Elkezdődött a zsidó rendszerváltás?

Elkezdődött a zsidó rendszerváltás?

Az egyik oldalról a lubavicsi haszid mozgalom rabbijai és támogatóik ál­tal, az egyházi törvény keretei kö­zött alapított Egyesült Magyar Izrae­lita Hitközség döngeti a Mazsihisz kapuit, az egykori Status Quo Ante Hitközség örökébe lépve, a másik oldalról a nemzetiségi törekvések­kel fellépő magánszemélyek, akik összegyűjtve majd a szükséges ezer aláírást, létre szeretnék hozni a zsidó kisebbségi önkormányzatot, s a november végén tartott Párbeszéd a zsidóságról konferenciával a nyil­vánosság elé lépő Zsidó Közösségi Fórum több meghívottja is éles kriti­kával illette a Mazsihisz hegemón képviseletét.

A Mazsihisz azonban elutasítja az új törekvése­ket, és erős hangú üzenetei révén ar­ról kívánja meggyőzni a közvéle­ményt s talán önmagát, hogy – mint Feldmájer Péter elnök fogalmazott a Mazsike októberi Hírlevelének, még a konferenciát megelőzően adott nyi­latkozatában „A Mazsihisznek be kell töltenie a magyar zsidóság álta­lános képviseletét… A Mazsihisz a magyarországi zsidóság egészét kép­viseli…” Tartalmilag ugyanezt fogal­mazta meg, „történelmi okokra” hi­vatkozva a ZSKF konferenciáján a Mazsihisz jogásza, Egri Oszkár is, aki a meghívott és távol maradó Tor- dai Péter alelnököt helyettesítette.

Kérdés, hogy megkérdezte-e vala­ki, valaha erről a magyarországi zsi­dóságot?

Vajon tényleg az a magyar zsidóság fennmaradásának legfontosabb kérdé­se, hogy ne a lubavicsi haszidok vezet­te EMIH kapja meg a Rumbach zsina­gógát, annak ellenére, hogy imaköny­veikből imádkoznak számos zsinagó­gában, és rendkívül jól kommunikált tevékenységük sok száz, talán sok ezer emberben kelti fel az érdeklődést a zsidóság iránt? Vajon nincs igaza Ölti Ferencnek, a Mazsihisz volt alelnökének, aki több helyütt elmondta, hogy az egységbe kényszerített zsidó képvi­selet a diktatúra öröksége?

Vajon tényleg annyira abszurd vol­na a felvetés, hogy a zsidó emancipá­ció és recepció által kivívott egyenjo­gú közjogi státusa megőrzése mellett, kisebbségi képviseletet is kapjon a zsidóság, mert vannak többen – közülük a legismertebb Deák Gábor, a zsidó közélet régi aktivistája -, akik így kí­vánják, s mint a felmérések mutatják, Nyugat-Európához hasonlóan, sokak számára a zsidóság nem vallási, ha­nem származási-etnikai hagyomány? Vajon tényleg annyira negatív volna a zsidóság kisebbségi képviseletével kapcsolatos zsidó visszhang, mint ezt a Mazsihisz vezetése hangoztatja?

S vajon tényleg abszurdum, amit a ZSKF több előadója, köztük Heller Ág­nes megfogalmazott: „A Mazsihisz he­gemóniája rossz a zsidóság számára.”?

Ismerjük a kifogásokat az EMIH-hel és a nemzetiségi képviselettel szemben.

Európa és főként Közép- és Kelet-Európa – benne Oroszország és Uk­rajna – számos, megszűnőben lévő hitközségének rabbinikus vezetését m átvette a New York-i központú, dina­mikusan terjeszkedő, Chabad Lubavics haszid mozgalom. Kiküldöttjei a kipusztult vagy pusztulófélben lévő helyi hagyományokat, dallamokat olykor felülírva, kissé uniformizáló zsidóságot honosítanak meg szerte a térségben, saját dallamokkal, a szá­munkra megszokottól eltérő, lelkesült viselkedési stílusukkal, utcai, szintetizátoros hanuka-ünnepségeikkel, cso­dás történeteikkel a Rebbéről és más haszid mesterekről. Az EMIH szelle­mi irányát, noha magyar zsidó világi vezetőket választottak, Amerikában nevelkedett, magyar ajkú haszid rab­bijaik jelölik ki, és sokan nem nézik jó szemmel, hogy az egykori magyar „középutas” irányzat nevét használták fel tevékenységük jogi kereteinek megteremtéséhez. A Chabad és az EMIH mérlege azonban összességé­ben mindenképpen pozitív.

Tudjuk azt is, sokakban félelmet kelt a kisebbségi státus felvetése, és rossz a kisebbségi törvény, melynek értelmében egyetlen szervezet kép­viseli az adott kisebbséget, ráadásul legitimitási probléma is felmerül, képviselhetik-e közjogilag a zsidó­ságot azok, akik talán mindössze ezer aláírást gyűjtenek össze s így elnyerik a jogot, hogy önkormányza­tot alakítsanak.

Csakhogy e legitimitási probléma épp úgy felvetődik a Mazsihisz eseté­ben is, hiszen ez éppúgy nem az össz-zsidóság képviselője, lévén a zsidóság töredéke tartozik csak tagjai közé, s vezetőit így nem is azok választják, akiket, úgymond, képvisel – a kor­mányzat mégis úgy kezeli a Mazsihiszt, mint a zsidóság kizárólagos kép­viselőjét. Ugyanaz a baj a Mazsihisszel, ami a kisebbségi képviselettel: a zsidók kizárólagos képviselőjének tűnhet, holott nem az, nem szólva ar­ról, hogy erőfeszítéseik ellenére a zsi­nagógákban nem nő az imádkozok, s általában sem növekszik a zsidó kö­zösség tagjainak száma, nem nő a tár­sadalomban a Mazsihisz vonzereje, s az igazat megvallva, sokszor elemzett okok miatt, erkölcsi tőkéje sem.

Álláspontunk szerint „a zsidók” képviseletére egyik szervezet sem jo­gosult kizárólagossággal, ám ettől még magától értetődően szükség van a különféle zsidó értékek, identitások és érdekek képviseletére, s leginkább kollektív bölcsességre, mértéktartás­ra és szemléletváltásra.

A Heisler András – korábbi Mazsihisz-elnök – által kezdeményezett, másfél tucat szervezetet tömörítő Zsidó Közösségi Fórum, Magyar Tu­dományos Akadémián tartott Párbe­széd a zsidóságról című, nagyszabá­sú konferenciáján vallási és világi zsidó közéleti személyiségek, tudó­sok, írók, újságírók és más szakem­berek fogalmazták meg álláspontju­kat a zsidóság jelenéről és jövőké­péről, s illették kritikával az egyéb­ként tagszervezet Mazsihiszt mint a magyar zsidóság idejétmúlt, monolit képviseletét. A rendezvényre sajnála­tos módon sem a Chabad Lubavics, sem az EMIH képviselőit nem hívták meg, míg a meghívott Mazsihisz több képviselője, értetlenséget keltve, nem jelent meg, illetve a meghívott­nál alacsonyabb beosztású személlyel képviseltette magát. Pedig épp e Fó­rum szolgálhatna a civilizált, demok­ratikus dialógus kereteként.

Bennünk, a Szombat szer­kesztőiben, és más zsidó értelmiségi­ekben ismét felvetődik a zsidó rend­szerváltás, általunk másfél évtizede hangoztatott, nagy kérdése. Túl az egyes fontos feladatokat végző, fon­tos értékeket megjelenítő szervezete­ken, miért nem jön végre létre egy konzultatív testület, s majd később csúcsszerv az egyes szervezetek ve­zetőiből, vagy delegátusaiból, mely hasonlóan a nyugat-európai, vagy amerikai képviseleti modellhez, a kü­lönféle irányzatokat és véleményeket tiszteletben tartva, a zsidó közélet legfontosabb kérdéseiben közösen foglal állást, közösen képviseli a zsi­dóságot és közösen is dönt a zsidóság rendelkezésére álló anyagi erőforrá­sok ésszerű és méltányos felhaszná­lásáról. Mert a tizenöt éves késéssel megindult – s talán a felgyűlt feszült­séget ezért is kissé indulatosan fel­színre hozó – vita igazi kérdése ez.

Feldmájer Péter így fogalmaz idé­zett interjújában a Mazsihisz kapcsán: „Az a feladata, hogy szervezze és tá­mogassa a zsidóság megnyilvánulása­it, sőt, esetleg kezdeményezze, vezesse az alapvető folyamatokat. ” Meglehet, most valóban nagyok az indulatok, sok a feszültség, de talán ez a megfe­lelő pillanat, hogy a Mazsihisz vezetői elgondolkodjanak, tényleg képviselhetik-e egymaguk a korántsem egysé­ges közösséget. Vagy netán felismerik a történelmi lehetőséget, és mert tud­ják: a nem akarót vonszolja a sors, az ésszerű belátásnak engedve, s a ma­gyar zsidóság közös jövője érdekében, tárgyalásokat kezdeményeznek a töb­bi zsidó szervezettel, és évtizedes ké­séssel bár, de együtt működnek a vál­toztatni akarókkal.

Az előállt új helyzetben venni ké­ne egy nagy levegőt, megpróbálni elfelejteni az egymásnak okozott sé­relmeket, és valóban újragondolni a zsidó közösség képviseleti rendsze­rét, hatékonyságát, a magyar zsidó­ságra gyakorolható hatás optimális feltételeit.