsidóság messzemenően nem hordozza magán annak a kultúrának a sajátosságait, melyet évente egyszer látványosan és nyilvánosan próbálunk megcsillogtatni.

A magyar kultúrán nevelkedett, azt szerető és magáénak érző zsidóság talán szeretné megismerni azt a zenét, irodalmat, képzőművészetet, mely számára ősei civilizációját jelenti. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy a megismerési szándék nem egyéb érdeklődésnél, hiszen az igazi kultúrszomj jeleit ritkán tapasztalni. Valamely kultúrának ugyanis véleményem szerint az is sajátja, hogy fenntartják, illetve eltartják. És ha egy közeg a saját kultúráját fontosnak érzi, akkor ezt meg is teszi, mert tudja, hogy kultúra nélkül az élet a sivataghoz válik hasonlóvá.

A magyar zsidóság azonban ezt nem érzi így, hiszen a magyar kultúra vizében lubickolva „saját” kultúráját, mármint a zsidót, csak afféle játéknak tekinti, melyet bármikor félredobhat.

Úgy gondolom, hogy illúziók kergetése helyett, hasznosabb, ha a valóság talaján állva elsősorban magyar-zsidó kultúráról beszélünk, vagyis mindarról, amit a magyarországi zsidóság a magyar kultúrával összeházasodva létrehozott. Így van ez mindenütt a világon. Az ősi kultúra, mely csak a kevesek sajátja, ily módon mégis, mint a Nap, a tőle fényévnyi távolságban lévőket is besugározza. Ha sikeresen definiáljuk önmagunkat, elindulhatunk e Nap felé, és egyre közelebb érve hozzá, talán egyszer megérezhetjük sugarainak melegét.

199