Egy emelettel lejjebb – költözik a Rabbiképző könyvtára (G.J.)

Egy-két aggódó munkatárs és törzsolvasó tájékoztatott bennünket. Iz­gatottan vagy méltatlankodó hangon közölték: a Rabbiképző Intézet könyvtárát elköltöztetik egy – szerin­tük – a jelenleginél rosszabb helyre.

A költözködés oka az, hogy ez év szeptemberétől a tervek szerint új épü­letében kezd működni az Anna Frank Gimnázium (új nevén Scheiber Sándor Tanintézet), ekképp a patinás József kö­rúti épület számos helyisége felszaba­dul. Mivel a Rabbiképző Intézet Pedagógiumát a második emeleten bővítik tovább, elköltöztetik a könyvtárat, amely múlt századi alapítása óta ezen a helyen működik.

Érdeklődésünkre a könyvtár egy ma­gát megnevezni nem kívánó munkatár­sa összegezte a történteket. Elmondása szerint a könyvtárat a hitközség műsza­ki osztályának képviselője értesítette az elmúlt év novemberében az épület át­építési terveiről. A műszaki osztály munkatársa kész tényként közölte a nem mindennapi hírt a könyvtár igen­csak meghökkent dolgozóival. Az illető egyben vázolta az új elhelyezést is: a bibliotéka az első emelet és a földszint egyes helyiségeibe költözik majd. Az ol­vasóterem új helye a gimnázium jelen­legi, szintén a földszinten lévő tornater­me lesz. Különösen ez utóbbi háborítot­ta fel a könyvtár „ifjútörök” munkatársa­it: a földszinti helyiségek ugyanis vize­sek. Ösztönzésükre írt levelet Remete László, a könyvtár vezetője a műszaki osztálynak, melyben vázolta aggályait. (A levélből alább részleteket közlünk.) Választ nem kapott – felsőbb utasításról lévén szó, az érintettek véleménye nyil­ván nem oszt és nem szoroz. Három hó­nap elteltével a könyvtár vezetője ismét vette a bátorságot, és ezúttal magához Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatóhoz fordult panaszával. Levelében megis­mételte a műszaki osztálynak már el­mondottakat: „Nem tartjuk elfogadható­nak a könyvtár földszinti, illetve első emeleti elhelyezését: a könyvállomány­nak vizes helyiségekben való elhelyezése a könyvek gyors gombásodásához és pusztuláshoz vezet.” Választ erre a le­vélre sem kapott. A könyvtár fent emlí­tett munkatársa ez év áprilisában azt mondta, hogy a költözködésről még mindig semmit nem tudnak, tájékozta­tást senkitől nem kapnak; már attól tar­tanak, hogy valamelyik reggel a rakodómunkások fogadják őket: hol kezdhetik a pakolást? Erre a helyzetre természete­sen tökéletesen fölkészületlenek.

Fontos tudni az ügyről, hogy a né­metországi Niermann-alapítvány egy­millió márkás támogatást helyezett kilá­tásba a könyvtár számára. Erre a német kulturális attasé látogatása után került sor, aki – látván a könyvtár mostoha ál­lapotát – megkereste a fent említett alapítványt. A könyvtár név nélkül nyilat­kozó munkatársa úgy vélekedett, hogy a hitközségi vezetés az egymillió már­kát a Rabbiképző Intézet – könyvtárat is magában foglaló – épületének re­konstrukciójára kívánja fordítani, ami nyilván ellentétes az adakozó szándékaival. Ezért az elégedetlenekben föl­merült az a gondolat is, hogy a visszás helyzetről tájékoztatják a Niermann-ala­pítványt, amely igen szigorúan ellenőr­zi a pénz felhasználását. Korábban könyvrestaurálás céljaira már átutaltak százezer márkát, amelynek felhasználá­sát tételesen ellenőrizték. (A könyvtár vezetőjének tájékoztatása szerint eb­ből 74 könyvet tudtak restauráltatni.)

Mások éppen ezért ellenezték a megke­resést, mivel véleményük szerint a pénz esetleges visszatartása senkinek nem használna.

Remete László, a könyvtár nyugdíj­ba készülő, már felmondás alatt álló vezetője nem tudott hivatalos tájékoz­tatást adni, mivel ilyet ő maga sem ka­pott. A műszaki osztály felmérés céljá­ból a könyvtárban tartózkodó munka­társai megnyugtatták, hogy legfőbb ag­gálya, a vizesedés kiküszöbölhető. A német alapítvány által ígért egymillió márkáról sem tudott semmit, noha úgy látta, hogy a műszaki osztály emberei biztosan számítanak rá. Telefonon tör­tént érdeklődésére az ügyvezető igaz­gató az országos főrabbihoz, illetve a Rabbiképző rektorához irányította.

Dr. Schweitzer József országos fő­rabbi, aki sok éven át a Rabbiképző In­tézet főigazgatója volt, úgy nyilatkozott, hogy ő csupán olvasó a könyvtárban, ezért az üggyel nem foglalkozik, mivel az nem rá tartozik, ő a maga részéről dr. Schőner Alfrédhoz, a Rabbiképző (új nevén: Zsidó Egyetem) jelenlegi főigaz­gatójához küldött tovább bennünket. Az új főigazgató megnyugtatott, hogy a köl­tözködéssel a könyvtár állománya nem sérül, mivel a vizesedéssel kapcsolatos veszélyek a mai korszerű technika mel­lett teljes mértékben kiküszöbölhetők. Vajon nem lett volna ésszerűbb a Pedagógiumot beköltöztetni a felszabaduló új helyiségekbe, ahelyett, hogy a könyv­tár 130 ezer kötetét mozgatják meg? – e kérdésünkre a rektor válaszában a Rab­biképző rektori tanácsának döntésére hivatkozott, amely a könyvtár költözteté­sét nem kifogásolta.

Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató úgy tájékoztatott, hogy az intézmény átalakítása csak az Anna Frank gimnázi­um kiköltözése illetve a Niermann ala­pítvány adományának megérkezése után kezdődhet el. Ez utóbbi egyelőre még várat magára, de csupán néhány pótlólagos dokumentáció elküldése mi­att. Mind az átalakítás megtervezésére, mind annak kivitelezésére pályázatot hirdettek, melynek három-három részt­vevője közül a német alapítvány tudtá­val választották ki a nyertest. (A tervből alább részleteket közlünk.) Arra a kér­désre, hogy minderről tájékoztatták-e a könyvtár dolgozóit, az ügyvezető igaz­gató azt válaszolta, hogy minden illeté­kest tájékoztattak. A régi könyvtárveze­tő azonban már nem illetékes az új vezetőt pedig még nem jelölték ki három pályázó közül. Ekképp tehát közvetve megerősítette, hogy a könyvtár munka­társait valóban nem tájékoztatták. Az ügyvezető igazgató ugyanakkor határo­zottan leszögezte, hogy a Niermann-alapítvány egymillió márkáját kizárólag a könyvtár céljaira fogják felhasználni.

*

Műszakilag meglehet, hogy az aggá­lyok valóban alaptalanok. Meglehet, a könyvtár céljaira szánt helyiségeket a leggondosabban felújítják, szigetelik és a könyvtár sorsa megnyugtatóan rende­ződik. Még ez esetben is illett volna fo­lyamatosan tájékoztatni a könyvtár munkatársait, folyamodványaikra nem megvető hallgatással válaszolni. Így el­kerülhető lett volna több hónapnyi tel­jes bizonytalanság, kiszolgáltatottság és gyanú: a könyvtár sorsa iránti kö­zöny gyanúja.

Nem sikerült egyértelmű választ kap­nunk arra, hogy vajon miért a könyvtár 130 ezer kötetét kell megmozgatni, mi­kor a Pedagógium beköltöztetése az új helyiségekbe jóval könnyebb feladat­nak tűnik. A válasz részben nyilván ab­ban keresendő, hogy az „erős” pozíció­ban lévő emberek számára a könyvtár sorsa másodlagosnak számít. A biblio­téka idős, nyugdíjba készülő vezetője, többségükben állományba sem vett dolgozói és néhány elkötelezett olvasó nem jelentenek komoly „ellensúlyt”.