Él Sadaj

 Kálmán Tamás főkántor új lemeze

A zsidó kántorművészet és az ope­raéneklés kapcsolatáról még gyer­mekkoromban szereztem első tapasz­talataimat. Akkoriban a fiúárvaház Vilma királynő úti, „fasori” templomába jártunk péntek estén­ként. 1939-ben az egyik istentiszte­leten gyönyörű hangú kántor éne­kelt. Kiderült róla, hogy a varsói opera tenoristája, aki a megszálló nácik elől menekült Magyarország­ra és itt abból él, hogy vendégkán­torként működik. Olyan világhírű amerikai zsidó tenoristák, mint Jan Peerce vagy Richard Tucker, szintén kántorként kezdték pályájukat. A nagyobb zsinagógákban ma is alap- követelmény, hogy a kántornak meg­legyen az énekművészi pályához szükséges valamennyi adottsága, és azokat a lehető legmagasabb fokra fejlessze. Hogy milyen hangú és ze­nei képességű előadók működnek a világ nagy zsidótemplomaiban, an­nak ékes bizonyítéka volt a közel­múltban Budapesten megrendezett két kántorfesztivál.

Kálmán Tamás, a Bethlen téri zsinagóga főkántora szintén képzett énekművész, a hetvenes évek közepén két évig a budapesti Operaház ösztöndíjasa volt. Családilag is kap­csolódik a zenés színházhoz: két bátyja, Kelen Tibor és Péter neves operaénekes.

Új lemezén, amelyet a Magén cég adott ki, hat vallásos dal szerepel. Megvallom, világi ember lévén, nem sokat értek a zsidó liturgiához, leg­feljebb gyermekkori emlékeimre tu­dok támaszkodni. Viszont mint olyan zenészt, aki több évtizede fog­lalkozik az operaműfajjal, elsősor­ban az érdekelt, hogyan mutatkozik meg a vallásos műfajban a professzionista énekművészet. Nos, példá­ul az első oldalt záró Sehehejónu kezdetű számban – amely markáns ritmikájával, délies temperamentu­mával, diadalmasan zengő magas záróhangjával szinte egy olasz dal­ra emlékeztet, Kálmán Tamás majd­nem ugyanazt a hangvételt használ­ja, mint egy hasonló jellegű opera­áriában. Ugyanakkor az ismertebb stílusú, lassú, szomorú, dúsan kolorált, jajongó imákban már bizonyos szempontból másként kell énekel­nie, keményebben, de ugyanakkor több falzettet használva is, ahogy ezt a sok évszázados hagyomány előírja. Kálmán Tamás jó tenorista, bizonyára az operaáriákban sem fél­ne a magas hangoktól, hisz’ ezeken a felvételeken is szép kétvonalas „magas” céket lehet tőle hallani.

Külön érdekességet jelent a leme­zen az énekhang kísérete. Tudjuk, hogy milyen nehezen engedték be annak idején a reformzsinagógákba az orgonát. Ezeken a felvételeken most még egy lépéssel tovább mentek, és az ősi, hagyományos dalla­mokat a legmodernebb hangzású kí­sérettel látták el. Az alapot Mayer Erika zongoraművésznő játszotta, ebből állították elő szintetikusan a legváltozatosabb elektronikus hang­effektusokat, amelyek hol orgonára, hol zongorára, hol különböző más hangszerekre vagy azok együttesei­re emlékeztetnek.

A lemezborító szép kivitelű. Talán egy kicsit több tájékoztatást adhat­tak volna az egyes számokról, hogy például az Esa einai el heharim kezdetű dal nem más, mint Dávid híres 121. zsoltára: „Szemem a he­gyekre vetem”. Megvallom, engem kicsit zavart az is, hogy a címek la­tin betűs átiratában az újhéber, sze­fárd olvasatot használták, méghoz­zá az angol helyesírás szerint, mi­közben a szólista természetesen a hagyományos askenáz szöveget éne­kelte. Ahavat ólam – ezt lehet ol­vasni a borítón, és Ahavasz ajlom – ez szólal meg a lemezen.

Kertész Iván