Egy nagy ember meghökkentő terve

Vannak emberi életek, amelyekben egy egész törté­nelmi korszak nyer kifejezést. Amikor Menahem Mendel Usziskin született (1863, Dubrovna), még csak érle­lődött a politikai cionizmus, őt már a Héber Egyetem mellett temették el. Élete és munkássága különböző korszakokat egyesített magába. Jellegzetes kelet-euró­pai vallásos zsidó családban nevelkedett. Már fiatalon is megmagyarázhatatlan vágyakozást érzett a Szent­föld után. Egyszer egy lapban megpillantotta egy ak­kor megjelent Palesztina-térkép hirdetését, sietett megrendelni, s szobájának falára kiszegezni, közvetle­nül kis íróasztala fölé. Harmadik gimnazista volt ek­kor. Moszkvai zsidó diákként részt vett az 1880-as évek cionista mozgalmában. Sorshúzással választot­ták ki maguk közül, ki megy a Szentföldre. Neki nem kedvez a szerencse, első palesztinai utazá­sát csak 1891-ben tehette, fiatal feleségével. 1896-ban, elolvasva Herzl Zsidó Állam című művét, azonnal Bécsbe ment, és felkeres­te a szerzőt. Innentől sorsa össze­fonódik a cionista mozgalommal.

Részt vesz a kongresszusokon, utazgat, szervez. Az emlékezetes Uganda-vitában Herzl ellen fog­lal állást – gyötrő önmarcangolás után. Erősen a gyakorlati munká­ra koncentrál, a cionizmus há­rom fő törekvésének: a földmeg­váltásnak, a telepítésnek és a hebraizációnak kell lennie. Ezt „szintetikus cionizmusnak” nevezi.

1913-ban, amikor a XI. cionista kongresszuson Hájim Weizmann javaslatot tesz arra, hogy Jeruzsá­lemben Héber Egyetemet létesít­senek, Usziskin bejelenti a kong­resszusnak, hogy egy orosz zsi­dótól 50 ezer márkát kapott erre a célra. Közölte azt is, hogy Hovevé Cion szintén ötvenezer márkával járul hozzá a jö­vendőbeli egyetem földjének megvásárlásához. A vi­lágháború után Usziskin részt vesz a békekonferenciá­ra meghívott zsidó küldöttségben. A nagyhatalmak előtt Weizmann angolul beszélt, Szokolov franciául, ő pedig héberül. Mély benyomást keltett, az elnök meg­hatóban jelentette ki: „Boldogok vagyunk, hogy a Bib­lia nyelve újraéledt, és megszólalhatott a diplomaták gyülekezetében is.”

1921-ben a cionista világkongresszus őt ültette a Keren Kajemet, a zsidó nemzeti földalap elnöki széké­be. Usziskin két évtizedes vezetése alatt a Keren Kaje­met létének fénykorát élte. Az intézmény élén Uszis­kin a kongresszusok során vett részt – hatalmas földte­rületet vásárolt a telepítés számára. Küzdenie kellett az arab nacionalizmussal, a brit kormányzat kétszínű­ségével és a gazdag zsidók szűkkeblűségével. Mégis hatalmas eredményeket ért el.

Amikor 1937-ben az angolok Palesztina nagy ré­szén megtiltották a földszerzést, iszonyatos lelki vál­ságba került. Ennek az időszaknak az érdekes emléke egy kiadvány, amelyet nem teljes nevén írt alá. Mendel Menahem néven jelentette meg az Új Zsidóország Európában című könyvet. Itt érdekes tervet körvona­laz. Az elgondolás szerint nem Palesztinába, hanem a lengyel-orosz-román határ találkozásánál kialakítan­dó területre kell telepíteni a zsidóságot.

Fő argumentuma az volt, hogy Palesztina a nagy­hatalmi érdekek játékszere, a telepítést az arabok sikeresen akadályozzák, míg az álta­la javasolt földeken a zsidó la­kosság arányszáma már most el­éri a 30%-ot. Kelet-Galícia, Kár­pátalja, Bukovina és Besszarábia jelenlegi birtokosai szívesen lemondanának ezekről az elmara­dott végvidékekről, ha országuk zsidó lakosságát ide áttelepíthet­nék. Az egész akció három sza­kaszban, összesen 26 évig tarta­na, lakosságcsere formájában a helyi szláv, román, stb. lakosok kapnák a kitelepült zsidók laká­sait és vagyonát. Végül az utolsó csoport „választhatna az állam­vallásra való áttérés vagy a kito­loncolás között.” (Nem csoda, hogy nem merte aláírni.) Ha arra gondolunk, hogy a terv sikere tálcán kínálta volna Európa összegyűjtött zsidóságát a fasisz­ta megszállóknak, még inkább megdöbbenünk az ötleten. Maga Menahem Mendel Usziskin is csak pillanatnyi csüggedtségé­ben gondolhatta ki.

1941. október 8-án halt meg, miután egy műtét utá­ni pihenő erejéig sem engedélyezett magának nyugal­mat.

Életét jól foglalja össze az a beszéd, amelyet akkor mondott, amikor 70. születésnapja alkalmából a XVII. cionista kongresszus meleg ünneplésben részesítette: „Türelmesnek kell lennünk a barátokkal, a szervezet­tel, mindenkivel szemben és hűségesen ki kell tarta­nunk mellettük!

…A programok veszekedésekhez vezetnek, ám a munka munkát követel és a békéhez vezet!”

Ezek a szavak még ma is időszerűek a zsidó szerve­zetek számára!

Róbert Péter