Domán István: Rettegés

2007. július 30. Domán István rabbi memoárjában nemcsak az antiszemitizmussal átitatott iskolai légkört, a vészkorszak történéseit idézi fel, de azt a folyamatot, ahogy a személyi kultusz idején hivatalosan továbbélő antiszemitizmus miatt fokozatosan elvesztette illúzióit, s kiábrándult a rendszerből. Krónikája meglehetősen szaggatott, 1932 után mindjárt 1940-ben vagyunk, az 1940 és 1944 közötti időszakra pedig tizenhárom oldal jut.

	Domán István: Rettegés (a könyv borítója)

A német megszállás után Jászberénybe vonul be, majd Budatéténybe vezénylik egy német légvédelmi üteghez. A júliustól november elejéig itt töltött napokról – egy amerikai bombázást leszámítva – nincsenek emlékei. A németektől később megszökik, s egy zsidó árvaházban bujkál. Kalandjai során többször is találkozik rendes, segítőkész emberekkel, jó nyilasokkal vagy a zsidó gyerekeket védő katonákkal, hadapród őrmesterrel. A szovjet hadsereg nem egy tagja viszont életveszélybe sodorja. Egy igazoltatásnál például a láthatóan antiszemita tiszt előszeretettel szelektálja hadifogolynak a zsidókat. A Sós kávé néhány története, de más írásos források alapján is megkérdőjelezhető, de legalább is árnyalható az az állítás, miszerint Sztálin katonái csak felszabadulást hoztak a magyar zsidóknak.

Domán elbeszélése keretéül 56-os dilemmája szolgál: maradjon vagy menjen. A súlyos döntéshez mérlegre teszi, végiggondolja egész addigi életét. A forradalom napjainak részletes leírása helyett kezdhette volna gyerekkorával – így feszesebb lenne a szerkezet. Legendáriuma amúgy is a forradalom napjainak krónikájával s a meghozott döntéssel végződik. (Mellesleg, a szerkesztő utószavában elárulhatta volna, hogy hová disszidált Domán, mit csinált ott, mikor és miért tért haza.)

A könyvnek – hátsó borítója szövege szerint – “fő értéke a történelem zsidónézetből”. Szerintem azonban az opusnak éppen hogy nem használ az a szemlélet, amely mindenütt összeesküvést, antiszemitákat feltételez. Sallai Imre és Fürst Sándor kivégzéséről például kijelenti: “(…) senki előtt nem volt kétséges, hogy zsidóságukért kellett meghalniuk és nem a kommunistaságuk miatt”. Vagy: a szovjet és a magyar vezetés 1956 nyarán “megoldásként” egy zsidóellenes pogromot akart szervezni Magyarországon. Domán vitatható állításai mélyén nyilván az üldözöttségből, kirekesztettségből fakadó gyanakvás, előítélet munkál. Krónikája – megformálása szikárságával – ugyan nemigen vált ki megrendülést, megélt, megszenvedett sorsa azonban hiteles tanúságtétel.

(Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2006. 179 oldal, 2300 Ft)

Gervai András

(Forrás: Élet és Irodalom)