Esterházy Péter: Ki a heccmester?

Forrás: Élet és Irodalom

2008. április 13. Bayer Zsolt ama cikke szó szerint szóra sem érdemes. Semmi. Széles Gábor ajánlata, hogy tekintsük egy lehetséges vita (miről is?) kiindulópontjának, komolytalan: vagy cinikus, vagy nevetséges.

	Esterházy Péter

Hogy mennyire abszurd szöveg ez, azt – sajnos – igazán jól akkor látnánk, ha lefordítanánk valamely indogermánra, és ha ezt megmutatnánk nyugati, lehetőleg nem neonáci barátunknak, nem hinné el, hogy ezt most írták, megesküdne, hogy valamikor a negyvenes évek elején született, de azt aztán végképp nem hinné el, hogy ez a mai Magyarországon meg is jelent, mégpedig nem paródiaként, és amikor azt hallaná tőlünk, hogy a szerző a jobboldal egyik legkedveltebb újságírója, akkor már tudná, nyilván csak tréfálunk vele.
Valami attól lesz belőle, ahogy reagálnak rá. Megint képzeljük el, hogy egy ilyen írás szerzője, ha valami csoda folytán mégis megjelenne a szöveg, két nap múltán mondjuk Angela Merkellel ünnepel nyilvánosan. Elképzelhetetlen. Ez a nagyon nagy különbség a magyar és az európai (mert ez most különböző!) eljárás közt, nem pedig az antiszemita stb. esetek száma. Azok se jobbak, de legalább igyekeznek néven nevezni a nem jójukat. Itt Orbánék jókedvűen barátkoztak a Fidesz-születésnap alkalmából. Látván láthattuk, Bayer a legmagasabb szintről mondatott szalonképesnek. Ez volt az üzenet; minden rendben, ő a mi emberünk. Néhány fontos jobboldali szereplő azonnal elutasította a cikket, Dávid Ibolyától Körmendy Zsuzsáig, Deutsch-Fürig, ezt érdekemben áll megjegyezni, azonban minden jobboldali fórum azt sugallta, szóval, tettel és mulasztással, hogy itt semmi felháborodnivaló nem történt (sőt, szervezett hadjárat és felhabosítás és természetesen figyelemelterelés, ahogy a Magyar Nemzet írástudóárulás-szakértője nagy morális érzékenységgel megjegyzi).
Mind közül én csak a Heti Válaszon csodálkozom. A lap nem tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon minderről, sőt (ez ugyanaz a sőt) az ügyről közölt korrekt idézet-összeállítása fölé azt írta, volt arca azt írni: Heccmesterek. Hogy kell ezt akkor értenünk? Mit mond evvel olvasóinak a legjobb szellemiségű jobboldali hetilap? Hogy aki itt megszólal, mindegy, hogy zsidózik, vagy ezen fölháborodik, az ugyanaz? Hogy az az értékrend, amelyet a konzervatív lap ott hétről hétre konzervál, nem tud ez esetben különbséget tenni?
Elég, nem elemzem; szánalmas. És nem értem, mért kell ennek így lennie. És nem hiszem el, hogy ők ne tudnák mindazt, amit elmondtam. De a tudásukat valamiért nem engedik napvilágra. Pedig nem volna itt sok teendő, kis természetes fintorgás, reflexszerű undor – polgári, konzervatív, nemzeti, magyar. Elmaradt, mért? És mért volna akkor hisztéria, vagy nem logikus mindebben valami félelmetest látni, és visszamenőleg így már abban a nyomorúságos, eredendően szóra sem érdemes cikkecskében is?