Egy értelmiségi polgár, aki magyar zsidó

Írta: Balog Iván - Rovat: Archívum, Esszé

 Konrád György esszéi

In medias res: Nem nyomhatom el örömömet, amikor kedvenc írómat ünnepelhetem, akinek Szelényi Ivánnal közösen írt műve, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz egyik szociológiai alapélményemmé vált, s akinek zsidósága külön is példaértékű számomra.

Mégis, éppen az lenne ünneprontás, ha Konrádból példáképet, élő emlékművet csinálnék, ezzel csak arról adnék tanúbizonyságot, hogy mit sem értettem meg munkásságából, amely az autonómia alapértéke körül szerveződik. Számomra már 10-12 évvel ezelőtti, szegedi repülőegyetemi előadásai során világossá vált: Konrád nem írófejedelem, nem udvartartásra vágyik, hanem műveiben és az életben egyaránt egyenrangú, elfogulatlan partnerek nyitott, toleráns dialógusára.

Időközben adódik az ötlet: miért ne lehetne Konrádot akár a zsidósága felől is értelmezni? Ez természetesen csak korlátozott érvényű értelmezés lehet, hiszen Konrádnak csak az egyik attribútuma az, hogy zsidó, és valószínűleg nem is a legfontosabb. Alighanem lényegesebb ennél az, hogy nagy magyar író, akinek arcélét a közép-európéerség, az urbánusság, az Értelmiségi és a polgár identitás-koordinátái rajzolták ki. A „zsidó olvasat” is egyike azonban a lehetséges verzióknak.

Nem akartam hozsannázó, lelkes epigon lenni, mégis azon veszem észre magam, hogy ugyanolyan modorban esszéizálók, ahogyan ő: lazán egymáshoz kapcsolódó, meditatív eszmefuttatásokban. Konrád soha nem kinyilatkoztat, hanem önmagával is párbeszédet folytat, amikor szokratikus gondolattöredékeiben ugyanazt a témát több oldalról is körüljárja. Nem frivol könnyedség ez, hanem egyfajta alázat. Kosztolányitól az Esti Kornél éneké-t juttatja eszünkbe: „ Tudjuk mi rég, mily könnyű, / mit mondanak nehéznek, / s mily nehéz a könnyű, / mit a medvék lenéznek. ” Konrád éppen azért ódzkodik a véglegesnek szánt bölcsességektől, a komolykodó félhomálytól, mert véresen komolyan veszi hitvallását: a demokrata meggondolja, amit mond, s aztán kimondja, amit gondol. A leírt szó számára sokkal komolyabb dolog annál, semhogy eltűrné a felelőtlen nagyotmondást.

Úgy érzem, Kerti mulatság című regényének alábbi sorai életművének egyik kulcsát adják meg: „A többiek helyeit élsz Ezt mondta a falumban egy zsidó férfi, akinek feleségét és a két gyerekét elégették 1945 januárjában mondta ezt, tizenkét éves voltam akkor. Ez a megállapítás úgy hangzott, mint egy ítélet. Meg kell gondolnom, hogy mit teszek. Ki kell találnom, hogy mit szólnának hozzá a többiek.

Konrád így fogalmazza meg egyik szellemi és emberi-erkölcsi alapállását meghatározó létélményét: „Hogy volt lehetséges közülünk, zsidók közül, ötödfélmillió embert megölni? Miért nem védekeztek legalább egy késsel az aggastyánok

és a gyerekek is?”1 A következtetés a bibliai próféták hangján szól: A zsidó nép is felelős azért, hogy ilyen rettenetes arányban áldozattá vált. ”2

Miért felelős az áldozat? Egy nagy tévedés áldozatai voltunk. Óvakodva a különbözéstől elvesztettük magunkat.3 A zsidók gyanútlan lelki függésbe kerültek a helyi hatóságokkal szemben4 Konrádtól azonban távol áll Pap Károly vagy Tábor Béla zsidó önmarcangolása. Ő otthon szeretné érezni magát ebben az országban, s ezért egy olyan perspektíva felé nyit, amelyből zsidók és nemzsidók számára egyaránt racionálisan feltehető a kérdés: miért rakunk József Attilát parafrazálva magunknak olyan házat, amelybe háziúr települ? Miért a menekülés a szabadságtól?

Ha óvatatlanul a könnyű megoldást keressük, a választ Konrád alábbi mondatában vélhetjük fellelni, mely a Szelényivel közösen írt nagy esszéje 1977-ben íródott utószavában található: .. Fölismertük az uralkodó értelmiség meztelen hatalmát… amely a hatalomért lemondott a szabadságról. “5 Konrád nemcsak esszéiben, hanem regényeiben is sokrétűen ábrázolja azt a folyamatot, amely során a magyar értelmiség s így annak zsidó része is egy tál lencséért eladta autonómiáját, hogy polgári értelmiségből, Bildungsbürgerből káderértelmiséggé: mandarinná, bonccá, vátesszé vagy súgóvá váljon: A Kádár-korszakban.. ebben a puha kommunista udvari kultúrában sokan polgári puhasággal fészkelték ki a helyüket. Még ma is sokan bizonytalankodnak, hogy rajongjanak-e olyan nagyon azokért a polgári szabadságértékekért. A magyar értelmiség körében (zsidó-keresztény egyre megy) a személy méltósága jóformán napjainkig nem volt magától értetődően mindenek fölött álló érték.”6 Hogyan gombolhatnánk újra a rosszul gombolt kabátot? Kínálja magát a recept: a megszakított polgárosodás fonalát újra fel kell venni: Ha egy feudális úr lemond a címéről, birtokáról, nem úr többé. Ha a tőkés lemond a tőkéjéről, nem tőkés többé. Ha az értelmiségi lemond a hatalomról, méginkább értelmiségi.7

Az csak a bökkenő, hogy ezzel nem a megoldáshoz, hanem csak” a problémához jutottunk el. A mese ugyanis rólunk szól.

Konrádból nem a megítélő tudat aljassága beszél, amikor övéit bírálja: értük haragszik, nem ellenük. Alábbi vallomása azt mutatja, hogy egyik regényének nem véletlenül adta A cinkos címet: Kezdett érlelődni a reformista nemzeti közmegegyezés, a magyar elit pedig keresztény és zsidó egyaránt.., engem beleértve hallgatott.8 Nemcsak a megrendítő őszinteség hangja szólal meg itt, hanem a szakmai öntudaté is: A regényíró nem tévesztendő össze az erkölcsbíróval. Van-e olyan jól megírt regényfigura, akinek maga a szerző ne lenne a cinkosa?”9 A művész feladata és hadd említsem saját jelenlegi szakmámat, ami egyúttal Konrád egykori foglalkozása: a szociológusé is nem az, hogy piros és fekete pontokat osztogasson, hanem az, hogy megmutassa: milyen az ember. Önmagának vállalása, hitelessége ad Konrád számára erkölcsi tartást ahhoz is, hogy Bibó nagy zsidókérdés-tanulmányának imperatívuszát inkább felelősségvállalást, mint felelősségrevonást az antiszemitizmus elleni harc legendás alakjaként is, zsidó relációban is alkalmazza: „Nem lehetünk zsidókéra sem csak áldozatok, annál is inkább, mivel a történelem számos zsidó tettét és tettest tart számon. Nincs büntetlen nép, csak erkölcsi tompaság van. Nem lehet a lelkünkre nehezedő teherként nem vállalnunk Rákosit és zsidó uszályát. Egy zsidónak szenvednie kell, ha izraeli katonák arab gyereket lőnek le.10

Mégiscsak önmancargoló mélyzsidó lenne a fenti sorok szerzője, az anticsurkista népfront későbbi vezetője? Nem. Konrád egy új, magyar-zsidó integrációs társadalmi szerződést javasol, a Karády Viktor által asszimilációs társadalmi szerződésnek nevezett, ha már meghaladott múlt századi paktum megújítását, amelyhez a nemzsidó félnek (helyesebb nemzsidót mondani, hiszen Konrád is egyszerre vallja magyarnak és zsidónak magát!) is vállalnia kell a maga, nagyságrenddel nagyobb történelmi felelősségét. Konrád azt is világosan látja, hogy a kollektív felelősség önkéntes vállalása összeegyeztethető az egyén jogainak mindenekfelettiségével: „De vajon vállalhat-e magára hitelesen kollektív felelősséget egy őszinte ember? Azt hiszem, igen. Világos, hogy amikor egy közösséget vállalok, akkor legszívesebben a dicsőségét vállalom. De ha az erény hagyományát vállalom, nem kell-e akkor részesnek éreznem magam a bűn hagyományában is?”11

*

Konrádnak nincsenek illúziói afelől, hogy egy ilyen szimbolikus szerződés megkötéséhez mind a zsidó, mind a nemzsidó félnek meg kell szabadulnia antidemokratikus történelmi beidegződéseitől, és a liberális demokrácia szilárdan elkötelezett hívévé kell válnia. A szerződéses jelleg azt is jelenti, hogy bár magyarságát soha nem hajlandó megtagadni, az országban maradását azonban feltételekhez köti: ha hazánkban olyan, tekintélyelvű kurzus jut hatalomra, amelyet a politikai antiszemitizmus jellemez, akkor emigrál. Az antikádárista demokratikus ellenzék egykori vezéralakja abból sem csinál titkot, hogy az államszocializmus idején legalább nem próbálták megverni, mint tavaly március 15-én: „Ilyen arcok a Kommunizmus idején nem meredtek rám. A funkcionáriusok nem gyűlöltek így. Nekik érdekes volt a heves ellenzékiekkel véletlenül összetalálkozni … Még a politikai rendőrség tisztjei is mutattak valami tiszteletet…”12

Valamennyiünknek ismerős az érzés, ami Konrádot, a mai antiszemitizmus talán első számú célpontját is el-elfogja: a szabadság többet ér a hatalomnál, de csak akkor, ha ez nem jelenti az antiszemitizmus szabadságát is. A kádárista diktatúrában bárki szabadsága veszélybe kerülhetett, így azoké is, akik elfelejtették: sem a zsidó identitást (a „cionizmust”), sem az antiszemitizmust nem szabad nyíltan vállalni. De mi van akkor, ha a Konrád által javasolt zsidó önkritika helyett Csoóri, Csurka és mások szájából hangzik el a „kritika”, és nincs már az az erőhatalom, amely velünk együtt őket is elhallgattatta. Akkor nem bárki kerülhet (esetleg) bajba, hanem mi, zsidók vagyunk máris bajban.

Konrád, aki művész, érzékeny szeizmográfként, a saját bőrén érzékeli az általa olyannyira áhított és hirdetett szabadság árnyoldalait, és saját személyében, műveiben jeleníti meg az új ellentmondásokat. Igaza van: az ember, ha diaszpórában élő zsidó, fokozott védelemre szorul, és az pedig akadályozza autonómiájának kiteljesítésében, az „udvari zsidó” státuszának elvesztésében pedig Konrád szemében kevés negatívabb figura van, mint a diktatúrával lepaktáló ember, akár zsidó, akár nem.

A kommunizmus teremtette üvegházi körülmények elmúltával azonban más ellentmondások is felszínre kerülnek. Kiderül, hogy már nem egyszerűen a polgárosodás idejét éljük (hiszen az az állam szocializmus alatt is folyt!), nem is az autonómia kísértését, hanem kapitalizmus van, ez pedig „csúnya” dolog amelyben veszíteni is lehet. A polgárosodás sem a kádárizmus alatti „sunyi” módszerekkel folyik (Konrád nevezte el találóan így), hanem karmokkal és agyarakkal mindenesetre sokkal visszataszítóbb módon, ahogy annak idején egy Fräulein által nevelt kisfiú számára jelentkezett. (Nincsenek már Fräuleinok, akik anyámat is nevelték, mint ahogy azok a gyerekek is nagyrészt elpusztultak Auschwitzban, akiket német szóra tanítottak. Ne feledjük azonban: a magyar-zsidó Bildungsbergertumot enélkül is újjá kellene teremteni.) „Az értelmiség és a polgárság ismét jól megfér egymással”.13 „Fontos, hogy az értelmiség kinőtt a polgárellenességből”,14 bizakodik Konrád, még 1989-ben, és az entellektüelek burzsoává válását javasolja, vagyis azt, hogy a piacon adják el szaktudásukat, a hatalom kiszolgálása helyett. Colorado Springs-i élménybeszámolóiból azonban kiderül: a hús-vér burzsoáktól visszariad, és a polgárosodás gyakorlatához képest inkább annak utópiájával vagy nosztalgiájával szimpatizál. Ismét tudatosan felvállalt ambivalenciáról van szó: Konrád nem naiv, tudja, hogy a kelet-európai nem egykönnyen bújik ki a bőréből, nem lehet csak úgy hipp-hopp veszternizálni különösen az értelmiséget nem: „Szomjas és szomjan maradó társaság. Ha nincs hatalma, vágyik rá. Ha van hatalma, iszonyodik tőle.15

Adjuk vissza a szót annak az embernek, aki mindig megőrizte integritását, mert mindig felvállalta egyénisége és társadalma ellentmondásait: „Radikálisok között mérsékelt voltam, mérsékeltek között radikális, magyarok között világpolgár, a nagyvilágban magyar, polgárok között marginális, a marginálisok között polgár. Nem a többieket akartam bosszantani, hanem inkább azt a valami mást védelmeztem, ami azonkívül is vagyok, mint amiben velük egy.16

Konrád a diaszpórabeli zsidóság ama archetípusát fogalmazza meg, amely Woody Allen Zelig-jének pontosan az ellentéte: az „autonóm kaméleont”. A történelem fogja eldönteni, hogy ez a mindenen felülemelkedő, szociálisan szabadon lebegő, közvetítő típus továbbra is érvényes minta marad-e az értelmiségi polgár számára.

JEGYZETEK

1. Konrád György: Európa köldökén. Budapest: Magvető, 1990, 188. old.

2 Uo. 188. old.

  1. Uo., 196. old.
  2. Uo., 188. old.
  3. Konrád György-Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Budapest: Gondolat, 1989, 316. old.
  4. Konrád: Európa köldökén, 247. old.
  5. Konrád György: Antipolitika. Az autonómia kísértése. Budapest: Codex Rt., 1989, 144. old.
  6. Konrád: Európa köldökén, 249. old.
  7. Uo., 329. old.
  8. Konrád: Európa köldökén, 255. old.
  9. Uo., 255. old.

12 Konrád György: Egy tarka nap. Március 15. Kritika, 1993-3.

  1. Konrád: Európa köldökén, 418. old.
  2. Uo., 363. old.
  3. Uo., 278. old.
  4. Uo., 265. old.

 

Címkék:1993-04

[popup][/popup]