„Ez a per lesz a legek-lege”

Adalékok a torzóban maradt 1952-53-as budapesti zsidóellenes tisztogatásokhoz*

A MOSZKVAI PRAVDA 1953. január 13-i közlemé­nye utáni napon a Szabad Nép is hírül adta, hogy „cionista orvosgyilkosok csoportját” leplezték le a szovjet állambiztonsági szervek. A név szerint is felsorolt „cionista orvosok” annak a „nemzetközi zsidó burzsoá- nacionalista szervezetnek, a Jointnak, a szolgálatában álltak, melyet az amerikai hírszerző szervezetek hoztak létre” – írták a lapok.

A közlemény jelezte, hogy kezdetét vette az a nagyszabású zsidóellenes tisztogatási hullám, melyre évek óta egyre több jel utalt. Amikor pedig február 11-én Szovjetunió izraeli nagykövetségén bomba robbant, Szovjetunió-szerte megindult a zsidó orvosok, mérnökök stb. őrizetbe vétele. A sajtó nagy teljedelemben adott hírt ezeknek a „kártevő-szabotőröknek” a leleplezéséről. A sztálini vezetés, mely 1948 óta folytatta antiszemita kampányát, ezúttal döntő csapást kívánt mérni a „zsidó befolyásra” a párt és állami szervekben, a gazdaságban, kereskedelemben, kultúrában, vagyis az élet minden területén. Míg a csak pár hónappal korábban, Prágában megrendezett Slansky-per cionistaelle­nes, antiszemita éle a magyar tömegtájékoztatás jóvoltából némiképpen háttérbe szorult, addig most széles körű anticionista kampány bontakozott ki. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal nálunk is a „gyökértelen, kozmopolita, imperialista­bérenc cionistákat” teszik felelőssé a gazdasági élet za­varaiért, az alacsony életszínvonalért, az ellátási gondokért. A cionistának bélyegzett bűnbakokat áldozzák fel a csődbe jutott rendszer védelmében, hogy a felgyülemlett és rob­banással fenyegető elégedetlenséget az antiszemitizmus irányába kanalizálják.

A „zsidó kártya” kijátszására a magyar államvédelmi szervek is megalakulásuk óta készültek. Már 1943 tavaszán elkezdték gyűjteni az anyagot a zsidó közélet ismert vezetői ellen, a Budapesti Zsidó Tanács tagjai ellen, a cionista Men­tőbizottság Magyarországon tartózkodó tagjai ellen stb. Poli­tikai megfontolásból azonban közvetlenül a háború befe­jeződése után csak egyetlen ügyet vittek végig. Bíróság elé állították dr. Berend Béla egykori szigetvári főrabbit, a Zsidó Tanács volt tagját. A széles körű anyaggyűjtés ugyanakkor tovább folytatódott. Az újabb, most már nagyobb szabású leszámolásra 1949 tavaszától készültek. Ahogy Kossá István, a párt akkori legfelsőbb vezető testületének tagja mondta: „sok panasz van a Jointra, egy második Mindszenty-ügy lesz ebből.” A Jointtal való leszámolást menet közben későbbre halasztották. A Mindszenty- és Rajk-per közé ékelve, nagy sietséggel, jelentősebb sajtóvisszhang nélkül rendezték meg dr. Dénes Béla cionista vezető és társai perét, úgy, hogy a nyomozati anyagokban még szereplő eredeti vádpontokat: kémkedés, hazaárulás, együttműködés az izraeli követséggel, Jointtal, vagyis az amerikai imperializmussal stb. végül ejtet­ték és mindössze a vádlottak által ténylegesen elkövetett tiltott embercsempészésért vonták őket felelősségre. (Dénes peréről bővebb anyag a 26. oldalon közölt cikkünkben.)

A torzóban maradt koncepció

1952 őszén kezdődtek meg annak a nagy, az eddigi tisz­togatásokat is felülmúló akciónak az előkészületei, melyről a közvélemény először a pártsajtó fenti, szűkszavú köz­leményéből értesült. Addigra már tucatjával kerültek le­tartóztatásba a tervezett perek vádlottal.

A letartóztatások és a monstre színielőadásokra való felkészülés hónapokon keresztül folyt. A bemutatókra Sztá­lin 1953. március 5-i halála, illetve az azt követően megvál­tozott politikai helyzetben már nem került sor. Április folya­mán szabadlábra helyezték az orvoscsoport tagjait. A szovjet sajtó nagy terjedelemben foglalkozott a szocialista tör­vényesség helyreállítása érdekében tett intézkedésekkel és elítélte a nemzeti gyűlölködés szítását. A nyár elején érkezett új szovjet állambiztonsági garnitúra a készülő ügyek egy részét módosított vádpontok szerint folytatta, többek ellen pedig megszüntette az eljárást, így nem lehet pontosan meg­mondani, hogy a nyár elejéig elkészült nyomozati anyagok közül végül is melyiket fogadta volna el a legfelsőbb párt­vezetés, mely koncepció, koncepciók mentén rendeződtek volna el a tervezett főbb, illetve mellékperek, kik, mik és hogyan szerepeltek volna a tervezett kirakatperekben. A nyár elejéig elkészült – és a későbbi megsemmisítést elkerült – forgatókönyvek azt bizonyítják, hogy a nyomozás, vagy nevezzük inkább meseszövésnek, teljesen a Rajk-, illetve Slansky-perben már jól bevált sémákat követte.

Slanskyból kikényszerített vallomás szerint:

Kb. 1947-ben titkos konferenciát rendeztek, magas rangú amerikai és izraeli funkcionáriusok részvételével. Ott volt az USA elnöke, külügyminisztere és pénzügyminisztere, valamint Ben- Gurion és külügyminisztere. A konferencián megegyeztek abban, hogy a népi demokratikus országok cionista szervezetei lesznek a kommunistaellenes kémkedés és szabotázsakciók központjai. Cserébe az USA támogatni és segíteni fogja Izraelt.

Vagyis: Az amerikai titkosszolgálatok által beszervezett cionista ügynökök Magyarországon is beférkőztek a legma­gasabb állami és pártvezetésbe, az Államvédelmi Hatóságba, a gazdasági élet fontos pozícióiba stb. Ezek a cionista ügynökök mielőtt amerikai, illetve izraeli szolgálatba álltak volna, együttműködtek a Gestapóval, illetve a Horthy-rend szer politikai rendőrségével, sokan közülük gazdasági, illetve egyéb köztörvényes bűncselekményeket is elkövettek.

A Jacobson-, illetve Wallenberg-szál

A Rajk- és a Slansky-perben Noel Field, az unitárius segélyszervezet európai igazgatója, az „amerikai szuperkém”, szervezett be mindenkit Magyarországon és a többi test­vér országban az amerikai titkosszolgálatokba, és vált a kelet­-európai párttisztogatások legfontosabb háttérfigurájává. Fieldre hivatkoztak a perekben és a különböző pártfóru­mokon, személyesen azonban nem vonultatták fel egyik tár­gyaláson sem. A Budapesten tervezett cionista perek mögött is hasonló konstrukció rajzolódott ki. A külföldi szuperkém szerepére két jelöltjük is volt. Az egyik: Israel Gaynor Jacob­son, aki 1947-49 között a Joint magyarországi igazgatója volt, és akit az államvédelmi szervek 1949. december 15-én őrizetbe vettek, kihallgattak, majd tizenkét és fél nap elteltével kiutasítottak az országból. A másik Raoul Wallenberg volt, akit 1945 januárjában a szovjet államvédelmi szervek a Szovjetunióba hurcoltak. További sorsáról a mai napig nem rendelkezünk hitelt érdemlő bizonyítékokkal. Sem Jacobson, sem Wallenberg nem volt 1952 végén, 1953 elején a magyar államvédelmi szervek fogságában. Jacobson esetében azonban a magyar hatóságok jelentős mennyiségű kihallgatási anyaggal rendelkeztek, és feltehetően szovjet kihallgatóinak is sikerült nagyszámú információkhoz jutniuk mentőtevékenységével kapcsolatban. Az is lehet, hogy a svéd Wallenberg a tárgyalt időszakban már nem volt életben. Jacobson pedig az Egyesült Államokban, illetve Fran­ciaországban tartózkodott. Ettől azonban még szerepelhettek volna cionista-imperialista rezidensként a tervezett for­gatókönyvekben. A szovjet hírszerzés abból indult ki, hogy a segélyszervezetek valójában fedőszervezetekként működ­nek. A segélynek álcázott pénzt, illetve egyéb támogatásokat valójában hírszerző szolgálatok ellentételezéseként fizetik ki. Vagyis a segélyezettek döntő többsége beszervezett kém. Miután pedig Jacobson és Wallenberg egyaránt elsősorban zsidókon segített, ezért az általuk beszervezettek is zsidók, vagy ahogy eufemisztikusan mondták: cionisták voltak. Így jött létre tehát a mindent behálózó cionista összeesküvés, melynek szálai az Államvédelmi Hatóságtól a párt- és állam­vezetésig, illetve az izraeli követségen keresztül az izraelita hitközségig és a cionista mozgalomig nyúltak.

Beismerem – vallotta Jacobson 1949. december 23-án -, hogy a Joint vezetésétől azt az utasítást kaptam, hogy a segélyezett személyeket a legalaposabban faggassam ki Magyarország politi­kai, gazdasági és katonai titkairól. Ezeket az adatokat, amiket a támogatottak kikérdezésekor nyertünk, jelentésekben dolgoztuk fel és külföldre juttattuk. Beismerem, hogy ezzel a Jointot – annak magyarországi vezetőjeként – hírszerzésre használtam fel. Mellesleg a hírszerzés és kémkedés volt mindig és az jelenleg is a Joint fő feladata… A kelet-európai Joint-szervezetek teljes egészében a washingtoni kormányzat utasításait hajtják végre és együtt dolgoznak az amerikai hírszerző szervekkel… Dr. Schwartz, a Joint európai igazgatója küldte a dr. Szőnyi Tibor vezette csopor­tot, az OSS utasítására, Jugoszlávián keresztül Magyarországra, hogy ott aztán az amerikaiak számára kémkedjen… Megál­lapítható, hogy minden olyan ország, amelyik amerikai segítséget vesz igénybe, szélesre tárja kapuit az amerikai titkosügynökök előtt**

Hogy ki lett volna a még csak alig körvonalazódott perek „rajkja”, az 1953 tavaszáig még nem dőlt el. A legmagasabb rangú letartóztatott pártfunkcionárius Szirmai István volt. Kérdéses, hogy a tisztogatások megálltak volna ezen a szin­ten. Vajon a pártvezetés csúcspozícióit betöltő zsidó szár­mazású funkcionáriusok mindegyikét megóvta volna ezúttal is moszkovita volta? Ennek ellentmond Vas Zoltán hirtelen kegyvesztettsége és a kihallgatási anyagok személyére gyűjtött adatai. Szóba jöhetett még az ugyancsak háttérbe szorított és alacsonyabb beosztásba helyezett Kovács István, az MDP volt budapesti első titkára, akit hosszú hetekig nyíltan követtek, minden lépését, minden mozdulatát figyelték, fivérét letartóztatták. A lehetséges célpontok közé tartozhatott Mező Imre is. Döntés azonban nem született arról, hogy kit, illetve kiket „sikerült” a cionistáknak a leg­felsőbb vezetésből beszervezniük. A konstruált vádból azon­ban az biztos volt, hogy

„az az összeesküvő banda, amelyik az Államvédelmi Hatóságba, az Izraelita Hitközségbe és a gazdasági élet fontos területeire épült be, utasításait az izraeli követségtől, illetve a nemzetközi zsidó szervezetek, mindenekelőtt a Joint, illetve a Zsidó Világkongresszus magyarországi irodáiban dolgozó ügynököktől kapta. Természetesen ügynöki feladatokat láttak el a már 1949-ben betiltott magyarországi cionista mozgalom tagjai, volt vezetői is. Cionista orvosok egy csoportja állt készen, hogy az összeesküvés útjában álló párt, illetve állami vezetőket eltegyék láb alól”

Az akció

1953. január 3-án este hét órakor a Magyar Dolgozók Párt­jának főtitkára, Rákosi Mátyás, személyesen, lakásán vetette őrizetbe Péter Gábor államvédelmi altábornagyot. Megbilincseltette és három napig villája óvóhelyén őriztette. Ezt követően heteken keresztül egymás után buktak le az Államvédelmi Hatóság zsidó származású tisztjei. Pedig Péter Gábor és beosztottjai már javában dolgoztak a cionista kém­banda felgöngyölítésén. Péter Gábor letartóztatásakor többek között az alábbi anyagokat találták meg páncélszekrényében:

Összefoglaló jelentés az orvosprofesszorokról (dr. Bíró László, dr. Rusznyák István, dr. Nagy Gyula, dr. Bányai Géza).

Feljegyzés: Noel Field ügyéről.

Feljegyzés a brünni csoportról.

Feljegyzés a Magyar Cionista Szövetségről.

Feljegyzés a Slansky-perrel kapcsolatban.

A Slansky-per magyar vonatkozásai.

Feljegyzés a cionista embercsempészetről.

Feljegyzés dr. Benedek Lászlóról.

Az Államvédelmi Hatóság 30-35 nyomozója, akiket a cionista összeesküvők leleplezésére szemeltek ki, január 6-án kapták meg eligazításukat Péter Gábor szobájában Gerő Ernőtől, Farkas Mihálytól és Vég Bélától. Megtudták, hogy a Péter-bandát is, akárcsak a Rajkét, Rákosi Mátyás személyesen leplezte le. Az eligazítás szerint a nyomozást a következő négy fő csomópont mentén kell lefolytatniuk: a jugoszláv vonal, az amerikai kémvonal, a horthysta rendőrségi vonal és a cionista vonal figyelembevételével.

Íme egy példa arra, hogyan is hasznosították a fenti irányelveket a gyakorlatban pl. dr. Bálint István, államvédelmi ezredes, a Zsidó Kórház volt orvosa, az Állam­védelmi Hatóság főorvosa, Péter Gábor egyik legfőbb bizal­masa esetében. A jegyzőkönyvek szerint, amit az ismert ÁVH-s módszerekkel kényszerítették ki belőle, Bálint dr. beismerte, hogy 1932-ben a horthysta politikai rendőrség beszervezte. Besúgó tevékenységet folytatott, lebuktatta pl. dr. Justus Pált is. 1944-ben a nyilas uralom alatt dr. Bálintot beszervezte Langelet Waldemar, a Svéd Vöröskereszt alkal­mazottja. Feladatul azt kapta, hogy a háború után kémkedjen az amerikaiak részére. Bálint dr. ebbe beleegyezett, majd Waldemarra hivatkozva beszervezte dr. Benedek Lászlót, a Zsidó Kórház főorvosát, a hitközség és a magyarországi Joint egyik vezetőjét, Vas Zoltán rokonát, aki legkeményebben képviselte a kommunista vonalat a zsidó közéletben. Bálint volt az összekötő az általa ugyancsak beszervezett Péter Gábor, illetve dr. Benedek között. Ő továbbította jelenté­seiket I. G. Jacobsonnak, illetve dr. Schwartznak, a Joint európai igazgatójának. Ezt a kémtevékenységüket 1945 és 1953 között megszakítás nélkül folytatták. 1947-ben a dr. Bálint Péter Gábor-dr. Benedek vonalhoz Péter Gábor hozzákapcsolta dr. Décsi Gyulát volt államvédelmi ezredest, későbbi igazságügy-minisztert. Décsi, a maga részéről be­szervezte dr. Tímár István államvédelmi ezredest, a vizsgálati osztály egykori vezetőjét, szintén az Igazságügy-minisztérium felelős munkatársát. Ezenkívül dr. Bálint számláját többrendbeli emberölés is terhelte. Szándékosan rosszul kez­elt felelős elvtársakat. Az Államvédelmi Hatóság Korvin Ottó Kórházában több cionista, ellenséges beállítottságú személyt helyezett el felelős funkcióba. Támogatott cio­nistákat nyugatra szökésükben. Rendszeresen részt vett egy cionista-trockista orvoscsoport összejövetelein, akik havonta egymás lakásaiban találkoztak.

Vagy egy másik őrizetes, Csapó Andor államvédelmi alezredes, az ÁVH „pénzügyminisztere” esetében:

Beismertem, hogy át akartam venni a hatalmat a cionisták részére. Eltávolítani a vezetőket. A kapitalizmust visszaállítani és egy kém rabbiközpontot felállítani…

Ebbe a vonulatba illeszkedett a mintegy 80-90 letartózta­tott, akik között ott voltak a magyar zsidó közösség vezetői is. Stöckler Lajos a hitközség, illetve a MIOK elnöke, a már említett dr. Benedek László, Domonkos Miksa, a hitközség volt főtitkára, Csengeri Leó, a debreceni hitközség elnöke stb. Stöckler ügye is a fent idézettekhez hasonlóan indult:

Osztályidegen: csipkegyáros. Endre László nevezte ki a Zsidó Tanács tagjának. A Zsidó Tanács tagjaként alárendelte a zsidó érdekeket a németekének, a szegény zsidók érdekeit a gazda­gokénak, 1947 óta szoros kapcsolatot tartott fenn a cionistákkal. Tudott az illegális kivándorlásokról. Kapcsolatot tartott fenn a Zsidó Világkongresszus magyarországi irodájának munkatársaival, pl. dr. Benocshofsky Ilonával. Szociáldemokrata irányult­ságú. Kapcsolatban állt az amerikai hírszerző szervezettel, a Jointtal és Jacobsonnal is, akit bizalmas párthatározatokról is informált.

Igaz és hazug

A meseszövés Sztálin halála után megszakadt. A cionistázás befejeződött, sőt az amerikai és egyéb kém vonal sem bonyo­lódott tovább. A kishalak közül sokan kijöhettek. A bent­ tartottak számára új vádpontokat fogalmaztak. Az újabb és újabb koncepciók jól nyomon követhetőek a volt államvédelmisták elleni eljárásokban. Mint állították, Péter Gábor és bandája 1953 januárja és májusa között egy olyan trockista-cionista kémszervezetben tömörült, melynek szálait és izraeli és amerikai hírszerzőszervezetek, illetve különböző zsidó szervezetek mozgatták. Ezt követően a nyomozati anyagok kiderítették, hogy Péter Gábor és a vele együtt őrizetbe vett államvédelmisták közönséges tolvajok, akik útlevelekkel üzérkedtek, sikkasztottak, jelentős mértékben megkárosították a népvagyont. Ez utóbbi vád természetesen igaz volt. A politikai rendőrségnek, illetve államvédelmi osztálynak nevezett szervezet, a Magyar Kommunista Párt vezetői tisztségviselőivel, illetve a gazdasági rendőrséggel együttműködve 1945-től kezdődően útleveleket áhítottak ki azoknak a pénzes, lehetőleg nagypénzű embereknek, illetve családjaiknak, akik ezért hajlandóak voltak jelentős összegeket áldozni. A legtöbb esetben a politikai rendőrség felhajtói, Reiter Sándor és Szamosi László, kinézték a kom­munista párt gazdasági osztálya számára azokat az értékes ingatlanokat, melyeknek a fejében tulajdonosaik útlevelet, útleveleket kaptak. Az ilyen és ehhez hasonló üzletelések hosszú éveken keresztül folytatódtak. (A vádirat szerint csak 1952-53-ban mintegy 8 millió Ft-tal nem tudtak el­számolni.)

1953 őszén az anyagi természetű bűncselekmények némileg háttérbe szorultak. Kiderült ugyanis, hogy Péter Gábor és bandája felelős az Államvédelmi Hatóságon belül történt összes törvénytelenségért. Ők találták ki és csinálták a Rajk-pert is, kínoztatták és gyilkoltatták meg az ún. munkásmozgalomi ügyek áldozatait. Megtévesztették és fél­revezették a párt vezetőit. A Nagy Imre vezetésével új útra lépett politikai irányzatnak és a párt vezetését változatlanul kézben tartó négyesfogatnak egyaránt jól jött az ávéhás bűn­banda, Péter Gábor és társainak meghurcolása.

A zsidó vezetőit ügyének alakulása

A zsidó közösség vezetőinek ügye is érdekesen módosult. Az eredeti vádpontok a tavasz végére eltűntek. Így az izraeli követség számára végzett kémtevékenység, a cionista aknamunka stb. Raoul Wallenberggel kapcsolatban azonban az ügyükön dolgozó kihallgatok új feladatot kaptak. Piros Lászlótól, a hatóság vezetőjétől. Piros elmondta, hogy a szovjet elvtársak a német hadifoglyok tömeges hazaenge­désére készülnek és a svédeknek is válaszolni kívánnak a Wallenberg eltűnésével kapcsolatos kérdéseikre. A legmeg­felelőbb válasz az lenne, ha tanúkkal bizonyítanák, hogy Wallenberg még Magyarország területén elhalálozott. A ka­pott utasításnak megfelelően meg is indult a nyomozás, még­hozzá két irányban. Az egyik nyomozócsoport sorra kereste fel a Pozsonyi úti és környéki lakásokat és érdeklődött Wal­lenberg eltűnéséről. Munkájuk során egybehangzó vallo­másokat gyűjtöttek arról, hogy Wallenberg 1945. január egyik napján egy orosz százados kíséretében beült egy ameri­kai dzsipbe, amit német berepülő bombázók támadása során telitalálat ért. A zsidó közélet vezetőinek kihallgatásával foglalkozó nyomozók pedig kitalálták, legegyszerűbb, ha Wallenberg meggyilkolását elismertetik a zsidó vezetőkkel. Ezzel a zseniális húzással megmagyarázzák Wallenberg eltűnését, és tálcán kínálják gyilkosait is a közvéleménynek. Egyben napnál világosabban bebizonyítják azt is, hogy a zsidók nem érdemelnek könyörületet, hiszen jótevőjükkel, Wallenberggel is a legalávalóbb módon végeztek, épp az izraelita hitközség pincéjében. Az is lehet, hogy a Wallenberg-gyilkosság elismertetése azokkal a zsidó vezetőkkel, akik személyesen is hálára kötelezettek voltak irányában, elsősorban azt a pszichológiai célt szolgálta, hogy meg­értessék a lefogottakkal: mindegy, milyen abszurd ötlettel áll is elő a hatóság, nincs más választásuk, minthogy aláírják, amit eléjük tesznek.

Aztán ezeket a jegyzőkönyveket is félretették. Stöcklert, Benedeket és társait kisebb mulasztásokért elítélték. Do­monkost halálos betegen, szeptemberben kiengedték. A többi szálat is gyorsan elvarrták. Ide tartoztak még a cionista em­bercsempészek, a tiltott határátlépők, az illegális cionista szervezkedés miatt lefogottak, akik az izraeli követségben, a Jointba, a hitközségbe és az ÁVH-ba beépített ügynökeinek segítségével próbáltak meg Nyugatra jutni, illetve juttatni másokat. Természetesen az eredeti elgondolások szerint egy­ben kémek és diverzánsok is voltak. Ehhez képest aránylag kis börtönbüntetésekre ítélték őket.

A cionistákkal, értsd: zsidókkal ezúttal nem számolt le Magyarországon a párt. A cionista azonban a rendszer fennmaradásának végórájáig egyfajta szitokszó maradt.

*A szerző azonos című tanulmányának rövidített változata

**Az idézeteket l.: BM Történelmi Irattár. Israel. G. Jacobson, Péter Gábor és társai, Stöckler Lajos és társai anyagok