Elfogultságok

Elfogultságok

A nemrég bemutatott Sorstalanság sokaknak tet­szett, sokaknak pedig nem. A magyarországi kritikák többsége elutasító volt, míg a külföldi kritikák megoszla­nak, mindenféle véleményekkel talál­kozhatunk, a dicsérettől egészen a leg­keményebb kritikáig. Nem kívánunk igazságot tenni, hiszen a műkritika szubjektív műfaj. Ahogyan a www.antiszemitizmus.hu című honla­pon sem a filmről alkotott vélemé­nyekkel szállunk szembe, úgy rova­tunkban sem. A Gondola február 20-i összefoglalójával sem az a gondunk, hogy az Index internetes újság nyo­mán beszámol a Berlini Filmszemle utáni kritikákról, hanem hogy tenden­ciózusan teszi: csak a negatív kritiká­kat említi, a The Guardian, a Le Mon­de, a Variety nagyon is pozitív kritiká­it negligálja, és egyfajta kárörvendéssel közli az elmarasztaló véleménye­ket (Koltai „alapos verést érdemel­ne “).

„Az itthon egy hét alatt százezres nézettséget elért Sorstalanságot a ber­lini bemutatót követően a Tagesspiegel dicsérő (sic!) esszéjét kivéve kö­vetkezetesen negatív német kritikák érték. Kertész Imre, Nagy Marcell és Koltai Lajos (sic!) a Perlentaucher portálon például Ekkehard Knörer né­met kritikus azt írja, hogy Dieter Kosslick fesztiváligazgatónak, aki egy ilyen, a ’holokausztot méltatlan mó­don bagatellizáló filmet’ a versenyére meghív – még ha az utolsó napon is tette ezt – már semmivel sem lehet megbocsátani.“

A cikk elhallgatja az Index által kö­zölt dicsérő kritikákat, és a közönség reakcióját is, ami ugyancsak pozitív volt. Fontosabbnak tartja hosszan idéz­ni egy német szerző kemény kritikáját, mint hogy például a filmes szaklap, az amerikai Variety méltató sorait is idéz­ze. Pedig ezek a vélemények is hozzá­tartoznak a film fogadtatásához.

*

Peter Livingstone londoni polgármester a The Guardianben írott cikké­ben bizonyítja, hogy az antiszemitiz­mus nem csak a (szélsőjjobboldal pri­vilégiuma lehet. Az írás látszatra „csak” anticionista, azonban rendre ki-kibújik belőle az antiszemitizmus is. Bár a cikk nem egy magyar újság­ban jelent meg, ám az MTI által már­cius 4-én ismertetett változattal két okból is érdemes foglalkozni. Egy­felől azért, mert a The Guardian a ma­gyar sajtóban referenciaforrásként hi­vatkozott lap, másrészt mert az MTI összefoglalta az írást, amivel az beke­rült a magyar sajtóba is.

„Peter Livingstone a pénteki The Guardianben megjelent írásában elis­merte ugyan, hogy Izrael nem törek­szik a palesztinok módszeres kiirtásá­ra, úgy, ahogy a nácik akarták a zsi­dókat kiirtani. Ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy ’az izraeli terjeszkedés etnikai tisztoga­tással jár együtt… a palesztinokat, akik évszázadok óta éltek azon a föl­dön, módszeres erőszakkal és terror­ral űzték el’.“

Mr. Livingstone valószínűleg összetévesztette a Közel-Keletet a Balkánnal, ugyanis ott folytak etnikai tisztogatások. Izrael soha nem terve­zett és hajtott végre etnikai tisztoga­tást, amit az is bizonyít, hogy elég szép számmal élnek az állam terüle­tén arabok. Ami az évszázadok óta ott élő palesztinokat illeti, szögezzünk le két tényt. A Szentföldön ugyanúgy évezredek óta élnek zsidók is, és „fegyveresen és szisztematikusan” in­kább őket próbálták elüldözni (gondoljunk az 1929-ben Hebronban tör­téntekre), az arab lakosság jókora ré­sze pedig éppen úgy a 19-20. század­ban telepedett be a mai Izraelben, ahogy a zsidók jelentős része. Az pe­dig fölöttébb érdekes, hogy ha Mr. Li­vingstone nem akarja Izraelt a nácik­hoz hasonlítani, akkor miért említi mégis e párhuzamot?

„Livingstone szerint az izraeli kor­mány ’teljesen eltorzított képet fest az európai rasszizmusról és vallási diszk­riminációról’, igyekezve úgy feltüntet­ni a helyzetet, hogy a zsidók szenvedik el a legnagyobb megkülönböztetést. Ezzel szemben ’a valóság az, hogy a rasszista támadások túlnyomó többsé­ge a feketéket, az ázsiaiakat és a muszlimokat éri… ők a szélsőjobb elsődle­ges célpontjai’ – áll a cikkben. ”

Ennek az állításnak gyakorlatilag minden felmérés ellentmond. A musz­lim kisebbségek, tulajdonaik és intéz­ményeik jóval kevesebb támadást szenvedtek el az elmúlt években, akár Angliában, akár Franciaországban, mint zsidó személyek vagy intézmé­nyek. Igaz, ezek többségét nem is annyira a helyi szélsőjobb, hanem iszlamisták, iszlamista szimpatizánsok követik el. Persze lehetséges, hogy Li­vingstone szerint a zsidók elleni táma­dások nem „rasszista” cselekmények, hanem ahogy a divatos védekezés is tartja, „csak” az izraeli politika miatti düh kifejeződései.

„Annak megítéléséhez., hogy a zsi­dóság mivel gazdagította az emberi civilizációt, ’elég olyan óriásokra gondolni, mint Einstein, Freud vagy Marx’ – írta, hozzátéve: az izraeli kormány törekvése az, hogy bárkit an­tiszemitának állítson be, aki erőtelje­sen bírálja az izraeli politikát.”

Ha az izraeli kormány bírálata nem antiszemitizmus, akkor az izraeli politi­kát támadó cikkben mi szükség van zsidó személyiségek méltatásával bi­zonygatni, hogy ő nem antiszemita? Ha Livingstone szerint az antiszemitizmus és az anticionizmus nem összefüggő fogalmak, akkor ezt miért cáfolja azzal, hogy a zsidókat és Izraelt mégis össze­kapcsolja? Tegyük hozzá: az izraeli kormány nem „törekszik” arra, hogy antiszemitának állítsa be bírálóit, még ha akad is erre precedens, csak azt állít­ja – egyébként joggal -, hogy ezek a bí­rálatok gyakran elfogultak Izrael kárá­ra és a palesztinok javára.

Izrael azonban Magyarországon sem „nyugszik”, képes saját követsé­géről kivezettetni egy protestáló fiata­lembert, akit emiatt állásából is kirúg­nak – legalábbis a Magyar Nemzet drámai tudósítása szerint (Botrány Iz­rael budapesti külképviseletén. Ki­dobták a követségről és állásából a véleménynyilvánító újságírót – márci­us 3.). Már a cím is tetszetős, bár ha kicsit megnézzük, hogy mi is történt valójában, kiderül, hogy gyakorlati­lag csak a névelők igazak belőle. A hős ugyanis megsértette a protokoll szabályait, ráadásul nem a munkáját végezte. Ha egy olyan rendezvényen, ahol öltönyben és nyakkendőben kell megjelenni, valaki pólóra vetkőzik, azt ki szokták kísérni. Márpedig hősünk ezt tette. És a tények: Novák Tamás nem újságíró, de ha az lett vol­na, annál rosszabb, ugyanis viselke­dése ellenkezik az újságírói normák­kal. Egy újságíró felhatalmazása ugyanis arra szól, hogy lapját és olva­sóit tájékoztassa, nem pedig arra, hogy az újságjának szóló meghívót magánvéleménye kifejezésére hasz­nálja fel. Már csak az újságírói objek­tivitás miatt is. Mindez, a polgári – te­hát az etikett követelményeit mintegy hivatalból ismerő – napilap olvasatá­ban így szól:

„Szabad Palesztina feliratú póló­ban a palesztinok szabadságára sze­retett volna koccintani az. izraeli kül­ügyminiszterrel Novák Tamás, a Bu­dapest Week munkatársa tegnap este Izrael budapesti nagykövetségén tar­tott zártkörű fogadáson. Az újságíró ingben és nyakkendőben, meghívott vendégként érkezett a kétnapos buda­pesti látogatáson tartózkodó Szilvan Salam tiszteletére szervezett rendez­vényre, ahol azonban ezeket már le­vette, láthatóvá téve pólója felira­tát. “

De az ifjú hős kálváriája folytató­dott:

„A fiatal riporter állását is elvesz­tette az eset következtében. Az MNO-nak elmondta: hivatalos értesítést még nem kapott, így a hivatalos indoklást még ő sem ismeri, de ma reggel már nem mehetett be a lap szerkesztőségé­be, és közvetetten úgy értesült: az izra­eli nagykövetségről telefonon érkezett panasz, vezetett kirúgásához. ”

Vagy mégsem? Ugyanis, ahogy a folytatásból kiderül, a bátor ifjú még­sem kockáztatta kenyerét, mivel már napokkal előbb kilépett az újságtól, ráadásul a meghívót jogosulatlanul használta fel, mivel nem újságíró.

„Novák Tamás hirdetések értékesí­tésével foglalkozott a kiadónál, nem volt újságíró – mondta az esettel kap­csolatban Freed Péter, a Budapest Week kiadó igazgatója, aki hangsú­lyozta: már napokkal a történtek előtt kilépett a cégtől – hangzott el a Hír TV Híradójában. ”

Itt a lényeg. A kérdés az, hogy az összefoglalót készítő szerző miért em­legeti végig újságíróként a hirde­tésszervezőt, és miért állítja, hogy az eset következtében bocsátották el. Két magyarázat van, és egyik sem válik a napilap dicsőségére. Az egyik, hogy arra számít, a jámbor olvasó csak a cikk elejét olvassa el vagy jegyzi meg – ami az olvasó alábecsülésére utal. A másik, hogy megkérdőjelezi a főszer­kesztő szavait – amit viszont nem minősítünk. Kérdés az, hogy ha erre az incidensre más követségen kerül sor, akkor is ilyen szellemben kom­mentálták volna-e az eseményeket. Novák Tamásnak pedig azt üzenjük, hogy ha ennyire szívén viseli a világpolitika sorsát, hajtson végre hasonló performanszokat a kínai nagykövetsé­gen („Free Tibet”), vagy az iráni, szaúdi és a szudáni külképviseleteken. Bár tartunk tőle, az ezzel járó valódi kockázatot aligha vállalná.