Felhívás

Mert megadatott itt nyugodnia,

itt nyugszik most Pészáh, Péter fia.

Néhány barátom volt, míg állt a házam,

s szebb volt az ősz, mint más provinciában.

(Székely Magda: Egy régi budai sírkőre)

Magyarország 1944-es német megszállásával megpe­csételődött a területén élő zsidó polgárok sorsa. Az ide­genben elpusztított Hatszázezer – akiknek sajgó hiánya immár soha, semmivel nem pótolható – nem nyugodhat hazai földben. A magyar vidék ezrelékére apadt lélekszámú közösségei, a visszatértek lassú felmorzsolódásával a bolsevik diktatúra szorításában tovább fogyatkoztak, s az 1956-os forradalom utáni emigrációs hullám a vidék maradék-zsidóságát is jórészt magával sodorta.

Elárvultak, gazdátlanná lettek a zsidó temetők.

A maradék maradéka – napjainkban idős, megfáradt emberek – nem képes betölteni az űrt, végezni azt a feladatot, mely a zsidó hagyomány folytán szent kötelessége, s mely a Hatszázezer holo­caustjával, a megszakadt természetes láncolattal aránytalanul nagy terhet ró rá.

Felhívással fordulunk elsősorban a vidék Magyarországa önkor­mányzataihoz, egyházközségeihez és híveihez, iskolái tanáraihoz és diákjaihoz, hogy a magyarországi holocaust ötvenedik évfordulóján – a hatszázezer magyar-zsidó mártír emlékére – segítsék közösségünk egykori és mai honi jelenlétének megőrzését, segítsék fennmaradni a magyar történelem egy szeletének emlékét: a több mint másfél ezer, enyészet fenyegette zsidó temetőt. Forduljanak a helyi hitközségek, szórványok képviselőihez, temetők gondnokai­hoz, ezek híján a Budapesti Rabbisághoz (1075 Budapest, Síp u. 12. tel.: 142-1180), ha kérésünk egyetértésükkel találkozik, ha úgy érzik, méltányos tenniük, megfékezvén a feledést: a temetők és az emlékezés gazosodását.

Számos helyen indult már el hasonló kezdeményezés, s ért eredményesen célt. Legyen ez társadalmi mozgalom a magyar- országi Vészkorszak félévszázados évfordulóján. Legyen mementó, de jel is, hogy a XX. századvég Magyarországának polgárai a közéleti indulatokra emberi tettekkel felelnek; hogy okulva a históriából, az egymásért viselt felelősség méltóságával lépnek fel a holocaust-tagadó történelemhamisítókkal szemben, s nem hagy­ják, hogy politikai hamiskártyások szította indulat mérgezze a de­mokrácia friss légkörét.

Felhívásunkat eljuttatjuk az ország közjogi méltóságaihoz, s a tömegkommunikáció eszközei révén a legszélesebb nyilvánosság­hoz.

Bízunk benne, hogy szavunk meghallgatásra, segítségért nyújtott kezünk baráti jobbokra talál. Talán e kérés és a remélt válasz egy olyan társadalmi beszélgetés kezdetéül szolgálhat, mely – bár kényszerű okok miatt évtizedeket késett – valamennyiünket elvezetheti egy felszabadultabb, őszintébb viszonyhoz.

Amikor szélsőséges csoportok olykor sírköveken üzennek hol­taknak és élőknek, hogy nincs helyük e hazában, legyen e gesztus méltó felelet: adassák a holtaknak igazi nyughely, az élőknek bíztatás, hogy a többség felelősséget érez és visel azokért, akiknek e jelzés meghozhatja a lélek békéjét, a test nyugalmát.

Budapest, 1994. március 20.

Szántó T. Gábor

a Szombat főszerkesztője

A fenti szöveg a Zsidó Kultúra Napján, 1994. március 20-án rendezett Szombat Szalon előtt hangzott el.