Döntött az Alkotmánybíróság – Alkotmánysértő a harmincezer forintos kárpótlás

Döntött az Alkotmánybíróság

Alkotmánysértő a harminc­ezer forintos kárpótlás

Az Alkotmánybíróság majdnem egyéves vizsgálódás után hozott ha­tározatot a holokauszt során meggyilkoltak után járó. megalázó, 30 000 forintos összegről. Az 1999. évi költségvetésről szóló törvény rendelkezését 7 indítvány támadta, köztük a legfőbb ügyészé is. Az Al­kotmánybíróság ezek közül csak a Mazsihisz indítványát találta elfo­gadhatónak, amelyet a szervezet ak­kori elnöke, dr. Feldmájer Péter szerkesztett és nyújtott be a többi zsidó szervezet egyetértésével. A meghozott döntés alapján a magyar kormánynak új törvényt kell hoznia, és döntenie kell az élet elvesztésé­ért járó kárpótlás összegéről.

Az Alkotmánybíróság egy hosszú évek óta zajló folyamat újabb szakaszá­nak végére tett pontot. Az Antall-kormány idején meghozott harmadik kár­pótlási törvény egyszerűen kihagyta a holokauszt áldozatául esett zsidók hoz­zátartozóit az e címen járó kárpótlás­ból, amely más áldozatok után fejen­ként egymillió forint volt.

Az 1992-ben megjelent törvényt az Alkotmánybíróság több mint három évig vizsgálta, majd 1995-ben fogadta el a zsidóság érveit, megállapítva, hogy a tör­vény alkotmányellenes, mert egyes meggyilkoltak után ad kárpótlást, mások után pedig nem. Ezt követően az ügy visszakerült a parlament elé. A Horn-kormány sem kívánt az ügyben minden­kire kiterjedő megoldást a törvényhozás elé terjeszteni, csupán a holokauszt ál­dozatai hozzátartozóinak egy szűk cso­portját részesítette volna kárpótlásban, ezt a törvényt azonban 1996-ban az Al­kotmánybíróság még megszavazása előtt alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért az akkori kormány olyan törvényt fogadtatott el, amely a kárpótlást vala­mennyi hozzátartozó részére kilátásba helyezte, de az összeg meghatározását külön törvényre bízta.

Egy időközben megjelent másik rende­let úgy szólt, hogy 1998 februárjáig dön­teni kell az összeg nagyságáról, majd ezt a határidőt meghosszabbították júniusig, vagyis az esedékes parlamenti választá­sok utáni időpontra.

Az Orbán-kormány huszárvágással döntött az ügyben, és a költségvetési tör­vény jogszabálydzsungelébe bújtatva megszavaztatta, hogy 30 000 forintot kapnak a meggyilkolt zsidók hozzátarto­zói, s ezzel az ügyet véglegesen lezártnak tekintette.

Még a költségvetési törvény megszava­zása előtt a Mazsihisz akkori vezetői tilta­koztak a kormánynál, majd a szavazás után azonnal az Alkotmánybírósághoz fordultak. Érvelésük lényege az volt, hogy az eljárás sérti az alkotmány 70/A szakaszát, az egyenlő méltóságú sze­mélyként való kezelés elvét, vagyis kü­lönbséget tesz ember és ember között, halott és halott között, éspedig szárma­zási alapon, hiszen a harmincezer forin­tos kárpótlás túlnyomórészt a zsidó áldo­zatokra vonatkozott.

Az indítvány arra is rámutatott, hogy a különbség az egymillió forint és a har­mincezer forint között rendkívül nagy, és a második összeg lényegében a semmi­vel egyenlő.

Az Alkotmánybíróság egyetértett azzal, hogy a harmincezer forint rendkívül ke­vés, de azt véleménye szerint nem az egymillió forinthoz kell viszonyítani, ha­nem a kárpótlási törvényben írt szabad­ságelvonásért járó kárpótláshoz. Idézve korábbi döntését, rámutatott arra, hogy az élet elvesztése a legsúlyosabb sére­lem, ez a veszteség minden korábbi sé­relmet felülmúl, ezért az egyösszegű kár­pótlás mértékének ezt az elvet tükröznie kell. Magyarul: nem lehet olyan helyzet, hogy az élet elvesztéséért járó kárpótlás ne haladja meg lényegesen a szabadságelvonásért járó kárpótlás összegét.

A jelenlegi szabályok szerint a szabadságelvonásért (deportálás, kényszermun­ka, börtön stb.) járó kárpótlás esetében az alapösszeg 2000-ben 36 940 forint volt, a tényleges kárpótlás összege az alapösszeg többszöröse is lehet, és ha valaki a megkapott kárpótlást életjára­dékra váltja át, akkor pontosan összegszerűsíthető, hogy havonta mennyi nyug­díj-kiegészítést kap. Az is kiszámítható, hogy ez esetben élete végéig milyen összeget kap kézhez. Az Alkotmánybíró­ság szerint tehát ezeket kell figyelembe venni, és ez adott esetben több százezer forintos viszonyítási alapot is jelenthet.

A magyar kormány előtt természete­sen számos lehetőség áll, az alapvető kérdés az, hogy kívánja-e az Orbán-kormány végre méltányosan rendezni ezt az adósságot, vagy ismételten követi elődei taktikáját, és alkotmányellenes törvényekkel próbálja kijátszani a sok­szorosan megalázott üldözötteket és hozzátartozóikat.

Az összegszerűséget most még nehe­zen lehetne megjósolni, és azt sem lehet tudni, vajon készpénzben fizet-e majd a magyar állam, vagy kárpótlási jegyben, s természetesen nyitva marad az a kérdés is, mikor történik meg a kifizetés, hiszen a jelenlegi költségvetési törvény 2002. de­cember 31-ig rendezi az állami kiadáso­kat, tehát ha egy új költségvetési törvény­re várnak, akkor legközelebb 2003-ban kerülhet sor a kárpótlás folyósítására.

Az idő telik, a diszkrimináció szégyen­bélyege pedig továbbra is Magyarország kormányain marad.

E. J.