És elkerülni lehetőleg a konfliktust 1999.szeptember

És elkerülni lehetőleg a konfliktust 1999. szeptember

A Hit Gyülekezete nem fütyül, az SZDSZ nem táncol

Folyóiratuk szeptemberi számában Ró­zsa T. Endre úr úgy nyilatkozik („És elkerül­ni lehetőleg a konfliktust” cím alatt), hogy az izraeli Sasz párt mögött álló „kemény vallási-ideológiai mozgalom” viszonya e vallásos párthoz „az SZDSZ és a Hit Gyüle­kezete kapcsolatára emlékeztet”. Továb­bá: „A párt …úgy táncol, ahogy a rabbi fü­tyül”, mármint Ovadja Joszéf rabbi, a val­lási-ideológiai mozgalom irányítója.

Habár mostanában politikai divattá vált bizonyos körökben a Hit Gyülekezetét kü­lön, az SZDSZ-t külön, és mindkettőt egy­mással összefüggésben is sározni, én nem tudom, miért kell e divatnak a Szombatnál is hódolni. Annál kevésbé értem ezt (és Rózsa T. Endre e szavait), mivel több évi, közeli személyes ismeretségekből merített tapasztalataim szerint a Hit Gyülekezete nem áll vallási-ideológiaimozgalomként az SZDSZ mögött, mely utóbbi egyáltalán nem úgy táncol, ahogy a „rabbi fütyül”. Sőt: az SZDSZ nem táncol, a HGY-ből pedig nem fütyülnek.

A hitelesség okából megjegyzem még, hogy soha nem voltam, ma sem vagyok a Hit Gyülekezete tagja, az SZDSZ-ből pedig már hat éve kiléptem.

Gadó György

Netanjahu viszonya a sajtóval különösen rossz volt

Úgy vélem, nem lenne helyénvaló, ha szó nélkül hagynám, ami a beszélgetésen az izraeli sajtóról, főleg a sajtó állítólagos „Netanjahu-ellenességéről”, sőt – „zsigeri Netanjahu-ellenességéről” elhangzott.

Ugyanis, nem jól ismeri az izraeli sajtót, aki azt feltételezi róla, hogy „aki nem ro­mantikusan baloldali, azt nem szereti”, ezért nem szereti Netanjahut, és ezért „bánt el vele csúnyán”. Izraelnek már vol­tak jobboldali miniszterelnökei, a sajtó ép­pen olyan keményen bírálta őket, mint a baloldaliakat, de senki nem vonta kétség­be sem Menahem Begin, sem Jichak Samir feddhetetlenségét. Ami a baloldali kor­mányfőket illeti, Jichak Rabin 1978. évi lemondását egy újságírói leleplezés okoz­ta, hogy felesége, Lea, egy dollár-számlát tartott Amerikában (ami az akkori izraeli törvények szerint tilos volt) és Rabin lovagiasan magára vállalta a vétket és levonta a (nem feltétlenül szükségs) következ­ményeket. Ehud Barak politikai karrierjét pedig majdnem derékba törte a Yediot Ahronotban megjelent cikk, amely (mint később kiderült, alaptalanul) azt állította, hogy mint vezérkari főnök cserbenhagyott sebesült katonákat. E vád alapján született meg a Likud jelszava: „Barak barah” („Ba­rak elszökött”). Arje Deri Sasz-párti volt belügyminisztert – tehát sem jobb- sem baloldali, egyszerűen csak ortodox – is egy újságírói tényfeltárás alapján állították bí­róság elé, és ítélték négyévi börtönbünte­tésre. Nem is szólva arról, amit a sajtó éve­kig Simon Peresszel műveit, mi mindennel vádolta és miért támadta.

Igaz, hogy Netanjahu viszonya a sajtó­val különösen rossz volt. Ez azonban első­sorban Netanjahu hibája volt. Szinte az utolsó pillanatig éles kampányt folytatott az „ellenséges sajtó” ellen. Utolsó kam­pánygyűlésén hétszer egymás után kiáltot­ta, hogy a sajtó „fél, fél, fél”, amíg a közön­ség is csatlakozott a jelszóhoz – pedig a va­lóságban ő félt a sajtótól. De nem múlt el két hét sem Barak győzelme után, és az ál­lítólag „baloldaliakat kedvelő sajtó” éppen olyan kíméletlenül kezdte bírálni Barakot, mint azelőtt Netanjahut és éppen úgy a szemére hányta teljesítetlen ígéreteit vagy hibásnak minősített lépéseit. Az izraeli saj­tó képviselői ugyanis nem szoktak mint mikrofon-állványok állni a miniszterelnök, a vidékfejlesztési vagy bármely más mi­niszter előtt, és senkitől nem hagyják elko­bozni kazettáikat. Zsigeri módon kutatják és megvilágítják a tényeket, függetlenül at­tól, hogy kormánypárti, ellenzéki, jobb­vagy baloldali tisztségviselőről van-e szó.

Azon viszont egy kissé csodálkozom, hogy a beszélgetés résztvevői figyelmét va­lamilyen módon elkerülték a valóban zsi­geri gyűlölet megnyilvánulásai. Azokéi, akik annak idején SS-egyenruhában és Arafat-kefijával ábrázolták Jichak Rabint, árulónak és nemzetvesztőnek kiáltották ki, a nevét viselő koporsókat vittek a tünteté­seikre és kétségtelenül részesei voltak an­nak a hecckampánynak, amely végül a mi­niszterelnök meggyilkolásához vezetett.

Yehuda Lahav

Rison Lecion, Izrael