És ki ül a vádlottak padján?

Abból a roppant nagy és roppant sötét dzsungelból, amibe napjainkra könyvkiadásunk jutott, az elburjánzott aljnövényzetből próbál kiemelkedni egyik-másik jobb sorsot remélő és jobb sorsra érdemes kiadó. Most ezek közül kettő összefogott – a Cserépfalvi és a Göncöl – hogy megjelentessen egy rendkívül fontos könyvet, Jean Paul Sartre Vádirat az antiszemitizmus ellen című művét. Azt a könyvet, amely 44 évvel ezelőtt már megjelent magyarul, de amit antikváriumokban még szerencsés kezű könyvmolyok sem lelhetnek meg.

A “Vádiratnak” 44 év elteltével is van aktualitása. Ma is van antiszemitizmus, virulens antiszemitizmus, megvannak mélyen kapaszkodó gyökerei, megvannak a tápláló forrásai: jó tehát, ha tudják a ma élő nemzedékek, mi is az antiszemitizmus, miféle ember- fajta az antiszemita, és persze azt is: a világnak miféle lakója a zsidó.

Sartre a francia antiszemitizmus, a francia antiszemiták ellen emel vádat, de aki figyelmesen olvassa sorait, azonnal belátja, hogy azokon a helyeken, ahol Sartre “franciát” mond, a szó könnyen helyettesíthető a “magyarral”, és alighanem bármely más náció nevével.

“Az antiszemitizmus a szegény ember sznobizmusa” – írja egy helyen Sartre, és minden bizonnyal egy lényeges dologra tapint rá. “A gazdagok legnagyobb része inkább csak felhasználja ezt a szenvedélyt (ti. az antiszemitizmust) anélkül, hogy átadná magát neki: ugyanis egyéb dolguk is van. Rendszerint a középosztályban van megfelelő talaja, mert annak nincsen se földje, se kastélya, se háza, legfeljebb valamelyes készpénze” – írja tovább Sartre. Megtudjuk tőle, hogy az antiszemitában nincs vágy arra, hogy értékes legyen. Viszont bizonyos rangot akar, ahhoz pedig elengedhetetlen a zsidó létezése – a zsidó mellett ő rangos lény…

Az idősebb nemzedék még jól emlékszik azokra az időkre, amikor az antiszemiták közhelye volt ez a mondat: “Igen, ha minden zsidó olyan volna, mint te…” – Sartre eloszlatja a “jó zsidó”, “rossz zsidó mítoszát: “…az ilyen baráti bizonygatások sohasem őszinték, mert hiszen az antiszemita elgondolásai keresztülvitelében még a “jó zsidókat” sem óhajtja meg- kímélni, még ha hajlandó is beismerni, hogy a környezetében lévő néhány zsidónak vannak jó tulajdonságai, azt már nem hajlandó belátni, hogy másnak is lehettek zsidókkal hasonló jó tapasztalatai.”

Ami a zsidókat illeti, Sartre analizálja őket, magatartásukat, asszimilációra való hajlamukat vagy hajlandóságukat, illetve kirekesztettségüket, mindezek okait. A zsidó – írja Kafka “A per”-ére utalva – “egy végtelenül hosszú perben áll. Nem ismeri a bíráit, s ügyvédeit is alig, nem tudja, mivel vádolják, de tisztában van vele, hogy bűnösnek tartják. Az ítéletet mindig felfüggesztik egy kis időre, s ő igyekszik azt Kihasználni, hogy ezer módon bebiztosítsa magát; de minden vaktában megkísérelt elővigyázatossága csak még súlyosbítja a bűnösségét”.

A recenzens a legszívesebben minden egyes sorát idézné a könyvnek, de akkor minek a könyv? Igaz is, minek ez a könyv? Sartre hallatlan energiával, türelmes kutatás nyomán kérlelhetetlen logikával állítja pellengérre az emberi butaságot, fogalmazza meg vádiratát az antiszemitizmus ellen, másrészt pedig mély bölcsességgel, nem kevésbé mély humánummal bogozza ki az antiszemitizmus kiváltó okait, cáfolhatatlan érveket sorakoztat fel az antiszemitizmus ellen – igazán csodálatos írói-emberi produktum ez a könyv. Csakhogy.

Csakhogy ki ül a vádlottak padján? És ki ülteti oda? És ki a bíró, aki ítéletet hoz? És hoz-e ítéletet? Fájdalom, Sartre saját hazájában sem tudta megszüntetni az antiszemitizmust, megtérésre, de legalábbis belátásra bírni az antiszemitákat. Félő, hogy most nemigen azok fogják elolvasni ezt a könyvet magyar nyelven, akiknek el kellene olvasniuk, akikre “ráférne”, hogy elolvassák – de ha elolvassák is, vajon tanulnak, okulnak belőle? Talán filoszemitává válnak általa? De legalábbis közömbössé? Hiú gondolat volna az ilyen. Érjük be hát annyival, hogy a két kiadó – a Cserépfalvi és a Göncöl – tisztességes összefogása minden bizonnyal “alapmű” megjelenését eredményezte, s nem az ő hibájuk, s nem is a fordítóé, H. Perei Éváé, s nem is az előszót író Braun Róberté, ha ez a nagyszerű munka nem fogja jobb belátásra bírni az antiszemitákat. Náluk emelkedettebb olvasóközönségnek azonban értékes olvasmánya lesz.

J. L.