Félelmetes napok és derűs ünnepek

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Hagyomány

A zsidó kalendárium tisrí – vagy tisré – hónapja bővelkedik ünnepi dátumokban. Az első tíz napja – a Ros háSáná (“rásesóne” -, az újév két napjával és Jóm háKippúrim, Jóm Kippúr (“jankiper”, az Engesztelés Napjával – teszi ki a Tíz Bűnbánati Napot, a “Félelmetes Napokat”, majd pár nappal ezek után következik a Szukkót (“szükesz”) – a Sátrak Ünnepe S’míni Áceret (“s’míni áceresz”) – a Nyolcadik Napi Záróünnep és a hozzá szorosan kapcsolódó Szimhát Torá (“szimhesz tajre”), a Tóra örömünnepe. Mindezek az ünnepek ebben az évben a polgári naptár szerinti szeptember 8-án este kezdődnek és október 1-jén este fejeződnek be.

Ezeken az ünnepeken, különösen a bűnbánati napokon, a zsinagógák megtelnek: sokan jámbor lélekkel, a vallás parancsainak, az évezredes törvényeknek kívánva eleget tenni, mások emlékeik késztetésére, elmúlt, végleg letűnt idők, szép napok múló felidézésére, egykori áhítatok visszavarázslására, halott, jórészt mártír hozzátartozók tiszteletére, megint mások – fiatalabbak – a gyökerekhez való visszatalálás okán keresik fel az imaházakat, hallgatják a “báál t’fillá”, az előimádkozó, a kántor ajkáról felhangzó ősi, rendszerint fájdalmas, mélabús dallamokat, amikbe a szertartás résztvevői – egy-egy közismert részletet vagy refrént hallva – dúdolással vagy szöveggel belekapcsolódnak (ha emiatt egy időre kizökkennek is abból a beszélgetésből, eszmecseréből, amit ismerősökkel, rokonokkal, véletlenül éppen az ünnepen és éppen az istentiszteleten összetalálkozván, folytattak…).

Az Újév két napja és az Engesztelő Nap a zsidó ember számára a számvetés ideje – a Gondviselés, Isten az, aki a számvetést végzi. A hit szerint ezeken a napokon teszi mérlegre minden ember minden tettét, jókat és rosszakat, és szabja meg sorsukat, ítéletüket. Ezért ölt a jámbor zsidó ilyenkor halotti inget – “kitlit” -, ezért igyekszik netáni bűneit “áthárítani” a “káppárá” (kepére) kakasra, tyúkra, ezért a böjt ősrégi szokása az Engesztelő Napon, ezért hangzik el a “hosszúnap” előestéjén a “Kol Nidré”, a be nem váltott fogadalmaktól való elhatárolódás szövege.

A különféle rítusú zsidók imarendje számos eltérést mutat. Az askenázi gyülekezetek egyik legnevezetesebb imája az “Un’tánne tókef” – “szánetajkev”. Ennek tartalma: az ítélet napja. Isten bírói székén ül, előtte kinyitva az emlékezetek könyve, benne minden ember kézjegye. “És az angyalok megrendülnek, félelem és remegés fogja el őket, úgy mondják: – Íme itt az ítélet napja! – És az örökkévaló Újévkor beírja mindenki végzetét, ítéletét ebbe a könyvbe, és Engesztelés Napján megpecsételi az ítéletet, ami kimondja: ki élhet, kinek kell meghalnia, ki távozik életkora végén, ki már hamarabb, ki végzi vízben, ki tűzben, ki éhhalállal, szomjhalállal, földrengésben, járványban és így tovább. “A megtérés (böjtöléssel kifejezve), az ima (fennhangon) és a jótétemények (adakozás) elháríthatják a balvégzetet.” Amikor ezt az imát mondják, a tóraszekrény nyitva van. Szerzője a hagyomány szerint a Rabbi Ámnón. Ez a bölcs tudós az egyik német uralkodóhercegnek vagy királynak volt a tanácsadója. Az uralkodó egy idő múlva felszólította, hogy térjen át keresztény hitre. Rabbi Ámnón három nap haladékot kért a válaszra. A haladék elteltével nem jelent meg uránál, és az megparancsolta, hogy az engedetlennek vágják le kezét-lábát. Megcsonkítva, haldokolva vitték Rabbi Ámnónt az imaházba – éppen Ros háSáná napja volt -, és ott a megrendült gyülekezet előtt szerezte és mondta el ezt az imát, utána kiadta lelkét. Három nap múlva Rabbi Ámnón megjelent Rabbi Kálonimusznak álmában, megtanította erre az imára és kérte, terjessze azt el Izrael gyülekezeteiben. A legenda tudni véli, hogy Rabbi Ámnón súlyosan hibáztatta önmagát, amiért haladékot kért az uralkodótól, holott nyomban meg kellett volna tagadnia kívánságát.

Egészen más jellegű a Szukkót, a Sátrak Ünnepe. Ennek vezető motívuma az öröm, amit a termés, a jó termés betakarítása okoz az embernek, aki ezért hálát ad Teremtőjének – csakúgy, mint a másik két ún. “zarándokünnepen”, Peszáhkor és Sávúótkor (zarándokünnep: mert ezekre a napokra zarándokolt a nép Jeruzsálembe, hogy az éppen aktuális betakarítás sikerét Istennek bemutatott áldozattal köszönje meg): “A Sátrak Ünnepét tartsd meg hét napon át, midőn betakarítottál szérűdből és présházadból. És örülj ezen az ünnepen, te, fiad, és leányod, szolgád és szolgálód, és a levita és az idegen, az árva és az özvegy, akik kapuidban vannak.” (5 Móz. 16,13-14). Ennek az örömnek számos imarendbeli megnyilatkozását ismeri a liturgia, de itt inkább hadd idézzem föl gyermekkoromnak azt a szórakozását, ami a Sátrak Ünnepének volt velejárója: a “diózást” – azt a “sportot” vagy inkább szerencsejátékot, aminek során a résztvevők – gyermekek, de olykor felnőttek is azon voltak, hogy a templomudvaron elnyerjék a többiek magukkal vitt dióit. (A játék egyik válfaját, a “darglit” egy németalföldi festő képén láttam nemrégiben az amsterdami Rijksmuseumban.)

Az egyes ünnepeknek megvannak a maguk szimbolikus tárgyai, eszközei, így az Újévnek elsősorban a kosszarvból való kürt, a “sófár”, a Sátrak Ünnepének pedig a négyfajta növényből összeállított csokor vagy inkább köteg: az “etrog” (“eszreg”) – egy citrusféle gyümölcs -, a pálma-, a mirtusz- és a fűzfaág; s természetesen jelképe az ünnepnek a sátor is, ami a pusztai vándorlás negyven évének sátortáborára emlékeztet.

A zsidó ember bizonyos ünnepnapokon külön szertartásban, a “mázkír”-ban (“mázker”) megemlékezik halottakéi, így Engesztelő Napon is és a Sátrak Ünnepét befejező Nyolcadik Napi Záróünnepen is. Érdekes megfigyelni, hogy ezekre a szertartásokra még azok is elmennek, akik egyébként sohasem járnak templomba.

A befejező nap a Tóra örömünnepe. Ekkor olvassák fel a Tóra öt könyvének egész évre elosztott anyagá­ból az utolsó szakaszt, hogy utána ismét elkezdjék a felolvasást Mózes első könyvével, a teremtés történetével. Ilyenkor minden tóratekercset kivesznek a tóraszekrényből és körmenetekben hordozzák őket körül a templomban úgy, hogy a menetet tarka zászlókat lengető gyermekek sora követi. Vannak helyek, ahol elragadtatott körtánccal fejezik ki a hívő emberek örömüket, amiért Isten megajándékozta őket a Tórával.

 

Címkék:1991-09

[popup][/popup]