Deutsch-Für válik és visszaadja a Für nevet

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszabadság Online

2008. május 29. Elválik feleségétől Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke, miután második házassága is megromlott – írja a Blikk.

“Elválok. Öt évig tartott a kapcsolatunk, három éve házasodtunk össze. Nem úgy alakult az életünk, mint ahogyan elterveztük. Januárban beszéltünk először a válásról, ebben sem értettünk egyet” – nyilatkozta a fideszes politikus a Blikknek, aki a lap kérdésére válaszolva elmondta, hogy nem új kapcsolata miatt hagyja el feleségét. A politikus cáfolta, hogy a válásnak bármi köze lenne az apósával, Für Lajossal való nézeteltéréséhez. A Für vezetéknévtől mindenesetre megválik majd a válás után – mondta az újságnak Deutsch-Für Tamás.

Für Lajos, az Antall-kormány egykori honvédelmi minisztere még május elején adta közre azt a nyílt levelet, amiben arra reagált, hogy veje a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta: a Magyar Gárda kapcsán “nem ért egyet” az apósával.

Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch, és amit a Für név képvisel – írta akkor a magát “jó öreg gárdistának” aposztrofáló Für Lajos a vejének, hozzátéve: “legyen ki-ki az, ami. A Deutsch maradjon, ami volt, és ami láthatóan ma is: kokárdával színezett liberális”.

A Blikk kérdésére, hogy az apósával a Magyar Gárda kapcsán felszínre tört és a sajtóban is megjelent vitájuk összefüggött volna-e azzal, hogy akkor már megromlott a kapcsolata a feleségével, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke azt válaszolta, hogy akkor az apósa még nem tudta, hogy a házasságukban problémáik vannak. Az a vita “egész másról szólt” – mondta Deutsch-Für Tamás a csütörtöki Blikknek.

[popup][/popup]