Évák Moldovában
Az ősz beköszöntével, az ünnepek elmúltával jól esik felidézni a nyári emlékeket. Munkatársaink sokfelé jártak a nyáron, s így beszámolóikból megismerhetjük a moldáviai és a szlovéniai zsidó nők helyzetét, valamint beszámolót olvashatunk a ravensbrücki lágert feltáró női régésztáborról. Folytatjuk az októberi számban már érintett válás témakörét is, Wirth Judit a rabbinikus válást mutatja be női szemmel. Könyvismertetőnkben a híres politikusasszony, Golda Meir önéletírását mutatjuk be, amelyben politikai események mellett saját válását is elmeséli.
Ülök a kisinyovi zsidó nőegylet, a Chava (Éva) egyik lelkes tagjával a taxiban, és körbejárjuk a kisinyovi zsidó intézményeket. A régi, cirill betűs utcatábla még kivehető az új névtábla: „ulica Habad Lubavics” mellett, ami – biztos, ami biztos – latin betűkkel is közli, hogy itt van az a „Street”, ahol a lubavicsi zsinagóga működik – abban a városban, melynek lakossága 60%-ban zsidó volt az I. világháború idején, és ahol az a véres pogrom volt 1906-ban, amely nagymértékben hozzájárult az AJC (American Jewish Committee) megalapításához.
Kísérőnőmet, Larát kérdezem, mi a helyzet a mikvével, mire azt válaszolja: tekintve, hogy az apja lengyel zsidó, anyja lengyel, ő maga Kazahsztánban született a háború alatt, a férje viszont grúz, akitől elválva gyerektelenül, kettesben a kutyájával él – őt nem érinti ez a kérdés. Ez a rövid élettörténet jól illusztrálja a most 14000 körülire becsült moldáviai zsidók életét.
Kísérőm meséli, hogy a válása után gondolkodott az aliján, de hát minden barátja itt, Kisinyovban él. A nála fiatalabb öccsét és főleg annak gyermekeit azonban már nem lehet itt tartani, beadták a papírjaikat. A zsidó népesség elöregedése és a fiatalok elvándorlása a moldáviai zsidó közösség legnagyobb kihívása. Kevesen vannak olyanok, mint a Zsidó Közösségi Ház talpraesett, fiatal és angolul kiválóan beszélő munkatársa, Valeria, aki kérdésemre, hogy tervezi-e az aliját, azt felelte: „Valakinek kell segíteni ennek a szerencsétlen országnak!”
Szerencsétlenségből valóban kijutott Európa azon részének, a most Moldáv Köztársaságnak nevezett területnek, amit földrajzilag Besszarábiának nevezhetünk, hiszen területén jelenleg is négyféle kisállam működik: a bulgárok lakta terület, a török kormány által támogatott ún. gagauz autonóm terület, a Transz-Dnyeszteri, főleg oroszok lakta terület – ahol nemcsak az Orosz Köztársaság legnagyobb európai hadserege állomásozik, hanem még ráadásul külön pénzt is nyomnak: a szuvorovot -, és maga a moldáv terület, ami amúgy az állam maga. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a zsidó szervezetek főleg állami feladatokat látnak el: – külföldi pénzügyi támogatással – egészségügyi, oktatási és szociális intézményeket működtetnek.
Annál is érdekesebb a zsidó nőegylet működése, mert alapítói jelentős szakmai és társadalmi presztízzsel rendelkező, középkorú nők, akik megelégelték, hogy a pénzügyi támogatás az öregeknek megy, akik hamarosan meghalnak, valamint a fiataloknak, akik így is, úgy is elmennek, miközben ők, akik eldöntötték, hogy itt maradnak, nem kaptak semmilyen segítséget. Erre létrehozták az egyletet, az újságot, és a hitközség vezetőnőjének támogatásával – a híres irodalom- történésszel, dr. Rita Kleimann-nal együtt – szervezkedni kezdtek. Sokat jelentett a hitközségi támogatás, és rengeteget Rita Kleimann hozzáállása. Kérésemre bölcs mosolyával mesélte, mennyi energiájába került a főleg férfiakból álló hitközséget meggyőznie arról, hogy ő nemcsak nő, hanem vezér is, de mindezt úgy, hogy ne fitogtassa túlzottan az erejét, mert akkor a férfiak „kinyírják”. Ez az általa „női típusú” vezetési módszernek nevezett furfang jól működik, hiszen büszkén mutatja a virágzó zsidó intézményeket az óvodától és a pedagógusképzőtől a diák klubig vagy a nyugdíjas otthonig, ahova busszal hordják be a Kisinyov környékén élő idős zsidókat. Mivel erre, mint bármelyik más szolgáltatatásra is, nagy az igény, van, akinek csak csütörtöki sabbat jut, tudniillik akkor tartják meg neki a szertartást, amikor szabad buszkapacitás van.
Kleimann alapelve: „nem minden hagyomány jó hagyomány” és csendesen segíti a zsidó hagyomány átgondolását és megélését – női szempontból. És ebben az Éváknak nagy szerep jut, mint mindenhol máshol is, a holokauszt utáni Kelet-Európában.
Pető Andrea
Szerkesztők: Kuti Andrea (rovatvezető), Juhász Borbála, Pécsi Katalin, Pető Andrea, Sándor Mónika, Toronyi Zsuzsanna, Wirth Judit. E havi számunk szerkesztője: Pécsi Katalin. A szövegeket gondozta: Toronyi Zsuzsanna
Címkék:2001-12