EXKLUZÍV Mindenfajta faji gondolkodást megvetek – interjú Bálint Andrással

EXKLUZÍV Sorozatunkban érdekes emberekkel beszélgetünk, akikben talán csak annyi a közös, hogy valami módon zsidók. Aki erre most azt mondja, hogy a festőnél csak az számít, hogy jó-e a képe, a színésznél, hogy szépen deklamálja-e Hamlet monológját, a politikusnál, hogy elég népsze­rű-e, nos, annak is igaza van. Mégis úgy gondoltuk, érdemes a Szombat hasábjain olyasmiről is szót ejteni, ami­re máshol nincs alkalom.

„Mindenfajta faji gondolkodást megvetek”Bálint András arról jelent-e számára valamit nagyszülei vallása?

Bálint András az egyik legismer­tebb magyar színész, tucatnyi filmben játszott, Szabó István és Jancsó Miklós műveiben aratta legnagyobb sikereit. Tizenhárom éve a Radnóti Színház direktora, s a talán valamikor felépülő új Nemzeti Színház igazgatója.

A művésszel Dési János beszélgetett többek között arról, mit jelent számára a zsidóság.

Bálint András futva érkezik egy új da­rab próbájáról, terel befelé a Radnóti Színház csöppnyi igazgatói szobájába. A kezében szorongatott szövegkönyvet az íróasztal sarkára hajítja. A kis szobá­ban két fotel már nem fért el, egy kerevet sarkába húzódom.

• Mennyire zavarják a Nemzeti Szín­házzal kapcsolatos támadások? Csak egyet idézzek, egy Új Idők című lapból: „E sorok írójának egyáltalán nem tet­szik. hogy az erőszakos média és kul­túrharcot folytatók emberét, Bálint András színművészt már a kormány es­kütétele előtt megerősítették Nemzeti Színház igazgatói székében, (…) Bálint András néhány magyart nyugodtan ma­ga elé engedhetne azon az ajtón, amely mögött a Nemzeti Színház direktorának íróasztala áll majd.” Olvasta?

– Megkapom a sajtószemlét. De vá­laszként elégedjen meg annyival: talán nincs is olyan lap, amiből idézett.

• Jó, szerintem sincs. Azért mégis megkérdem, mindig megállja, hogy ne foglalkozzon a támadásokkal?

• A Nemzeti Színház ügyét sokan tá­madták, és ez felettébb fájdalmas, de engem személyesen nem nagyon bán­tottak.

• Miért? Talán mert az egyik legnép­szerűbb magyar színész?

• Talán. És mert a személyiségem­ben, az egyéniségemben van valami készség a kompromisszumokra. Hajla­mos vagyok mindig keresni a megegye­zés útját Rendelkezem valamifajta dip­lomáciai képességgel. Ami pedig a leg­fontosabb: a Radnóti Színház az ország egyik legjobb színháza és ezt én igazga­tom 13 éve.

• A szakmai sikereit az ellenfeleinek is el kell ismernie.

• Azok, akik nem rokonszenveznek velem, be kell, hogy lássák, ez az egyik legszínvonalasabb színház az ország­ban.

• Akkor ez egy ideális ország, ahol a tehetséget, az értéket biztosan elisme­rik.

• Na, ezt azért nem mondanám. De nem lehet rajtam fogást találni, nincs, amibe igazán bele tudnának kötni.

• Szóval a Nemzeti…

– Most próbálunk egy darabot, Valló Péterrel találtuk ki, hogy Euripidészt kell játszanunk. Mert a legmaibb, a leggroteszkebb s mégis lírai. A darab arról szól, hogy egy pasast – aki törté­netesen Argosz királya – Agamemnont rábírnak arra, hogy álljon a görög sere­gek élére, s foglalja el Tróját. Fantaszti­kusan nagy megtiszteltetés ez. Ám nem tudnak elindulni, mert nincsen szél. Vé­gül Artemisz istennő azt tanácsolja, hogy áldozza föl leányát, Iphigeneiát, és akkor eljuthatnak Trójához. Szóval, ahhoz, hogy az ember elérjen valamit, bizonyos dolgokat fel kell áldoznia. A történetbe bármit behelyettesíthet. Va­lami nagy dologra készülünk, Trója ost­romára – s mi már néhány ezer évvel később azt is tudjuk, miként végződött a történet. Ennyit a Nemzetiről. Egyéb­ként Agamemnont én játszom.

• Mi most a zsidó újév táján beszél­getünk, amikor azzal köszöntjük egy­mást: jó évre legyél beírva és bepecsé­telve. Mikor teljesülne ez a kívánság?

• Egészséges szeretnék lenni. Örö­mömet akarom lelni a munkámban. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy hosszú évek óta azt csinálom, amit szeretek, amihez – úgy érzem – ér­tek. Ne kényszerüljek olyan helyzetbe, amely nem méltó hozzám. Ne köteles­ségből és kényszerűségből húzzam az igát, hanem örömből. Ötvenöt éves va­gyok, nem akarok már olyasmit csinál­ni, amihez nincs kedvem.

• A kedv jó végszó. Attól, hogy iga­zán fontos ember lett, a Nemzeti Szín­ház kijelölt igazgatója, teheti még azt. amit a kedve diktál, vagy sokkal óvato­sabbnak kell lennie, mennyire változ­tatta meg ez az egész helyzet az életét?

• Van egy vicces és egy komoly vála­szom is. Melyiket akarja?

• Essünk túl mindkettőn. Először a viccesen.

– Azt vettem észre, hogy sokkal na­gyobb igazam van mostanában. Min­den, amit mondok, az alapvetően okos.

És rettentően humoros is lettem, mert sokat nevetnek a tréfáimon. Bölccsé is váltam, mert gyakran kikérik a vélemé­nyemet. (Gúnyos arcot vág, eljátssza, hogy most nagyon bölcs.)

• És a komoly?

• Nem szabad megváltozni.

• Lehet nem megváltozni?

• (Visszatér az „igazi” Bálint András) Remélem. A legfontosabb, hogy az em­ber ne veszítse el önmagát. A család, a rokonok, a barátok nagyon fontosak ehhez. Természetesen semmi sem vál­tozott. Nem lettem okosabb, nem let­tem fontosabb. Dehogy lettem. Semmi sem változott. És bárki, akit a sors ma­gasabb pozícióba helyez, s azt hiszi, et­től jobb lett – téved. Erről szólnak a ré­gi görög darabok. Aki a hübrisz, az elvakultság vétkébe esik, nagy hülyeségeket csinál. Remélem, ez velem nem esik meg.

• A közelmúltban láttam egy prog­ramban. hogy elment beszélgetni egy zsidó ifjúsági szervezetbe, a Somer Ha­cairba. Ma is vállalna ilyet? Nem félne a szélsőjobb sajtó támadásaitól?

• Nem is értem, mit kérdez. Persze hogy elmennék. Például nemrég jártam a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Na­gyon jóízűt beszélgettünk.

• A Széchényi Könyvtárban rendez­tek egy holocaust-kiállítást, a megnyi­tón Radnóti naplója című műsorából Radnóti Komlós Aladárnak írt levelét idézte arról, hogy miért nem vesz részt a költő egy zsidó lap, az Ararát szer­kesztésében.

– 1986-ban mondtam ezt először, amikor még meg sem jelent a napló. Gondoltam, ha megkérdi, mi az én vi­szonyom a zsidósághoz, ezzel fogok vá­laszolni. Radnóti álláspontja ugyanis na­gyon közel áll az enyémhez. (Rövid ide­ig keresi a szövegkönyvet, aztán a mag­nó mikrofonja felé fordul, és úgy mond­ja:) „A szobám falán három ’családi kép’ van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany­-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményé­nek másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem minden látoga­tóm, de az Aranyról is sokan megkérde­zik: ’a nagybátyád?’, vagy ’a rokonod?’ Igen – felelem ilyenkor -, Arany és Ka­zinczy. S valóban nagy- vagy déd-nagybátyáim ők. S rokonom a hitét váltó Ba­lassa, az evangélikus Berzsenyi és Pető­fi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vö­rösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy köze­lebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi sze­mével látott Horatius éppúgy, mint a zsi­dó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János stb. Rengeteg rokonom van. De semmi eset­re sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, ’zsidó feleke­zetű’ vagyok ma is, de nem érzem zsidó­nak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegek­ben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem ’szellemiségem és lelki­ségem’ és ’költőségem’ meghatározójá­nak. Magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel, hogy mi a vé­leménye erről a mindenkori miniszterel­nöknek.”

• Egy színész sok mindent elmond. De amiket ön szokott, azok meglehető­sen személyesnek tűnnek.

– Az önálló estjeim énrólam szólnak. Igyekszem saját magamról beszélni. Amikor Radnóti naplóját olvastam, megtaláltam bennük a magam viszo­nyát a saját zsidó származásomhoz. Az identitásomhoz. Ugye így szokták ezt mostanában mondani? Apám tavasszal halt meg, éppen a hétvégén rakosgat­tam el a családi iratokat. Nagyapám, Bálint Zoltán Bleiernek vagy Bleyernek született. Megtaláltam azt a papírt, amely szerint az akkor még csak 21 éves nagyapám, 1892-ben, kéri a bel­ügyminisztertől, hogy Bálintra változtat­hassa a nevét. Megtaláltam azt az ira­tot, amelyben 1907-ben kiiratkozott a budapesti főrabbinál a zsidó vallásból. Megkeresztelkedett és elvette a nagy­mamámat, aki keresztény, horvát szár­mazású. Megtaláltam szüleim állampol­gárságát igazoló papírjait a háború előttről. Apám félzsidó volt, anyám egé­szen. Így én azt hiszem 74 százaléknál egy kicsit több, 76 százaléknál egy ki­csit kevesebb zsidó vagyok.

• Már amennyire ezt százalékban ki lehet fejezni.

• Ezt utálom a legjobban. Ezt az egész vér dolgot. Ahogy Radnóti is írta.

• Zavarta valaha, hogy mégiscsak zsidó, vagy büszke rá?

• 1943-ban születtem A szüleim nem voltak vallásosak, katolikusnak lettek keresztelve, de nem tartották a hitet. Engem megkereszteltek, de nem jár­tunk semmilyen templomba sem. Én ahhoz a generációhoz tartozom, ame­lyik nem is tudta saját magáról, hogy zsidó. Nekem egy osztálytársam mond­ta az iskolában: Bálint, ti zsidók vagy­tok. Hazamentem, kérdeztem az anyá­mat, mondta, hogy tényleg. De ez nem okozott problémát. Soha nem tartottuk a hagyományokat. Sem a zsidókat, sem a keresztényeket. Én sem vagyok vallá­sos. Az önazonosságomat pedig azt hi­szem, megtaláltam.

• A gyerekének, gondolom, mégis­csak mond majd valamit, ne az osztály­társaitól tudja meg, hogy ő micsoda.

• Biztosan nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy a gyermekem előtt eltaga­dom, a nagyszülei milyen vallásban születtek. Most is mutogattam neki a családi papírokat.

• Nemcsak Radnóti naplóját adta elő. hanem INRI címmel az újszövetségi evangéliumokból is készített egy elő­adást. A műsorfüzetben Vermes Géza Zsidó Jézus című könyvét idézte. „Leg­többen bizonyos előítéletekkel közele­dünk az evangéliumokhoz. A kereszté­nyek hitük megvilágításában, a zsidók évszázados gyanakvástól áthatva, a nem hívők felháborodásra készen. A művelt embernek azonban nem okoz­hat semmiféle nehézséget, hogy leül­jön, és előítéleteit félretéve vegye kezé­be az evangéliumot, mintha először ol­vasná.” Ez majdnem mentegetődzésnek hangzik.

• Nem mentegetődzésnek szántam, de az biztos, ha ma csinálnám, bátrabb lennék vele.

– Bátrabb, miben?

• Nem törődnék azzal, mit szólnak hozzá a keresztények, a zsidók. Túl sok volt bennem a már említett diplomati­kus egyensúlyozóból.

• Félt, hogy lesznek, akik megsér­tődnek?

• Nem akartam senkit megbántani. Elhívtam néhány barátomat a bemu­tató előtt. Hívő keresztényt és mélyen érző zsidót is. De nem azt kérdeztem tőlük, hogy jó-e, hanem azt, ugye nem bántottam meg senkit sem.

• Ha, mondjuk, Sinkovits Imre adna elő részleteket az evangéliumokból, neki is ennyire vigyáznia kellene? Csak attól, hogy nem egy hívő keresztény nyúl hozzá, érzékenyebb a dolog?

• Sokféle vetülete van ennek. Más személyiségek vagyunk. De mondom, ha újra kezdeném, akkor bátrabb len­nék. Ma lázadóbb vagyok, mint egy éve. Másként is mondom ma, mint eleinte.

• Mi történt ezalatt az egy év alatt?

• Rájöttem, hogy nem kell minden­féleképpen megfelelni.

• Nem lehet, hogy megérezte, a kö­zönség toleránsabb, mint gondolta?

• Ellenkezőleg. Nagyon sok groteszk, ironikus, önironikus része van ezeknek a szövegeknek. Azt nem vártam, hogy han­gosan nevetnek majd rajta, de hogy el­mosolyodnak azt igen. De miután mégis­csak Jézusról van szó, a közönség azt gondolja, hogy ez valamifajta Áhítatot követel meg.

• Érez valamifajta erkölcsi felelőssé­get, mert talán akadnak, akik úgy néz­nek önre, mint egy olyan zsidóra, aki mégiscsak sokra vitte közülünk?

• Nem tartom magam zsidónak. Bár a származásomat sohasem tagadtam. Ma­gyar zsidó asszimiláns családban nevel­kedtem. Az anyai nagyszüleim 1919-ben keresztelkedtek ki. Miért éppen április­ban a kommün idején, már nem tudom kitől megkérdezni. Nem érzek több kö­zösséget valakivel csak azért, mert a nagyszüleink közös vallásban születtek. Az a tulajdonsága valakinek, hogy az ősei milyen istenben hittek huszad, vagy negyvened rangú kérdés.

• Baj csak akkor szokott lenni, ha mások másként gondolják. Radnótinak ez az életébe is került.

– Ha ilyen típusú támadás ért, én mindig nagyon öntudatos és harcos voltam. De a zsidó nacionalizmust leg­alább annyira megvetem, mint bárme­lyik másikat. Mindenfajta faji gondol­kodást megvetek és magamtól távollé­vőnek tartok. Mint Radnóti.