Egy másik napló

(Etty Hillesum: A megzavart élet. Gondolat Kiadó, 1994, Budapest, 185 oldat, 330 Ft)

Belülről, az emberség felől is le­het építeni falakat a pusztulás ellen. Etty Hillesum, 27 éves amszterdami diáklány így próbálkozott kilúgozni ön­magából azt a mindennapos félelmet, megaláztatást és létbizonytalanságot, ame­lyet az 1940-es évek jelentettek Európában – egy zsidó nő számára. Naplót írt, lázasan dokumentálta és analizálta saját életét és a körülötte zajlót, hogy tisztán lásson kifelé. Az első bejegyzés 1941 márciusából szár­mazik, az utolsó – már inkább levélféle – 1943. augusztusi. Novemberre Ettyből mindössze egy hivatalos Vöröskereszt­-jelentés maradt: Auschwitzban meghalt. A napló füzeteit barátok, ismerősök őrizték, csak 1981-ben ismerte meg a világ. Most végre magyar fordításban is olvashatjuk, A megzavart élet címmel a Gondolat Kiadó jelentette meg.

Ez a különlegesen érzékeny, nagyon művelt nő nem Anna Frank felnőtt párja. Naplójában tudatosan, szinte önkínzóan törekszik arra, hogy minél objektívebben fogalmazza meg, öntse formába a neki jutott személyes illetve a zsidóságából fakadó élményanyagot. Etty saját magának, tehát nagyon pontosan fogalmaz önként válasz­tott feladatáról: „egyetlen, hatalmas ima lenni”. Óriási irodalmi műveltsége és pszichológiai tanulmányai mellett a megin­gathatatlan istenhit segíti Ettyt elviselni az egyre kevesebb emberséget mutató éveket: „Farkasszemet nézek a világoddal, Uram…”

A napló kétharmad része Etty belső egyensúlyának formálódását követi. Birkó­zik a világgal, az írással. Az utolsó hónapok gyors eseményei, a deportálások, a zsidóel­lenes törvények már egy hittel, mágikus erővel felvértezett lányt érnek, aki ebben a felbolydult világban is megtalálja a helyét. Önként megy a westerborki lágerba, hogy segítségére legyen minden rászorulónak.

Még kétszer hazajön, majd harmadszor végleg eltűnik az auschwitzi gázkamrákban. Etty Hillesum nem irgalmasnővér volt, csak gondolkodó és érző ember, aki rájött, mi az ő rendeltetése. Misztikába hajló lénye, józan ítélőképessége, modem nőisége felkavarja a mai olvasót. Úgy érzi magát, mintha egy lélek legintimebb, csodálatos szféráiba il­letéktelenül hatolt volna be, és ott olyan emberi tudással találkozik, amely felma­gasztalja az íróval együtt őt, az olvasót is. Etty 1942 nyarán ezt jegyezte föl a naplójába: „A megalázáshoz kettőre van szükség. Arra, aki megaláz, és arra, akit megaláznak, de főleg: aki hagyja magát megalázni. Ha ez utóbbi hiányzik, tehát: a passzív fél immúnis minden megaláztatás­sal szemben, akkor a megaláztatás elpárolog a levegőben.”