Egyiptom védőfal épít a Gázai övezet határán

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: HVG

2008. március 06. Három méter magas védőfal építését kezdte meg Egyiptom gázai övezeti határán, hogy ne ismétlődhessenek meg a januári események, amikor szélsőséges palesztinok a határon húzódó biztonsági kerítés lerombolásával játszották ki a Gázai övezetet sújtó blokádot.

Három kilométer már elkészült a rafahi házaktól mintegy húsz méterre épülő kőkerítésből – közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő, kairói biztonsági források. Hangsúlyozták, hogy megelőző intézkedésről van szó, mert pillanatnyilag nem áll fenn annak a veszélye, hogy a palesztinok ismét réseket robbantsanak a biztonsági kerítésbe.

A források arról nem nyilatkoztak, hogy a határ teljes, 14 kilométeres hosszán védőfal váltja-e fel a biztonsági kerítést vagy csak bizonyos szakaszokon.

A Gázai övezetben kormányzó Hamász iszlamista szervezet aktivistái január 23-án robbantottak réseket a 2006 júniusa óta csaknem folyamatosan lezárt rafahi átkelőnél a megerősített biztonsági kerítésbe. Tíz napon át palesztinok százezrei özönlötték át a szomszédos Egyiptomba, hogy létszükségleti cikkeket vásároljanak.

Az egyiptomi el-Arísban csütörtökön megkezdődtek azok a tárgyalások, amelyeknek célja, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád militáns palesztin szervezet beleegyezzen egy izraeli-palesztin fegyverszünetbe, és ezzel a zsidó állam elleni rakétatámadások leállításába.

Kairói biztonsági források szerint az egyiptomi hírszerzés főnökének helyettesei ültek tárgyalóasztalhoz a palesztin csoportok képviselőivel, a Hamász küldöttségét Mahmúd az-Zahar, a szervezet egyik magas rangú vezetője irányítja. A fegyvernyugvás feltételeiről az Iszlám Dzsihád egyik vezetője Gázában úgy nyilatkozott, hogy “a cionista ellenségnek be kell szüntetnie a népünk elleni agresszió minden formáját mind a Gázai övezetben, mind Ciszjordániában, és fel kell oldania a Gázai övezet blokádját”.

Az el-arísi tárgyalások három nappal azután kezdődtek meg, hogy Izrael befejezte gázai övezeti offenzíváját, amelyben több mint 120 palesztin – csaknem fele részben civil – vesztette életét. Mahmúd Abbász palesztin elnök a vérontás elleni tiltakozásul felfüggesztette a washingtoni közvetítéssel december óta folyó béketárgyalásokat Izraellel. Abbász kedden – Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter rámalláhi látogatásán – fegyverszüneti javaslatot terjesztett elő, miszerint a Hamász leállítaná a zsidó állam elleni rakétatámadásokat, viszonzásul Izrael beszüntetné katonai akcióit a Gázai övezetben. Izrael közvetlenül nem kommentálta Abbász indítványát, de közölte: ha a rakétatámadások megszűnnek, Izrael abbahagyja a szélsőségesek elleni hadműveleteket a Gázai övezetben.

A fegyverszünet megkötésének előmozdítására az amerikai külügyminiszter Kairóba küldte megbízottját, David Welch közel-keleti ügyekben illetékes külügyi államtitkár-helyettest. Welch csütörtökön Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszterrel találkozott. Megbeszélésük után hangsúlyozta: Egyiptom fontos szerepet játszhat abban, hogy a helyzet nyugvópontra jusson.

[popup][/popup]