Egy szegény keresztény a gettóra néz

A méhek körülépítik a vörös májat,

A hangyák körülépítik a fekete csontot,

Kezdődik a selymek szétszakítása, taposása,

Kezdődik az üveg, fa, vörösréz, nikkel, ezüst, gipszhabarék,

Bádoglemez, húr, trombita, falevél, golyó, kristály, törése-zúzása,

Pukk! sárga falból robbanó forró, foszforos keverék

Nyeli az emberi és állati szőrt.

A méhek körülépítik a tüdő-lombot,

A hangyák körülépítik a fehér csontot,

Szétszaggatva papír, kaucsuk, vászon, bőr, len, rostok,

Cellulózé, haj, kígyópikkely, drótok,

A tető tűzbe rogy, fal és láng öleli át a fundamentumot,

Már csak a homokos, letiport, egyetlen levéltelen fa,

S föld van.

Lassan, alagutat fúrva, nyomul előre az őr-vakond,

Homlokára tűzött kis vörös lámpája ragyog,

Megérinti a temetettek testét, számol, tovább hatol,

Megismeri az emberi hamut és szivárványos gőzről,

Bármelyik ember hamuját a szivárvány más színéről.

A méhek körülépítik a piros nyomot,

A hangyák körülépítik a helyet, mi testem után marad.

Félek, félek az őr-vakondtól. Szemhéja duzzadt, mint

pátriárkáé,

Ki sokat üldögélt gyertyafénynél

A Teremtés könyvét olvasva.

Mit szóljak neki én, az Újszövetség Zsidója

Ki kétezer éve várok Jézus visszatértére?

Szétzúzott húsom elárul az ő tekintetének

És a halál segédei közé sorol engem:

Körülmetéletlenek közé.

Weöres Sándor fordítása