Don Juan

A Don Juan-ból három részletet közlünk. Az elsőként idézett rész az előjátékban feltűnő rabbi monológja, amely­ben Simon saját érzéseit fogalmazta meg a zsidóságról.

A második a szerepváltás kezdete, lázadás a rákényszerített, megalázónak érzett helyzet ellen.

A harmadikként közölt epizódban gőgös úrnak mutatkozó ál-Don Juan nem tagadja meg a népet, amely­ből származik, kardot fog, és védeni kész mindazt, ami ellen mindaddig küzdött.

I.

RABBI

Gondolkodj barátom!!!

Lázadjon mind, kinek rossz dolga van?

Nem azért vagyunk ezen a világon.

Hogy éljünk mint a barmok gondtalan.

Mi szenvedünk. De van értelme, célja;

Van mért sírnunk, küzködnünk szüntelen.

Egy árva népnek vagyunk maradéka,

Amelynél árvább nem volt még sohsem.

A mi utunk sziklás, kemény. Utadban

Rémít a gond, nyomaszt a félelem,

És simán surranó fényes fogattal

Mi nem száguldunk át az életen.

Szenvedni s tűrni tanított a bánat,

S vidámabb ösvényen te sem mehetsz,

E fájdalomnak nem fordíthatsz hátat;

Mert ez az ára, hogy zsidó lehetsz!

Más népnek van hazája, összefűzi;

S hogy fennmaradjon másra nem szorult.

De minekünk nem szabad elvegyülni!

Éreznünk kell, hogy összetartozunk!

A mi hazánk testét sakálok tépik;

A mi népünket szétszórta a szél;

A mi erőnk falat csak másnak épít;

A mi nyelvünk csak bennünk él, ha él.

A szent szokások, szent imák, miket te

Ócsárolsz – ez maradt csak meg nekünk.

Ez minden kincsünk, ez fog minket egybe,

S ha ezt feladjuk, végleg elveszünk.

És vasszigorral fennkölt daccal állva.

Kell, hogy megtartsuk őseink hitét;

Mert kit nem gyűrt le évezredek átka,

Felelj! elpusztuljon-e az a nép?!

Tud várni ma. S ha majd a bércek zengnek.

Üvölt az ár, és elszakad a gát,

Tud élni majd, s tud győzni, mert e nemzet

Nem hal meg és nem adja meg magát!

Egy messzi álom végtelen szerelme,

Mi évezreknek éjén őrködött,

S a Nap rá fog még sütni Izraelre,

Mert áldott ő a nemzetek között!

II.

DON JUAN monológja:

A kis zsidó, felvette jelmezét.

És most világfi, és gőgös nagyúr.

Saspillantásokat küld szerteszét,

Melyek tüzétől minden elvakul.

Atyám, ki hajlott háttal, roggyant térddel

Gyógyítottad a világ sebeit,

Nézd! Fiad már a csillagokba néz fel

És követeli földünk fényeit.

Fiadra nézz, ki szemben egy világgal

Ostromolja a közhelyek falát,

Ki őserdőn és emberszíven által

Utat tör, és megy győztesen tovább!

A festett égből leszálltam a földre

És innen láthatom, hogy kék az ég.

Hasonmásom egy véletlen megölte…

III.

(Több asszony és öreg ront be)

MIND

(egymás szavába vágva)

Végünk van!

Jönnek!

Északról…

ELIEZER

Nagy ég!

ZSIDÓK

Rabolnak!

Ölnek!

Házam lángban ég!

Kereszt kezükben!

Itt már nincs kiút!

El, csak el innen!

Fusson, aki tud!

egyre többen jönnek

RABBI

Megálljatok! Hova menekülnétek?

A gyilkosok mindenütt utolérnek.

EGYIK ZSIDÓ

Emberek ők is. Próbálj szólani

Nevünkben, érettünk, tudós rabbi!

RABBI

Beszélni nékik? Zsákmány kell ezeknek.

Kínáljunk pénzt!

DON JUAN

Pénzt?! Gyáva csordanép!

Fel védelemre! Majd a fegyvereknek Szavát megérti künn a csőcselék!

JUDA

Úgy van, senor! Adj fegyvert, Eliezer!

EGY IFJÚ

Mit a királynak küldenél!

JUDA

Elő!

ZSIDÓK

Őrültség!

Mit tennétek?!

Ifjú hévvel

Vesztünkbe visztek!

JUDA

Drága az idő!

(Betódulnak a hátul elfüggönyzött részbe, fegyverekkel jönnek vissza, amit egymás közt kiosztanak.)

EGY ÖREG

Védj meg, nagy ég!

DON JUAN

Mutassuk meg az égnek,

Hogy nem satnyult el végképp a zsidó!

JUDA

Ki vagy, senor?

DON JUAN

Szívem, s kardom tiétek!

Jákob Hakóhén nem lesz áruló.