Elfogultságok
Elfogultságok
Van, aki a Mikulásban hisz, Sitkei Levente, a Magyar Nemzet publicistája pedig abban, hogy a második intifáda Saron miatt tört ki (Négy év szakadatlan vérontás a Közel-Keleten, MN, szept. 29.):
„Négy évvel ezelőtt történt, hogy a Likud nevű jobboldali – akkor ellenzéki – párt vezetője, Ariel Saron végigsétált a Mecsetek terén, a jeruzsálemi Templomhegyen. A szélsőséges politikus, egykori hadvezér jól időzített provokációja elindította azt az erőszakhullámot, amelyet a második intifáda néven ismerünk. ”
Próbáljuk elképzelni a következő eseménysort. Saron felsétál a Mecsetek terére, majd egy óra múlva kitör a spontán népi felkelés Gázában és Ciszjordániában. Ezt a mítoszt hosszú időn keresztül a nyugati sajtó zöme is elhitte (jobban mondva el akarta hinni). Ám azóta ezt a verziót büszkén cáfolták a palesztin politikusok, például a palesztin kommunikációs miniszter, Imad Faludzsi is. Merthogy a 2000. júliusi Camp David-i tárgyalások előtt az amerikai titkosszolgálat figyelmeztette Clinton elnököt, hogy a palesztinok újabb erőszakhullámra készülnek, sőt maguk a palesztin vezetők is erőszakra szólítottak fel. Arafat tehát annak tudatában utazott Camp Davidbe, hogy lesöpri a béketervet, helyette elindítja a második intifádát. Ekként Saron látogatása ürügy volt, különösen annak fényében, hogy kíséretével egy közterületen haladt át. Saron egyetlen dolgot provokált ki: mindenki számára egyértelművé tette, hogy mire lehet számítani, ha az Óváros szent helyei palesztin fennhatóság alá kerülnek.
„Egy rosszindulatú politikus akciója indította el – teljesen tudatosan, szántszándékkal – a vérontást, amelyet Izrael állam azóta ügyesen kihasznál a mindennapi életben. A négy év alatt átalakultak az újságok címlapjai, véres holttestek és kődobáló gyerekek képei fémjelzik a szomorú sajtótörténeti időszakot. ”
Tehát Saron még csak nem is az egyik, hanem az egyetlen felelős. Saron ördögi ügyességénél csak Izraelé nagyobb, mert a vérontást olyan ügyesen használja ki, hogy mindenki őt tartja a konfliktus felelősének. Ezt támasztja alá a következő mondat is. A kődobáló gyerekek holttestei két okból kerülnek címlapra. Először is azért, mert merő véletlenségből mindig ott van a helyszínen egy operatőr vagy egy fotós. Másodszor pedig azért, mert a palesztinok tudatosan küldik a harctérre a gyerekeket golyófogónak, és propagandaeszköznek használják fel őket.
„Az intifáda egyébként nem terv, nem összehangolt akciósorozat. Sokkal inkább hangulatról van szó, amely felkelésre indította a palesztinokat az elnyomás elleti. Az elmúlt négy évben semmiféle eredményt nem értek el a felkelők, azóta felépült egy hosszú börtönfal is Ciszjordánia északi részén, s mindenki rosszabbul él, mint 2000-ben. A felelős pedig a miniszterelnök. ”
Egy újságíró, aki képes elhinni, hogy az intifáda nem terv, bármit képes elhinni. Még azt is, hogy ha egy erőszakhullám mindenki számára rossz, akkor abból nem az következik, hogy le kell állítani, hanem hogy durcásan ismételgetjük: a miniszterelnök felelős.
*
A közel-keleti ügyekben hozzá nem értő és rosszindulatú Sitkéi Levente október 9-én is írt egy cikket, amelyben az egyiptomi Tabában elkövetett merényletről az Egyesült Államok és Izrael eredendő bűnei jutottak eszébe. A cinikus duett című írás első mondata telve részvéttel:
„A vértől csöpögő, rémisztő tévéhíradókon edződött ember pedig mondhatja: tiszta sor, iszlám (sic) terroristák lecsaptak az általuk gyűlölt zsidókra. ” Tehát a látszat csal. Nem iszlám (sic) terroristák csaptak le az általuk gyűlölt zsidókra, hanem az egész mögött – mint látni fogjuk – az Egyesült Államok és Izrael bűnei állnak. Megjegyeznénk: egy Közel-Kelet-szakértőnek illene tudnia, hogy az „iszlám” szó főnév, és melléknévként az „iszlamista”, vagy konkrétan a vallással kapcsolatban a „muzulmán” vagy a „mozlim/muszlim” szavakat használjuk. A magyar nyelv elleni merényletnél rosszabb, hogy Sitkei részletesen is kifejti teóriáját:
„Komolyan úgy látszik, személyes érdekek kiszolgálása nagy nyilvánosság előtt, valamint az ENSZ tekintélyének szándékos csorbítása. A cinikus duettet a két jó barát, az Egyesült Államok és Izrael adja elő, egyre gátlástalanabbal. Amerika érdekeit nézve furcsa a folyamatos, feltételek nélküli megalázkodás Izrael előtt. Nem lehet azt mondani, hogy Izrael stratégiai szempontból olyan sokat érne Washingtonnak, hogy azért az egész világot magára haragítsa. Sőt, akár teljesen megváltoztassa, kifordítsa sarkaiból, felborítsa kormányzatait, megölje lakosait, s nevetségessé tegye az egyetlen, az összes országot magában foglaló, békét kereső szövetségét. ” Ami Amerika stratégiai érdekeit illeti, Izrael eddig megbízhatóbb szövetségesnek bizonyult, mint az alternatívaként szóba jöhető államok. Továbbá – bármennyire is meglepő – léteznek erkölcsi megfontolások is a politikában. Az Egyesült Államok talán úgy érzi, hogy az ENSZ-ben folytatott Izrael elleni arab propagandaszavazások etikátlanok, mert olyan országok tartják nyomás alatt a közgyűlést, amelyek szisztematikusan sértik az emberi jogokat, népirtásokat hajtanak végre, miközben ezeket az államokat senki nem ítéli el. A „békét kereső” (csak fura módon nem találó) ENSZ-t saját maga, az ilyen ügyek és az ilyen országok jelenléte teszi nevetségessé. Mindehhez vegyük hozzá, hogy az ENSZ legnagyobb tagdíjbefizetője az Egyesült Államok, a fenti országok vezetőinek zöme viszont csak haszonélvezője az ENSZ-tagdíjaknak, mialatt módszeresen irtja saját országának vagy egy másiknak a lakosait. És ezt azért teheti, mert az sem az Egyesült Államok, sem az ENSZ nem borítja fel kormányzatait.
„Az persze igaz, hogy az ENSZ már rég nem működik úgy, mint az elvárható lenne. Idejétmúlt szervezet világháború utáni hatalmi felállással, amely a korrupció és a bürokrácia elharapódzásával már a működésképtelenség határára sodródott. Itt viszont az elv a fontos. Akarjuk-e, hogy békésebb világban éljünk, s hajlandók vagyunk-e ezért tenni is? A legtöbben igen. Az említett két ország viszont biztosan nem. ”
Most akkor mi gyengíti az ENSZ tekintélyét? Mi a legnagyobb problémája? Sitkéi valamiért nem látja, hogy nem Amerikán és Izraelen múlik, hogy nem élhetünk békésebb világban, hanem olyan országokon, mint Irán, Szudán, Szíria, Szaúd-Arábia, Észak-Korea stb.
„Az egyik antiszemitának nevez mindenkit, aki felszólal politikája ellen, a másik pedig hűséges alattvalóként bólogat, sőt magára veszi a kis szövetségesét érintő vádakat. Ereje van, ám egyenes gerince és kultúrája nincs az amerikai hatalmi gépezetnek, így minden vitás kérdést az öklével próbál rendezni. Ez eddig valóban bevált. Amerika kiverekedte magának a vezető helyet a világban, ám ezzel senki sem lett boldogabb – ők maguk sem. ”
Persze, tudjuk: Izrael „bírálói” között egy antiszemita sincs, és Izrael irányítja Amerikát. És Amerikának nincs kultúrája, csak verekedni tud. Európa viszont a náci Németországgal és a kommunista Szovjetunióval bizonyítja kulturális felsőbbrendűségét, irtózását az erőszaktól és a korabeli francia és angol politikával a gerincességét.
„A régi, jól bevált szlogen pedig hazug: bármennyit is mondják, nem lehet azt mondani, hogy tombolna az antiszemitizmus. ”
Ajánlunk egy kísérletet: sétáljon végig Marseille utcáin kipával a fején. A végeredményt kíváncsian várjuk. De előtte azért a google keresőjébe írja be az „antisemitism in Europe – 2000-2004” szavakat.
„Az Amerika-ellenesség valóban egyre jelentősebb a világ minden táján (az Európai Unió tagországaiban és az iszlám államokban egyaránt), ám ezt nem lehet, nem is szabad összemosni az antiszemitizmussal. Nem a zsidósággal van probléma, mint ahogy azt be akarják állítani a tandem tagjai. Sokkal inkább a hatalmi arrogancia és a többi ember életének figyelmen kívül hagyása az, ami felháborítja az embereket. ”
Próbáljuk ezt az idézetet is értelmezni. Az erősödő Amerika-ellenesség nem ugyanaz, mint az antiszemitizmus. De akkor a következő mondatban miért mossa össze a kettőt? Szerzőnk írói munkásságát ismerve azért, mert az Amerika-ellenesség oka annak Izrael-barát politikája. És nem is a zsidósággal van baj, hanem a „hatalmi arroganciával”, mert az, hogy Izrael megpróbál életben maradni, bizonyos körökben már önmagában is annak számít. A zsidók maradjanak csak a helyükön, hallgassanak, akkor talán életben maradhatnak – sugallja Magyarország egyetlen „polgári” napilapjának Közel-Kelettel foglalkozó szakújságírója.
*
A Bácsfi Diána nevével fémjelzett hallatlan nyilas kihívás kapcsán Tamás Gáspár Miklós a szélsőjobbos magyar ifjúságot veszi górcső alá (Szegény náci gyermekeink, ÉS, okt. 1.). Tézise szerint „mi” (azaz a balliberális elit) is felelősek vagyunk a helyzetért, mert gyakran kettős mércével mérünk, és ezt – ha csak részben is -, de jogosan vetik szemünkre. Néhány hónappal ezelőtti írásában egyszer már felrótta a magyar balliberális sajtónak, hogy többek között Izrael bírálatát is átengedi a szélsőjobbnak. Jelen írásában mindez így tér vissza:
„Azt mondtátok, baloldaliak vagytok. A megalázottak és megszomorítottak mellett álltok. Akkor miért csak a Magyar Demokratában és a Magyar Fórumban olvashatunk a palesztinok és más arabok szenvedéseiről?”
Érdekes gondolat: a baloldali sajtó nem bírálja Izraelt, nem „áll ki” az arabok és a palesztinok mellett. Nos, nem ártana, ha a szerző néha belenézne az általa szapult magyar baloldali sajtóba. Mert ezekben mindazt megtalálja, amit hiányol.
Címkék:2004-11