„Emlékhely és névoszlop”

Amióta Kőbányai János szerkeszté­sében újra megjelenik a Múlt és Jövő, és Komoróczy Géza megjelentette a kétkötetes Zsidó Budapest-et, nincse­nek ajándékozási gondjaim. Izraeltől Amerikáig minden barátom könyves­polcán ott sorakoznak a Kőbányai és Komoróczy által szerkesztett könyvek, folyóiratok.

Lapozom a Zsidó Budapest-et. A 612. oldalon, Zsidó élet ma Budapes­ten cím alatt ez áll: „1988. január 1.: Megalakult a M. Tud. Akadémia Judaisztikai Kutatócsoportja.” Majd a 613. oldalon: „1988 végén megjelent a Múlt és Jövő antológia, majd 1989-ben a hajdan, a két világháború kö­zött, Patai József idején korszakos je­lentőségű zsidó kulturális folyóirat új folyamának 1. füzete.”

A kutatócsoportot Komoróczy hozta létre, a Múlt és Jövő-t Kőbányai. Kette­jük nevéhez fűződik az a két fontos esemény, mely a Zsidó Budapest sze­rint jelzi, hogy változások történtek a magyar zsidóság életében.

Ezek után váratlanul ért és szomo­rúan érintett az a három cikk, mely a Múlt és Jövő körüli vitáról az ÉS-ben megjelent.

A Holocaust-emlékkönyv, melyet a Tedisz, a Teljes Evangéliumi Diák- és ifjúsági Szövetség adott ki a vidéki zsi­dóság deportálásának 50. évfordulója alkalmából, közli Tatár Györgynek, a judaisztika másik jelentős személyi­ségének szép tanulmányát. A tanul­mányt a szerző Komoróczy Gézának ajánlja, címe Az edények széttörése. Arról szól, hogy 1961-ben, az Eichmann-per idején maroknyi öregember Martin Bubert ünnepelte meghitt kör­ben abból az alkalomból, hogy 36 évi munka után Buber befejezte a zsidó Biblia anyanyelvére, németre fordí­tását. „Anyanyelvűnkön, németül ün­nepeltek, közös múltjuk sírkövének immár csak számukra kibetűzhető nyelvén.”

Tanulmányát Tatár egy kérdéssel zárja: vajon kinek szól ez a fordítás?

„…ez a fordítás annak a két – még nem létező – olvasónak szól, akik mi­közben együtt olvassák az Ézsaiás 56,5-öt, ugyanazt olvassák és ugyan­azt értik. Ezen a helyen Izrael Istene beszél azokhoz, akik utódok le­hetősége nélkül pusztulnak el. Így hangzik:

„Adok nekik házamban és falaim­ban emlékhelyet és névoszlopot / Jobbat fiaknál és leányoknál, világ­örök nevet adok nekik, mely ki nem vágatik.’ Annál a szónál, hogy ’emlékhelyet és névoszlopot’, mindketten tudni fogják, hogy az így fordított hé­ber szó: jad vasém, az örökre elpusz­títottak jeruzsálemi emlékhelyének a neve. E feltevés szerint e két együttolvasónak ’szól’ ez a fordítás.”

Komoróczy és Kőbányai az a két már létező olvasó, nem zsidó és zsi­dó, akik az „emlékhelyet és névoszlo­pot” szavaknál tudják, hogy az így for­dított héber szó jad vasém. Azt kívá­nom, hogy a viszálykodás helyét – ahogyan azt oly sok bibliai példa bizo­nyítja – a megértés, a kölcsönös meg­becsülés váltsa fel.