Egy holocaust túlélő levele az egyházakhoz

Olvasóink írják

 Közvéleményünk előtt már nyilvánvaló, hogy a legutóbbi hetek, hónapok belpolitikai hullámverései társadalmunk problémáit tovább növelték.

Demokratikus átalakulásunk során a szólásszabadság megteremtésével felszínre kerültek és nyilvánosságot kaptak olyan retrográd, fasisztoid, rasszista nézetek is, melyek a diszkrimináció, a megosztottság előítéletes reflexeit igyekeztek felerősíteni.

Nekünk keveseknek, akik a vészkorszak túlélői vagyunk, ismerősek ezek a politikai ambíciók, de nem gondoltunk arra, hogy a származás még egyszer a gyűlölködés iránytűje lehet, sajnos, a közelmúlt külhoni és hazai eseményei megcáfolták főképünk természetes elvárásait.

Annak idején hajlamosak voltunk lebecsülni az ordas eszmék társadalmi hatásait. Nem is tudtuk elképzelni, hogy a „teremtés koronája” olyan mélyre süllyedhet, hogy a gyűlölet mítosza embermilliók elpusztításához fog vezetni.

Az Új élet új évet köszöntő számában megjelent dr. Feldmájer Péter hitközségi elnök vezércikke, amelynek már a címe is továbbgondolásra késztetett. A „Csak az Örökkévalóban bízhatunk” címnek kijelentő formáját evidenciának érezve az is természetesnek tűnik előttem, hogy az Örökkévalóban bízva nem vonjuk meg bizalmunkat azoktól sem, akik életüket az isteni szolgálatnak szentelték. Ennek a jelenkori bizalomnak nem mond ellent az a történelmi tény, hogy a vészkorszakban a magyarországi egyházak (tisztelet a kevés kivételnek) nem emelték fel szavukat az üldözöttek védelmében.

Most én úgy érzem, hogy az egyházak vezetőinek történelmi esélyük van arra, hogy ne csak mártírjainkra gondoljanak kegyeletteljes emlékezéssel, de a szeretet isteni parancsának megfelelőén az élőkért is tegyenek valamit.

Már volt alkalmam meggyőződni arról, hogy a különböző egyházak egyes vezetői is nyilvánosan hangot adtak a megbékélés, az engesztelődés gondolatának. Kiállásuk a tolerancia, a közeledés jegyében történt, közös szellemi értékeink regisztrálása a társadalmi progressziót szolgálta.

Szeretnék bízni abban, hogy a társadalmi szervezetek és az egyének eddigi megnyilvánulásaihoz hasonlóan az egyházak is nyíltan véleményt fognak mondani a társadalmi béke, a megértés és szeretet jegyében, stabil belső rendünk védelmében. A napi politika ádáz csatározásai közben az emberek elfásultak, de az egyház szavára még felfigyelnek.

Talán még nem késő, hogy a legnagyobb társadalmi hatással rendelkező egyházak is kimondják azt, amit a vészterhes korszakban elmulasztottak.

Tisztelettel kérem az egyházak vezetőit, hogy ők is hallassák szavukat, mondják el véleményüket. Várom azt a szeretetteljes megnyilvánulást, ami számomra és a hozzám hasonlóan gondolkodók számára a vallásos életet, a vallásos hitet csakis az élet mindennapi gyakorlatával képes hitelesíteni.

Manapság úgy érzem, ez volna az az isteni hang, amit legtöbben követnének. Útjelző tábla lenne az igazi demokrácia, a társadalmi béke megerősítésének útján.

Budapest, 1992. szeptember 20.

Szilárd Gyula