Egy elnöki látogatás képei

Még sohasem jártam a Rózsakertben, s még sohasem játszották az én tiszteletemre az izraeli himnuszt. Sok sok évig a Hatikvát csak eldugott klubokban, vagy otthon mertük énekelni, a dallamát csak más szöveggel idézhettük. Történelmi pillanat volt, amikor a Dohány utcai zsinagógában újból felcsendült egy kamarazenekar előadásában az ismerős dallam, ám akkor még álltak a zsidó állam elleni gyűlölet tilalomfái.

A Hatikvát most persze elsősorban Göncz Árpád tiszteletére játsszák, de mi, a vele együtt utazó zsidó küldöttség tagjai úgy érezzük, a díszszázad, a tisztelgés kicsit nekünk is szól.

A két államfő ellép a katonák előtt, majd üdvözli a delegáció tagjait, Hájim Herzog elnök mosolyogva nyújtja kezét. Úgy tűnik, nem felejtette el, hogy tavaly Budapesten már találkoztunk.

Lemaradunk a küldöttségtől és futni kell, hogy a protokoll szerint Göncz Árpád után én is aláírjam a vendég- könyvet. Miközben körmölök, elhangzik az egyik utolérhetetlen kedvességéi, csodálkozó elnöki kérdés:

• Te is tudsz így „visszafele” írni?
• Tudok – felelem, ám azt már nem teszem hozzá, hogy nem túlságosan jól.

*

A Dávid király szálló gyönyörű, a szobámból az óvárosra látni, nem lehet eleget nézni és csodálni. Rövid pihenő után indulunk Herzl sírjához, ahol mindenki fejet hajt, mi maradunk utoljára, követ helyezek el a síron. A fotósok visszahívnak bennünket, de még most sem értik talán, miért fogtuk meg a Dohány utcában szülelett férfi sírja fölé emelt gránittömböt, amelyen minden dísz helyett csak a neve szerepel héberül, semmi más. Magyarországon eddig két olyan ember született, aki államot volt képes álmodni és alapítani. Vajon mikor őrzi majd tér vagy utca a második nevét is?

Lemaradunk a küldöttségtől és futni kell, hogy a protokoll szerint Göncz Árpád után én is aláírjam a vendégkönyvet. Miközben körmölök, elhangzik az egyik utolérhetetlen kedvességéi, csodálkozó elnöki kérdés:

-Te is tudsz így „visszafele” írni?

Tudok – felelem, ám azt már nem teszem hozzá, hogy nem túlságosan jól.

Este fogadás, díszvacsora az izraeli Elnök rezidenciáján. A kívülről jellegtelen betonépület belülről impozáns. A magyar Elnök szép beszédet mond, a költői szavak sajnos angolul hangzanak el. Magyarul szebb lenne, de beszédet egyenesben közvetíti a helyi Híradó, a Hadasot.

Késő este van, amikor visszaérünk a szállodába, vágyakozva nézek a Siratófal felé, bár délután már nem bírtam, és Székely Gáborral együtt elszöktünk a Kótelhez. A Falból mindig új erőt merítek, mintha elektromosan töltődnék fel, persze tudom, a fizika törvényei ezt nem támasztják alá, mégis így van.

Mikor vasárnap reggel elindultam a repülőtérre, éreztem, hogy „újabb” gyermekem akkor fog megszületni, amikor nem vagyok otthon. A családunkban ez már így szokás, apám is úton volt, amikor jómagam, legkisebb gyereke megszülettem.

Kedden hajnalban felülök az ágyamban, nem tudom miért ébredtem fel, a hajnali fényben fürdő óváros mintha lebegne. Haza akarok telefonálni, érzem, valami történik, de mi van, ha tévedek, hajnali ötkor nem örülne a feleségem, ha felkelteném.

Reggel fél nyolcig várok, akkor hazaszólok, a lányommal beszélek, ő meséli, hogy 4 órakor elkezdődött a vajúdás. Van telepátia, vagy csak sokat ettem a díszvacsorán?

Délelőtti látogatás a Jad Vasem-ben. Mint mindig, most is megrázó. Az egész magyarországi delegáción látszik a részvét, az Elnök megrendülten koszorúz.

A meggyilkolt gyermekekért emelt épület bejáratánál az egyik képről megint Benu fiam szemei néznek rám. Másfél millió gyermeket öltek meg „csak úgy, mellékesen” a felnőttek mellett, pedig ők nem törtek hatalomra, nem szőttek összeesküvést, hiszen jó részük tán még írni sem tudott, nem „rágták termeszként” a nemzet testét. A végtelen számú tükörrel sokszorozott gyertyafény megannyi gyermek szeme, alig tudok kijönni, hosszú ideig beszélni sem vagyok képes.

Vajon hány gyermeknek kell még meghalnia, hogy véget érjen az évezredes őrület?

A Jad Vasem után faültetés, szemben az aranyló óvárossal. Sikerül az egyik kocsiból beszélnem a kórházzal, „még nincs meg” a gyerek, de már nem sok idő kell hozzá.

Séta az óvárosban. Behajtunk a kocsival a Jaffa kapun, és gyalog kapaszkodunk fel a Szent sír templomához. Kapedliben nem akarok bemenni, így kint maradok, és egy telefon után vágyakozom, de ezen a környéken ez hiánycikk. Mindenütt biztonsági őrök. Ez a séta szerepelt a hivatalos programban, gondolom, indulunk visszafelé, de Göncz Árpád határozott kívánsága, hogy lássa a Siratófalat is. Végigmegyünk a síik, a piac egy részén, a biztonsági emberek nagyon idegesek a terven felüli útvonalon, fellélegeznek, amikor átérünk a Cardora, onnan sétálunk le a Falhoz.

A Kótelnél szefárd bármicvát tartanak, énekelnek, táncolnak, az Elnök megint kalapot vesz, úgy fogadja a rabbi üdvözlését, érinti meg a falat.

Én is odamegyek, megint megfogom az ősi köveket. Kissé lemaradok, mire utolérem a küldöttséget, az Elnök két csodaszép katonalánnyal beszélget, majd jobbról-balról megcsókolja őket. Delet harangoznak, mikor beülünk a kocsikba, és visszamegyünk a szállóba. Azonnal a telefonra ülök, bejön a kórház.

3/4 12 után egy-két perccel megkezdte földi létét Dán, negyedik gyermekem.

Jichak Rabin miniszterelnök ad díszebédet a szálló különtermében. Szépen beszél, ám a magyar Elnök beszéde igazi íróra vall. Papír nélkül szól az Országról, az emberekről, a népirtásról és a fájdalomról. Nem zsidó, ám nemcsak megértette, át is érzi e dolgok lényegét.

Ebéd közben közfeltűnést keltek, mert kihívnak, megindul a rokonok üzeneteinek és gratulációinak áradata. A küldöttségben elterjed, hogy Dán megszületett. Mindenki szívből gratulál.

*

Délután látogatás a Kneszetben, nyílt hangú beszélgetés, kölcsönös dicsérő szavak, én is hozzászólok, a parlament elnöke válaszol rá, és azzal fejezi be szavait, az izraeli zsidók tárt karokkal várják magyarországi testvéreiket, reméli, mihamarabb megindul az alija. Az egyik magyar államtitkár szót kér, és azt mondja, nem fogadja el az „üzleti” ajánlatot, Magyarországnak szüksége van a zsidókra, a tudományban, a gazdaságban, a kultúrában egyaránt.

Szavait döbbent csend fogadja, a két küldöttség zavartan búcsúzkodik.

*

Este fogadás a bálteremben, nagy nyüzsgés, sok ember, mindenki gratulál, a magyar Elnök- kel koccinthatok Dán egészségére. A fél éjszakát átbeszélgetjük Schőner Frédivel, konstatáljuk a problémákat, elemezgetjük őket, de nem jutunk semmire. Ott tartunk, ahol három-négy évvel ezelőtt…

*

Kedden reggel ünnepélyes búcsúztatás az elnöki rezidencián, mosolyok, kézfogások. Repülővel megyünk Haifára, és onnan kocsival tovább a Galilba. A Kineret taván hajókázunk, ez Izrael egyik legszebb helye.

Az Elnök kérdez, néz és figyel. Tökéletesen megérti, miről is szól az országépítés története. Későbbi beszédeiben újra-újra visszatér a kövekre, arra, hogy ez az ország csupa szikla, mégis virágzik. Ezek a kövek már nem zsidó sírokat jelölnek. Ezek a kövek az élet jelképei.

* A szerző a MAZSIHISZ elnöke.