Etióp nemzeti legenda, egy tisztázatlan liaison

SÁBA KIRÁLYNŐJE ÉS SALAMON

Etióp nemzeti legenda, egy tisztázatlan liaison

Történetekben, mármint azokban, amelyekben nők is szerepelnek, mindig igen sok az ellentmondás. Különösen igaz ez a szerel­mi históriákra. A történet szereplői, va­lamint az őket körülvevők az esemé­nyek előtt/közben/után szenvedélyesen vitatkoznak, veszekednek és találgat­nak, mi történt (és hogyan nem), meg miért, ha mégsem. Esetünkben egy geez (etióp) nyelvű keresztény legendagyűj­temény egyik rövid passzusából azt tud­juk meg, hogy „királlyá tette Salamon a fiát, Ebna Hakimot, s elküldte Etiópia földjére, hogy uralkodjék annak minden vidéke fölött”.1 A fiúról a Királyok könyve és egyéb kanonizált zsidó forrá­sok mit sem tudnak, sőt azt sem, hogyan (és kinek) nemzhette a király a gyerme­ket. Az etióp források, Sába királynőjé­vel való találkozását jelölik meg a gyer­mek fogantatása „okának”. A következőkben igyekszünk összevetni a for­rásokat és az eltérő verziókat, már csak azért is, mert a fent nevezett Ebna Ha­kimtól származtatja magát több jóravaló etióp dinasztia is, valamint az Etiópiá­ban élők közül sokan ma is zsidónak vallják magukat, eredetüket illetően pe­dig bőszen a királyi frigyre és annak kö­vetkezményeire mutogatnak. Lássuk, mit tudunk a feltételezett idill sze­replőiről, majd azt, tó mit tud az esemé­nyekről. Kezdve a Királyok könyvével: Salamon király a bibliai szövegekből több dologról is ismeretes, a bölcsessé­géről, (lKir 3. 5-15, 4. 29-34) igazsá­gos ítéleteiről (uo. 3. 16-28), a Szentély felépítéséről (uo. 5- 8) és persze szám­talan feleségéről és nőügyeiről. Háre­mének gyöngyszeme a fáraó lánya (lKir. 3. 1), a többiekről pedig azt tudjuk meg: „.. .hétszáz felesége volt, és há­romszáz ágyasa… ” (1 Kir 11.2). Ehhez még hozzávehetjük, hogy az Énekek Énekének szépséges pásztorlánya is őeléje fut, amikor hintón érkezik: „Íme ez Salamon gyaloghintaja… hálóágyat csinált magának Salamon a libanoni fákból, oldalát aranyból, ágyát bíbor­ból, belső része pedig ki van rakva sze­retettel.” (Én. Én. 3. 7-10) Sába ki­rálynőjéről a bibliai szöveg nem sokat árul el, csak annyiban említi meg, amennyiben Salamon szempontjából ér­dekes. „Sába királynéja hallotta Sala­mon hírét… elment hozzá, hogy nehéz kérdésekkel próbára tegye. Bejött nagy sereggel Jeruzsálembe tevékkel… ame­lyek sok aranyat és ezüstöt hoztak… Sa­lamon pedig mindenre megfelelt neki. Amikor látta Sába királynője Salamon egész bölcsességét, a házat, amelyet épí­tett, asztaláruik étkeit… pohárszékeit… a lélegzete is elállt. (…) és mondta: áldottak embereid, boldogok szolgáid akik udvarolnak neked minden időben és hallhatják bölcsességedet… És adott a királynak száz és húsz talentum aranyat és igen sok fűszert és drágakövet. ” (1 Kir. 10. l-9 és 2Krón. 9.1-12) A bib­liai szövegben első pillantásra nem nagyon lehet a két uralkodó közötti szerel­mi évődés biztos jeleit felfedezni; a feje­delmi turizmust akkor már feltalálták, a kérdezgetősdi-próbáratevősdi is gyakori kelléke volt a diplomáciai tárgyalások­nak (erre nézve lásd Nizámi Aruzi, 12. századi perzsa költő megjegyzését, amelyben a szeldzsuk török dinasztiát szapulja, amelynek tagjai annyira tudatlanok, hogy tárgyalásaikon már történe­teket, feladványokat és találós kérdése­ket sem tesznek fel). A lakoma és a po­hárszék említése már elgondolkodtató (véssük is emlékezetünkbe, csehovi pisztolyok ezek a legendák szerzőik ke­zében), de egy ilyen előkelő vendég mégsem maradhat éhen és szomjan. A királynő búcsúszavaiban már talán fel­lelhető némi asszonyos rajongás, de egyszerű olvasatban betudhatjuk az ud­vari etikettnek is, adományait pedig akár adónak is felfoghatjuk. A viszonylag ké­seinek számító midrásgyűjtemény, a Targum Séni Eszter2 (Eszter 1. 3-hoz) azonban már kissé eltérően számol be az eseményekről. Eszerint Salamon az egész világon, valamint az állatokon, angyalokon és démonokon is uralkodik, és beszélni is tud mindegyikkel. Egyszer borozgatástól nekividámulva (akárcsak Ahasvéros) magához rendeli a világ összes állatát, démonát és szellemeit, hogy táncukkal szórakoztassák. Annyi­ra azonban nem volt elázva, hogy ne tudta volna „egyenként néven szólítani mindegyiket”, és kiderült, hogy egy ma­dár hiányzik. A madár később mégis be­esik, és azzal mentegeti magát, hogy olyan messzi vidéken járt, ahol már Sa­lamon sem uralkodik. Ott talált egy Kiton nevű várost, messze Keleten, ahol az arany és ezüst csak úgy hever az utcán, a városban nem ismerik a fegyvereket. Azt is elárulja, hogy egy nő uralkodik felet­tük, akit Sába királynőjének hívnak. Sa­lamont felcsigázták a hallottak, és egy le­velet kötött a madár szárnyai alá, aki kézbesítette is a királynőnek. Megírta benne, hogy milyen hatalmas király is ő, és a Kelet többi királya már mind eljött hozzá, hogy hódoljanak előtte. Így elvár­ja, hogy Sába királynője is tegye tisztele­tét. A levél záró formulája: „Ha eljössz, minden királynál nagyobb tiszteletben részesülsz, ha nem, királyokat, légiókat és lovagokat küldök ellened. Királyaim a mező vadjai, lovagjaim az ég madarai, légióim pedig a démonok, szellemek, éj­szakai lények. A démonok éjszaka ágyadban fojtogatnak majd, a vadak el­pusztítanak a mezőn, a madarak pedig felemésztik tested. ” Nyájas invitálásnak ki tud ellenállni? Sába királynője azon­nal felkészült az útra, válogatott ajándé­kokat küldött maga előtt, és a hétéves utat Jeruzsálemig három év alatt tette meg. Salamon üvegpalotájában várako­zott vendégére. Az üveg azonban meg­csalta Sába szemét, azt hitte, Salamon víztükrön ül, és amikor elé akart lépni, fellebbentette szoknyáját, hogy ne le­gyen vizes, ekkor kivillant a lába, amely láthatólag szőrős volt. Salamon – aki tudjuk, igen bölcs – úgy kommentálta a látványt: „Szépséged egy asszonyé, hajad azonban férfié. Mert férfinek éke az, de az asszonyt elcsúfítja.”

E forrás szerint tehát nem valószínű, hogy Salamon – amúgy is tekintélyes hárem birtokában – szemet vetett volna az imponálóan gazdag, de szépséghibás királynőre. Muszlint források is nagyjá­ból így mesélik a találkozást a Korán 27. szórajának 17-45. verseiben. Sokat nem tesznek hozzá. Pontosítják, hogy a ma­dár egy bizonyos „hudhud”, a királynőt pedig Bilkisnek hívják, amely elterjedt név volt, az Ezeregyéjszakában is több csábos asszony viseli. Csak rosszmájú filológusok (akiknek semmi sem szent) etimologizálnak akképp, hogy a nevet a héber pileges, azaz „ágyas” kifejezéssel hozzák összefüggésbe. Ez azonban csak amolyan tudományos pletyka. Az etióp nemzeti krónika, a Kebra Nagest ki­hagyja a többiek által ismert, Sába szá­mára kissé kínos jelenetet, és azt állítja, a találkozásból házasság lett, és így szár­mazhat az etióp dinasztia magától Sala­montól. Egyéb (kevésbé hivatalos, de annál pikánsabb) etióp források részle­tezik Salamon és a királynő találkozását, de merőben másként mesélik a sztorit, mint az eddig láttuk. Szerintük Salamon maga elé rendeli Sábát, eddig nincs is el­térés (a Targum Sénihez képest), és egy héten keresztül gazdagon megvendége­li, miközben csak azon gondolkodik, hogyan kaphatná meg a világszép ass­zonyt, de az erényes Sába ellenáll. Utol­só este Salamon cselt eszel ki (mondtam már, hogy bölcs?), és még pazarabb fo­gásokkal kápráztatja el a királynőt, éjje­lig mulattatja, amíg olyan késő nem lesz, hogy a királynő fáradt hazatérni szállására, így Salamon szobát nyit neki saját palotájában, de kiköti, az asszony semmit nem vehet el, ami nem az övé, különben Salamonnal kell hálnia. Az asszony könnyedén belemegy, mivel nem vette észre, hogy a pompás vacsora egyszersmind igen fűszeres is volt. Az erős fűszerektől pedig hamar megszom­jazik az ember. (Füstöl már a bibliai szö­vegben elrejtett csehovi pisztoly csö­ve…) Erre számítván Salamon egy po­hár vizet helyez el az asszony szobájá­ban, és vár. A királynőt felkelti a szom­júság, rámered a pohárra, és azt gondol­ja, elég sötét van ahhoz, hogy senki ne vegye észre, elvette a pohár vizet. Salamon csak erre vár, világosságot gyújt, és rajtakapja az asszonyt a pohár vízzel. A fogadás meg ugye fogadás.

Sturovics Andrea

Csodatévő Takla Hájmánót, 3. fejezet, 3 (válogatás), vál., ford., jegyz. és utószó: Ormos István, Budapest, Helikon Kiadó, 1986, 7. o.

2 Datálása vitatott, S. Gelbhaus a 4. szá­zadra datálja, L. Munk inkább a 11. század­ra (vö. Encyclopaedia Judaica, CD-ROM, „Targum Sheni” szócikk).