Elvállalt felelősség – Megnyílt a Holocaust Dokumentációs Központ Emlékgyűjtemény

Elvállalt felelősség

ÜNNEPÉLYES KÜLSŐSÉGEK ÉS KIEMELKEDŐ BIZTONSÁGI INTÉZ­KEDÉSEK KÖZEPETTE, A FE­LELŐSSÉGVÁLLALÁST HANGSÚ­LYOZÓ POLITIKUSI BESZÉDEKET KÖVETŐEN, ÁPRILIS 15-ÉN, A HO­LOKAUSZT ÁLDOZATAINAK EM­LÉKNAPJA ELŐESTÉJÉN MEG­NYÍLT A PÁVA UTCAI HOLOKA­USZT DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT ÉS EMLÉKHELY.

Mose Kacav izraeli államelnök érkezésekor a mintegy ötszáz főnyi közönség feláll, így tiszteleg a vendég előtt. (Ha igazak a rendőrségi híradások, a pa­lesztin fogorvos és két szíriai társa nem ellene, hanem „egy zsidó múze­um”, minden bizonnyal a Páva utcai központ ellen tervezgetett merényletet már ősz óta. Mindenesetre különös egybeesés, hogy a belügyi szervek az államelnök látogatására időzítették a letartóztatásokat, s borzolták fel a fővárosiak kedélyét a Pest fölött kö­röző helikopterekkel, útelzárásokkal.)

Az emlékhely centrumát képező dí­szes zsinagógában hatalmas kivetítőn láthatjuk, amint a Liszt Ferenc Kama­razenekar kíséretében Fekete László főkántor álló. zsoltárt énekli a szom­szédos teremben. Gáti Oszkár konfe­rál, majd az auschwitzi tábor egy túl­élőjének gyertyagyújtása után követ­keznek a beszédek. Medgyessy Péter miniszterelnök arról szól, hogy 1944-ben magyarok öltek magyarokat. Hiller István kultuszminiszter átveszi az Auschwitz-album eredetijét az izraeli államelnöktől – amely eddig a Jad Vasem tulajdona volt majd maga is be­szédet mond.

A kivetítőn bekapcsolódhatunk az épp Lengyelországban időző tévéköz­vetítésbe, és láthatjuk, amint Magyar Bálint okta­tási miniszter felavatja az újjáalakított auschwitzi magyar pavilont a 18-as számú barakkban, és co­ming outol: arról szól, amit e napra időzített Népszabadság-beli cikké­ben is írt, hogy édesanyja és annak családja révén maga is holokauszt-túlélők leszármazottja. Akár­milyen is a viszonya a zsi­dósághoz, megindító, ahogy először beszél nagy nyilvánosság előtt szem­élyes érintettségéről.

Videobejátszás következik: Székely Gábor, a központ mögött álló közala­pítvány kuratóriumi elnöke az oktatá­si feladatok jelentőségét hangsúlyoz­za, majd két fiatal történész: Kádár Gábor és Vági Zoltán az auschwitzi pavilon koncepcióját ismerteti. A washingtoni Holocaust Múzeumból a magyar nagykövetet, az amerikai kül­ügyi államtitkárt és egy katolikus lel­készt hallhatunk.

Kacav elnök beszédében Zsolt Bé­la Kilenc koffer című regényéből idéz a gettózás rémségeiről. Az elnök szá­raz tényszerűséggel rója fel a magyar felelősséget, ugyanakkor nem feled­kezik meg az Igazak említéséről sem, akik zsidók életét mentették. A Jad Vasembe vezet minket az újabb film­bejátszás, ahol a dokumentáció ismertetése mellett, ismét tisztelgő említés történik azokról, akik nem zsi­dóként, életük kockáztatásával, zsi­dókat mentettek.

Mádl Ferenc köztársasági elnök az egyetlen a szónokok közül, akinek személyes emlékei is lehetnek a vész­korszak idejéből. Érezni rajta a megindultságot. Snétberger Ferenc gitárjáté­ka a cigány holokauszt áldozatai em­lékére csendül fel a Liszt Ferenc Ka­marazenekar kíséretével, Békés Pál oratóriuma pedig második generációs szereplők közvetítésével eleveníti fel a történelmet.

A beszédek során csupán egyetlen utalás történik arra, hogy nem a jelen­legi kormány rakta le a központ alap­jait, arról pedig egy szó sem esik, hogy ha nincs kezdeményezés a zsidó szervezetek részéről, talán létre sem jön az emlékhely. Mindez ma már tör­ténelem. Orbán Viktor volt miniszterelnök, és egykori kormányának szá­mos tagja is jelen van a megnyitón, melyen csak az MDF nem képviselte­ti magát a parlamenti pártok közül.

A kétórás programot követően, jó félórás várakozással kezdődhet csak a tárlatlátogatás, addig az izraeli elnök és kísérete tartózkodik a kiállítóter­mekben.

Enyedi Ildikó archív filmekből összevágott, hatalmas vásznakra vetí­tett filmetűdje a harmincas évek kár­pátaljai tájaira és Munkácsra kalauzol. Zsidó parasztokat láthatunk, kézmű­veseket, egyszerű, kétkezi dolgozó, vallásos embereket, a munkácsi rab­bit, aki jiddisül beszél híveihez – kevés városit, asszimiláns, jobb módú zsidót szinte egyáltalán nem majd cionista ifjakat, akik már héberül éne­kelnek. Mit sugall a film? Falusi, kis­városi idillt? Hogy az előítéletek téve­sek, mert a zsidók nem is jómódúak? Miért, ha jómódúak, akkor jogosak az előítéletek?

Az Auschwitz-album képeiből száznegyvenet állítottak ki, szinte kommentár nélkül. Ideiglenes kiállí­tás, hangsúlyozzák a szervezők, és kell is a magyarázat, lévén ez a tár­lat az Auschwitzba érkezett kárpá­taljai zsidókról szól, keveset mond a magyar holokauszt egészéről, a ma­gyar törvényhozás, közigazgatás, a sajtó és a társadalom egészének fe­lelősségéről. Erőltetett menetben ké­szült el a hatvanadik évfordulóra az emlékhely, s talán valóban jobb lett volna a puszta falakkal szembesülni, a hiánnyal, mert hatvan év adóssága nem törleszthető rohammunkával. S hogy mire elég a 650 négyzetméter kiállítási terület, amely a zsinagóga szakrális térként való helyreállítása miatt rendelkezésre áll, az csak jövőre, az állandó kiállítás megnyi­tásakor derül ki.

Másnap délelőttől két és fél napon át nonstop nyitva az emlékhely, az ál­dozatok neveit olvassák: Göncz Árpád volt köztársasági elnök kezdi a névso­rolvasást az áldozatok falánál, ame­lyen most még csak hatvanezer áldo­zat neve áll, de a központ reményei szerint mind több név kerülhet fel a márványfalra.

sztg