Forrás: Népszabadság Online

2008. június 29. Felavatták Wass Albert író egész alakos szobrát, Győrfi Sándor szobrászművész alkotását a debreceni Nagyerdőben, a Medgyessy sétányon.

A több mint ezer résztvevő között ott volt a száz évvel ezelőtt született és tíz éve elhunyt Wass Albert három Amerikában élő fia: Endre, Huba és Miklós is.

Áder János, az Országgyűlés alelnöke avató beszédében kiemelte: Wass Albert a legolvasottabb magyar írók egyike. Könyvei immár a saját életüket élik, a saját sorsuk szerint találják meg olvasóikat – fogalmazott.

Életműve azért oly eleven, mert műveiben kiapaszthatatlan és csillapíthatatlan életerő van – mondta. Életműve az életről szól, a mi életünkről, a mi könnyeinkről, a mi örömeinkről, az árulásainkról, a hősiességünkről, a szétszóratásunkról, a küldetésünkről – mondta. “Arról a küldetésről, hogy magyarként szeressük egymásban a magyart, és emberként tiszteljük egymásban az embert” – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.

Áder János szerint talán azért is olvassák oly sokan és oly szívesen Wass Albert műveit, mert történeteiből sikerül megérteniük, hogy csak magyarként lehetünk sikeres európaiak és csak európaiként maradhatunk meg sikeres magyaroknak.

Bölcskei Gusztáv református püspök az avatáson üzent azoknak, akik még “ma is ferde szemmel néznek Wass Albertre, s azokra, akik tisztelegnek előtte”.

A református püspök Karinthy Frigyest idézte: “Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról, arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok, meg fogod tudni, mire gondoltam”.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arra utalva, hogy a szobor leleplezése után a jelenlévő tömeg közelebb ment az alkotáshoz mintegy körbezárva azt, úgy fogalmazott: az ott lévők egyfajta védőgyűrűt vontak a szobor köré.

Wass Huba nyugalmazott amerikai dandártábornok, az író fia az édesapára emlékezett az egybegyűltek előtt. Felidézte az emigrációba kényszerült család mindennapjait, s azt, hogy édesapja azt az időszakot is felhasználta, hogy írásaival segítse a magyar nemzetet.

Szólt arról, hogy Wass Albert az 1946-ban Kolozsváron tartott büntetőeljárást, amelyben háborús bűnösnek bélyegezték, mindig is igazságtalannak, jogtalannak tartotta.

Wass Huba szerint ez politikai kérdés, amit időbe kerül tisztázni, de meggyőződését fejezte ki, hogy eljön az idő, amikor megváltoztatják a megbélyegző ítéletet.

Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta: Wass Albert szobra közadakozásból, civil kezdeményezésre jött létre, civilek vállalták az ápolását is.

Köszönetet mondott a gróf Wass Albert Társaságnak, a Debreceni Polgári Casino Egyesületnek és az “Adjátok vissza a hegyeimet …” Alapítványnak a szobor felállításáért.

 

*

Kunstár Csaba: Szimpátia a sötétséggel II.

(Élet és Irodalom, 2005. 49. évfolyam, 26. szám)

Fasiszta szellemisége miatt – számos antiszemita és nyilas könyvvel egyetemben – az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945-ben megsemmisítésre ítélte Wass Albert Jönnek című írását.

A magyar csapatok Észak-Erdélybe való bevonulásáról szóló kisregény nemrég azonban újra megjelenhetett, mégpedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A szaktárca közpénzből jelentékeny öszszegekkel támogatja Wass Albert kiadóját, annak ellenére, hogy mit sem tudunk a jobboldal által orákulumként tisztelt gróf közéleti ténykedéseiről, sajtópublikációiról.

“Az én hazám Erdély. Bár három boldog esztendőt töltöttem Debrecenben, mint diák, Debrecent magyarnak ismertem meg. Budapestet nem. Akkor sem volt kedvemre való s ma még kevésbé az” – írta Wass Albert már a rendszerváltás után, 1993 decemberében az Új Világ című lap hasábjain, ahol meglehetősen visszafogottan nyilatkozott Magyarország kozmopolita fővárosáról, mégpedig abból a megfontolásból, nehogy újra rásüssék az antiszemitizmus bélyegét. “Bár nem vagyok az. Krisztust követem, aki zsidó volt ugye, bár maguk a zsidók megtagadták, mert emberszeretetre próbálta tanítani őket” – tette hozzá “megnyugtatásképp”.

(Kunstár Csaba: Szimpátia a sötétséggel II. Élet és Irodalom, 2005. 49. évfolyam, 26. szám).

A teljes cikk ide kattintva olvasható el.