Egy bőrönddel Boszniából

 Kedves Olvasó! El tudja képzelni, hogy az év végén családjával egy ismeretlen város külső negyedének valamiféle szociális intézményében lakik, egy termet megosztva másokkal, miközben elődei hagyatékát, saját munkájának gyümölcsét, minden vagyonát egy bőröndben vagy hátizsákban őrzi?! A kérdés 1992 januárjában 2200 boszniai hittestvérünk számára is csak ugratásnak tűnt. Mégis, ilyen körülmények között találkoztam egy csoportjukkal Budapesten.

Szavaik egyszerűsítik az elmúlt hónapok megpróbáltatásait, visszafogottan beszélnek jövőjükkel kapcsolatos kételyeikről. A szemek azonban árulkodnak. Azokban még ott a félelem, a kiszolgáltatottság és a holnap bizonytalansága… Harminc menekült Szarajevóból, Mosztárból, Zenicáról majd a fele gyerek.

A 45 éves Mirkó Eliaser bankigazgató, az 52 éves Simon Girth erdőmérnök beszél a távoli és a közelmúltról.

ELIASER: 1942-ig Szarajevóban volt a Balkán legnagyobb kiléje. Az első letelepedők a XV. században szinte együtt érkeztek a török hódítókkal, jelentős közösséggé pedig egy évszázaddal később, a Spanyolországból menekültek tették. A nácik családjainkban szörnyű pusztítást végeztek, talán tíz százalékuk maradt meg az őket mentő szerbek, bosnyákok, horvátok segítségével, vagy azok a partizánok, akik a csatákban nem estek el.

GIRTH: A nácik kiverése után egész Bosznia gyászolt, a megmaradt zsidókat pedig megkülönböztetett szeretettel vették körül. Ez az elfogadás is hozzájárult az asszimilációhoz, az elterjedt vegyesházasságokhoz.

• Ön a háború alatt született, hogy menekült meg?

GIRTH: Anyám egy jómódú német-magyar zsidó kereskedőcsaládból származik, apám azonban görök katolikus. E felmenőim a város vezetői közé tartoztak…

• A polgárháború a zsidókat erősebben fenyegette?

ELIASER: Nem! Nemzetiségtől, vallástól függetlenül szenved és pusztul ott az ember. Nincs villany, víz, gáz. Egy fej káposzta értékesebb, mint az emberi fej… A férfiakat fegyverbe kényszerítik, közöttünk is vannak olyan fiatalok, akik harcoltak Szarajevó határán.

• Hogyan sikerült eljönniük?

GIRTH: Az egyik, később megszegett fegyverszüneti tárgyaláson, Londonban, a békéltető” nyugatiak bizonyára Izrael Államtól kapott sugallatra javasolták a zsidó férfiak elengedését. Jellemző” más nemzetiségű honfitársainkra, hogy minket az exodusért nem tartanak gyávának, cserbenhagyónak. Igaz, ember a harchoz elegendő, a fegyver kevés. Ínség és romok szerte a városban. Megsemmisült a turisták által is ismert bazárnegyed, közelében egy gyönyörű minaret, valamint a város egyik ékessége, a boszniai zsidók múltjának emlékeit múzeumként őrző 450 éves egykori szefárd zsinagóga. Az én lakásom is centrumban van, eljövetelemkor még épen állt. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy egy nyugati polgárnak is dicséretére válna. Régi értékes bútorokkal, festményekkel, szőnyegekkel teli.

• Ki őrzi az elhagyott otthonokat?

ELIASER: Lehet még félezer zsidó Boszniában, fővárosban talán el sem hiszik a mieink a legszervezettebbek. Segítik egymást, oltalmazzák az elmentek vagyonát, készítik a további alijákát. Az én ki húgom is közöttük van.

GIRTH: Háromszoros gyűrűn, három, egymással harcoló csapaton, bandán jöttünk át, autóbuszra gyalog, vonaton!

• Holnap már Tel-Avivban lesznek.

ELIASER: Májusban szüleinkhez Horvátországba menekült feleségemet és gyermekeimet itt láttam viszont. A Szohnut segítsége nélkül, ki tudja, hogyan alakul sorsunk. Bevallom, soha nem gondoltam alijázásra. Tudom, hogy erős lesz a honvágyam eddigi hazám iránt, valószínűleg rosszabb anyagi körülmények között élek, mint azelőtt. De azt is tudom, hogy gyermekeimnek nem kell majd menekülniük. Ez erősebb minden más érzésnél!

*

Látogatók érkeznek, a Vasvári Pál Baráti Társaság képviselői. Ők 1947-ben egyetemistaként Boszniában építteték mint daluk is mondta „a vasutat és az új világot…” A töltés valóban elkészült, de az új világ…

A vasváristák, amikor hírét vették a boszniai tragédiának, országos gyűjtést kezdtek. Ennek eredményeként négy televíziót vittek a boszniai menekültek táborába, Nagyatádra. Ide, csak átutazóknak, gyümölcsöt, csokoládét, cigarettát hoztak.

*

A Szohnut kőbányai átmeneti szállása tiszta, a fürdőben mindig meleg a víz, a napi háromszori étkezés egyszerű, de bőséges. A vándorok között hatalmas termetű fekete fiatalember. Chinaka Kelechi is Szarajevóból jött, és társaival Izraelbe tart.

KELECHI: Nigériában születtem, vallásos katolikus családban. A Biblia számomra többet jelentett, mint a vasárnapi imádságoskönyv. Magammal hoztam Szarajevóba is, amikor ott megkezdtem orvosi tanulmányaimat. Így jutottam arra a felismerésre, hogy Istent annak a népnek hitén és nyelvén kell tisztelni, amelyik ezt először tette. Megkerestem Belgrádban Danon Cadikot, a volt Jugoszlávia egyetlen rabbiját, kérve őt, hogy vegyen fel Ábrahám Szövetségébe. Ő könyveket adott, hogy tanuljak. Többszöri telefonozás után egy félév múlva újra nála jártam. Ismét könyveket adott, de már komolynak vette szándékomat. Teltek a hónapok, én már az ortodox előírások szerint éltem, míg elérkezett a felvétel szertartása, és én a Besz Din, vagyis a hitközség bírósága előtt álltam, 1991 július elsején pedig körülmetéltek. Izraelben tovább akarom folytatni orvosi tanulmányaimat és az ország jó állampolgára leszek.

Várai Emil