Egy szegény keresztény a gettóra néz
A méhek körülépítik a vörös májat,
A hangyák körülépítik a fekete csontot,
Kezdődik a selymek szétszakítása, taposása,
Kezdődik az üveg, fa, vörösréz, nikkel, ezüst, gipszhabarék,
Bádoglemez, húr, trombita, falevél, golyó, kristály, törése-zúzása,
Pukk! sárga falból robbanó forró, foszforos keverék
Nyeli az emberi és állati szőrt.
A méhek körülépítik a tüdő-lombot,
A hangyák körülépítik a fehér csontot,
Szétszaggatva papír, kaucsuk, vászon, bőr, len, rostok,
Cellulózé, haj, kígyópikkely, drótok,
A tető tűzbe rogy, fal és láng öleli át a fundamentumot,
Már csak a homokos, letiport, egyetlen levéltelen fa,
S föld van.
Lassan, alagutat fúrva, nyomul előre az őr-vakond,
Homlokára tűzött kis vörös lámpája ragyog,
Megérinti a temetettek testét, számol, tovább hatol,
Megismeri az emberi hamut és szivárványos gőzről,
Bármelyik ember hamuját a szivárvány más színéről.
A méhek körülépítik a piros nyomot,
A hangyák körülépítik a helyet, mi testem után marad.
Félek, félek az őr-vakondtól. Szemhéja duzzadt, mint
pátriárkáé,
Ki sokat üldögélt gyertyafénynél
A Teremtés könyvét olvasva.
Mit szóljak neki én, az Újszövetség Zsidója
Ki kétezer éve várok Jézus visszatértére?
Szétzúzott húsom elárul az ő tekintetének
És a halál segédei közé sorol engem:
Körülmetéletlenek közé.
Weöres Sándor fordítása
Címkék:1993-10