Egy vita, ami beépült

Egy vita, ami „beépült”

Szombat, 1999 nyár

Fricz Tamás az úgynevezett népi-ur­bánus ellentét mai állásáról szólva jó­nak látja átvenni a „nemzeti-kozmopo­lita” ellentétpárt. Úgy vélem, e reakciós terminológia átvétele annak elfogadá­sát jelenti. Pedig egyértelmű elutasítása lenne indokolt, annál is inkább, mivel a „népnemzeti” ideológia már a harmin­cas években is irreleváns volt, azóta pedig – amint maga Fricz is megállapít­ja – eltűntek mögüle a harmincas évek­ben még jól megragadható társadalmi csoportok. Amiről azonban Fricz nemigen ejt szót (és ami ezt az ideológiát, illetve terminológiáját még avasabbá, még reakciósabbá teszi) az az, hogy a rendszerváltás óta törekvések tapasz­talhatók a régi osztálytagozódás részle­ges restaurálására (a feudális nagybirto­kosság nélkül, ám épp az antiszemitiz­must elsősorban hordozó úgynevezett keresztény középosztály újjáteremtésére). Ezek a törekvések a harmincas-évekbeli rezsim történelmi-erkölcsi re­habilitálását is célozzák.

A „nemzeti-kozmopolita” ellentétpár helyett sokkal indokoltabb a „moder­nista-anakronisztikus” ellentétpár hasz­nálata, amint ezt Vágvölgyi B. András teszi is.

F. T. szerint „liberálisok és konzerva­tívok képtelenek szóba állni egymás­sal” – nos, ez annyiban igaz, amennyi­ben hazai konzervatívjaink nem tudtak, vagy nem is nagyon akartak megszaba­dulni a nacionalista-antiszemita jobbol­daltól, összefonódtak velük és falaztak nekik egy ideig.

Gadó György