Életmentés a vészkorszakban

Mintha most is honvédtiszti egyen­ruha feszülne rajta, úgy állt ünne­pélyes megilletődöttséggel a kana­dai állampolgárságú egykori magyar honvédtiszt a MEASZ elnökségi szo­bájában. Almásy Tibor az illető, aki hivatásos tisztként a második világ­háború utolsó hónapjaiban több száz zsidó munkaszolgálatost mentett meg a biztos haláltól.

– Humanista és bátor magatartá­sát mi, magyar antifasiszták soha sem feledjük el – mondotta dr. Sárközi Sándor, a Magyar Ellenál­lók, Antifasiszták Szövetségének el­nöke, midőn Almásy Tibornak át­nyújtotta a tiszteleti tagságáról ki­állított oklevelet és a dísztőrt, amely jelképezi, hogy a fegyvert, amely egykor ennek a hivatásos tisztnek a kezében volt, üldözött zsidók védel­mében használta fel. November László, a Nácizmus Üldözöttei Bi­zottságának elnöke, aki ugyancsak jelen volt a fogadáson, gratulált és külön köszönetét mondott az ember­mentési akcióért.

Ez a hősi akció a nyilas rémura­lom tombolása idején Sopron váro­sában, a Szálasi banda utolsó köz­pontjában, fojtogató, halálos vesze­delemben bontakozott ki. A nyilas pártszolgálat és a csendőrség, az egész fasiszta városi garnizon már a szökés gondolatát forgatta a fejé­ben, hiszen 1945. március elején a front egyre jobban közeledett a vá­roshoz. A hadseregcsoport vezérőr­nagya ekkor kérette magához Al­másy főhadnagyot.

– Magát nevezzük ki a soproni laktanya parancsnokává és megbíz­zuk a város körkörös védelmével – így szólt a lakonikusan rövid pa­rancs. A főhadnagy pedig tette a dolgát, midőn a „vezérség” kereket oldott. Esze ágában sem volt védel­mi állásokat építtetni, hanem magá­hoz kérette a laktanya őrparancsno­kát, Szőke Ernő honvéd szakaszve­zetőt és beavatta embermentő ter­veibe.

A laktanya attól kezdve menedék­hely lett. A városon átvonuló mun­kaszolgálatosokat ugyanis Almásy főhadnagy átvette és elrejtette a laktanyában. Majd gondoskodott ró­la, hogy mindannyian katonai egyenruhát öltsenek mint alakulatá­nak tagjai. Így maradtak ott a mun­kaszolgálatosok a laktanyában, ahol jól ellátták őket a tetemes élelmi­szerraktár-készletből.

A nyilas pártszolgálatosok azon­ban gyanút fogtak, még utoljára át akarták fésülni a laktanya terüle­tét. Behatolásuknak a főhadnagy út­ját állta.

-Én éppen most szervezem a város körkörös védelmét, és ami itt benn van, az hadititok – jelentette ki magabiztosan, és a honvédek, kö­zöttük a honvéd egyenruhába öltö­zött munkaszolgálatosok parancsno­kuk mögött sorakoztak föl. A hetyke főnyilas mindjárt csendesebb lett és visszakozott. Igaz, gyors visszavonu­lásában szerepet játszott az is, hogy az egyik ajtón cédulát látott ezzel a felirattal: Tífuszjárvány!

Így menekült meg négyszáz zsidó munkaszolgálatos, és került épség­ben haza, amikor Nyugat-Magyarországon, Sopron környékén, Kópházán, Balfon, a Hidegségben és Fer­tőrákoson ezrével pusztították a muszosokat. Almásy Tibor ma is a meghatottságtól könnyes szemmel beszél arról, hogy amikor a háború befejezése után a megpróbáltatáso­kat túlélve Budapestre érkezett, ak­kor volt munkaszolgálatos barátai elvitték a Kazinczy utcai zsinagógá­ba, és a rabbi megáldotta őt.

Az 1945 óta eltelt évtizedek nem feledtették el az eseményeket. Al­másy Tibor a demokratikus hadseregben először őrnagy lett, ámde a gyanakvás őt is utolérte. Az ÁVH letartóztatta, és 1948-tól 1953-ig bör­tönben volt, majd internálták. Csak 1956. október 23. után volt alkalma rá, hogy külföldre utazzon és Kana­dában új otthonra leljen.

Azóta több kitüntetés birtokosa: 1987 márciusában Jeruzsálemben a Jád Vásém Bizottság az „Igaz” cím­mel tüntette ki, és fát ültethetett az Igazak parkjában. Az izraeli Becsü­letrendet pedig a torontói zsinagó­gában vehette át az izraeli főkon­zultól.

Bizonyíték ez arra, hogy a zsidó közösségek, az egykori üldözöttek sohasem felejtik el a vészkorszak életmentő akcióit és azokat, akik igaz emberként viselkedtek. Almásy Tibor továbbra is hű maradt fiatal­kori eszményeihez és idős kora el­lenére ma is szembeszáll a neo­fasiszta fenyegetésekkel. Mi, magyar antifasiszták, a nácizmus egykori üldözöttei pedig azt kívánjuk: Al­másy barátunk továbbra is erősítse jó egészségben az „Igazak” táborát!

Rozs Mihály MEASZ