Európát félti a Moszad egykori főnöke

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Emberek, ideje felébredni!
Forrás: Hetek

2008. március 1. / Eperjesi Ildikó
Irán térdre kényszeríti a nagyhatalmakat, és folytatja atomprogramját – jelentette ki az iráni elnök egy nagygyűlésen a perzsa ország déli részén. Mahmúd Ahmadinezsád szerint a muzulmán köztársaságnak jóval nagyobb az elszántsága, mint amekkora a nyugati hatalmak ereje arra, hogy rábírják Teheránt az urándúsítás felfüggesztésére.

Ahmadinezsád újabb kirohanást intézett Izrael ellen. Most „mocskos kis baktériumnak” nevezte a zsidó államot, amelyet szerinte vadállatként rászabadítottak a közel-keleti térségre. A befolyásos iráni forradalmi gárda vezetője néhány napja rákkeltő kórokozónak nevezte a zsidó államot. Mohamed Ali Dzsafari azt jósolta, hogy a Hezbollah libanoni terrorszervezet keze hamarosan elpusztítja Izraelt.

Teherán nem ismeri el Izrael létezéshez való jogát, és Mahmúd Ahmadinezsád elnök korábban maga is többször előrelejezte a zsidó állam pusztulását. A kirohanások miatt Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult.

Ideje, hogy Európa felébredjen – ezt már izraeli biztonsági szakemberek mondták Budapesten. „Ha egyszer Irán atombombára tesz szert, az nem csak Izrael államát veszélyezteti, hanem az egész világot, elsősorban Európát. Iránnak ugyanis már vannak 3500 kilométer hatótávolságú rakétái, amelyek majdnem mindegyik európai fővárost elérik” – mondta Dani Jatom, az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egykori vezetője.

Iránnak egyre messzebb érnek saját fejlesztésű ballisztikus rakétái. A Sihab-3-as 1300 kilométeres távolságot képes megtenni. Titkosszolgálati értesülések szerint az Észak-Koreától beszerzett BM-25 típusú lövedék hatótávolsága már 3-4 ezer kilométer.

Juval Steinitz biztonsági szakértő szerint az iráni vezetők taktikája az, hogy kizárólag Izraelt fenyegetik szavaikkal, így az európaiak azt gondolhatják, hogy ők biztonságban vannak. „Az irániak nem csak Izraelt vették célba, hanem Európát és Amerikát is. Az bizonyítja ezt, hogy bár az iráni rakéták már három éve is képesek voltak elérni a Közel-Kelet bármely részét, természetesen Izraelt is, még mindig azon dolgoznak, hogy minél nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakétákat fejlesszenek ki. Már van kétfajta rakétájuk, amellyel akár Közép-Európát, így Budapestet is elérhetik. Becslések szerint egy-két éven belül már Londonig is elérhetnek az iráni rakéták, aztán pedig az Egyesült Államokat veszik célba” – mondta Steinitz.

A nyugat-európai országok azonban továbbra is intenzíven kereskednek Iránnal. Az ÖMV osztrák olaj- és gázipari konszern óriási energiaipari együttműködésre készül a perzsa országgal. Németország és Franciaország pedig Teherán egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.

„Európának le kell állítania a kereskedést Iránnal, mivel ellenkező esetben Iránt megerősíti, és így a muzulmán köztársaságnak elég anyagi forrása lesz ahhoz, hogy felgyorsítsa atomprogramját” – vélekedik az egykori Moszad-főnök.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

támogatás